A költségvetési hiányt általában hitelekből fedezik, de ha egy állam nem tud hitelt felvenni, például mert a hitelezők túl kockázatosnak tartják, akkor kénytelen növelni a pénzkibocsátást, magyarul pénzt nyomtatni. Hazánkban 1945-ben vette kezdetét ez a kártékony jelenség és 13 hónapon keresztül tarolt az egész gazdaságban, és végül inflációs világrekord lett a következménye. A havi infláció megközelítette a 41 900 billió százalékot, az árak 15 óránként duplázódtak.
A pénz elértéktelenedését a gyakran használt példán, egy kiló kenyér árán lehet a legérzékletesebben bemutatni; 1945 augusztusában a kenyér ára 6 pengő volt, 1946 június végén már majdnem 6 milliárd pengőbe került. Az infláció legkomolyabban a városi, főleg a budapesti lakosokat érintette. Míg a falvakban, kisebb városokban az emberek könnyebben hozzájuthattak az alapvető élelmiszerekhez, vagy épp maguk termelték meg azt, addig a fővárosba ezek alig jutottak el, virágzott a cserekereskedelem és jócskán megromlott a közbiztonság. Mindennapossá váltak a betörések, lopások, fosztogatások, de nem az értéktárgyakat emelték el a betörők, hanem a szükséges dolgokat, ruhát, élelmiszert, cserealapul szolgálható tárgyakat. Egyre nagyobb címletű bankjegyeket adtak ki, milpengő, bilpengő, az utóbbiból ’46 júliusában kiadták a százmilliós címletet is (tehát százmillió szorozva ezer milliárddal), ekkor már 15 óránként duplázódtak az árak. A kormány 1946 nyarán új pénznem bevezetése mellett döntött, augusztus elsején vezették be a forintot, a pengő átváltását a következőképpen határozták meg: 1 forint = 400.000 kvadrillió (tíz a huszonharmadikon) pengő.
1945 őszén a Magyar Kommunista Párt megtette az infláció felszámolására irányuló első intézkedéseket, és az Állami Pénzverő 1945 októberében megbízatást kapott egy új forgalmi pénz terveinek elkészítésére. Amíg a tervezés gyorsan haladt, a gyártáshoz szükséges anyagok és eszközök előteremtése a nehéz gazdasági helyzetben korántsem volt ilyen egyszerű. A forint és a különböző címletű filléres érmék verése 1946 januárjában kezdődött meg. Mivel a nemesacél a Kossuth-híd építéséhez volt nélkülözhetetlen, a verőtövek készítéséhez kilőtt harckocsik tengelyeit szerelték ki és darabolták fel.
1946. július 3-án az akkori magyar kormány tagjai, Tildy Zoltán köztársasági elnök vezetésével meglátogatták az Állami Pénzverőt, és megtekintették a verőgépek és az ott dolgozók munkáját. 1946. augusztus 1-jén csupán a pénzforgalom megindításához elegendő mennyiségű érme állt rendelkezésre, pedig öt és fél hónap alatt olyan nagy tömegű pénzt vertek, mint azelőtt még soha.
Az új pénz bevezetését azért időzítették augusztus 1-re, hogy az anyagi alapul szolgáló gabonatermés ekkorra már a magtárakban legyen, ellenértékét pedig már az új valutában fizessék. A bankjegyek előállításakor nehézséget jelentett a speciális papír hiánya, mert a hatalmas mennyiségű inflációs papírpénz kibocsátásakor a papírkészletet is felhasználták. Ezért francia és finn importból szerezték be a megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyagot.
Kérdéses, hogy mennyi ideje maradt a forintnak. Magyarország az EU-hoz való csatlakozásakor válalta, hogy amint azt a gazdasági körülmények lehetővé teszik bevezeti az eurót. Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését, és még ha nincs is céldátum a bevezetésére, a kormány nem tett le az euróról. Matolcsy György jegybankelnök 2021 júniusában szkeptikusan viszonyult az euróhoz, szerinte Magyarország veszítene a bevezetésével, ahogy „mindenki rosszul járt, aki az eurót átvette, és az nyert, aki megtartotta a nemzeti valutáját”, mert a jóléti államok is saját valutával érték el a gazdasági prosperitást.