A Gödöllői Királyi Kastély Kápolnájában szentmisével veszi kezdetét a rendezvény 9 órakor. A 10 órakor a Vadászkamara Kürtegyüttes közreműködésével a megyei szervezetek zászlóinak felvonultatása után megnyitó beszédet mond Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Dr. Kovács Zoltán az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa, valamint Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke.
Két színpadon egész nap különböző előadásokat és koncerteket hallgathat meg a közönség: a kisszínpadon bábelőadás, Guiness rekorder cimbalomművész előadása, rézfúvós együttes, fúvósötös koncert szórakoztat kicsiket és nagyokat, míg a nagyszínpadon Vitrin Beat koncert, vadászkollekció divatbemutatója és a Kerekes Band koncertje várható. A parkban hagyományos vadászati módok szabadtéri bemutatója várható, míg a díszudvaron és a díszteremben filmvetítés, múzeumpedagógiai túra, kürt- és vonós együttesek fellépése tekinthető meg. Természetesen különböző, a nap tematikájához kapcsolódó kiállítások is láthatóak lesznek.
A gyermekeket vadászgörény simogató, ragadozó madár és solymász kiállítás, fejlesztő játékok, foglalkoztatók, fa körhinta, lézerlövészet és fiákerezés várja. Kézművesek és iparművészek strandjain vásárolhatunk és aki megéhezne óriás bográcsban főtt vadhúsos ételt kóstolhat díjtalanul. E mellett más vadhúsos ínyencségeket, Kürcsi-őskalácsot, kenyérlángost is vehet, hozzá pedig sör különlegességeket kóstolhat, vagy a bor- és pálinkaházak kínálatából válogathat.
A rendezvény a jelen rendelkezés értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
A részletes program elérhető a Királyi Kastély weboldalán.