Évtizedek óta a vendéglátás az életük, de régebben más jellegű szolgáltatással is foglalkoztak. Lehet azt mondani, hogy „megérkeztek”, és a mostani étterem lett az igazi küldetés a számukra?
Úgy látjuk, hogy lassan célhoz érünk. 2006-ban vásároltuk meg a Pelikán éttermet, és már akkor is azt terveztük, hogy egyszer majd mi is vendéglőt fogunk üzemeltetni. 2016-ban jutottunk oda, hogy megnyitottuk a Kemencés éttermünket. Sokat dolgozunk azon, hogy a színvonal évről-évre egyre jobb legyen.
Visszanyúlnak a hagyományos magyar konyha gyökereihez, az elfelejtett régi ízeket is megpróbálják a vendégek asztalára „varázsolni”, de ez visszaköszön az étteremben található régiséggyűjteményben is, ami igazi kuriózum. A hagyomány ápolása mennyire fontos a családnak? Ez az értékrend belülről fakad?
Mindketten konzervatív családból jövünk, ahol ez az értékrend fontos volt. Szeretnénk ezt tovább vinni, de egyre nehezebb ezzel a szellemiséggel fennmaradni, ezért egy kicsit beengedtük a változást az életünkbe. A régiségeket több mint harminc év alatt gyűjtöttük, belecsempészve a nagyszülői és szülői hagyatékokat is. Mindennap látom a régi konyhabútorunkat, a nagynéném szerelmes leveleinek dobozát, a rádiójukat, tévéjüket. A kemence régi vágyunk volt, amit az étteremben valósítottunk meg, és összehangoltuk az étlappal. A kemence főleg éjszaka dolgozik, a marhahúsleves 12 órán át ebben „sül”, mellette a kacsacomb és a húsok konfitálódnak. Napközben a házi nyújtott rétes készül benne. A nyitás előtt tanulmányoztam a régi ételeket, az elfeledett köles is így került fel az étlapra lepény formájában.
Teret adnak ugyanakkor a reformkonyhának is. Miben nyilvánul ez meg, és mennyire nyitottak erre a vendégek?
A hagyományos hazai ízek mellett helyet kapnak a mai kor által igényelt egészséges és diétába beilleszthető ételek is, melyek a konyhánk felújítása után már az új étlapon is megtalálhatók. Felkerültek más jellegű ételek is, a halak tekintetében például úgy tapasztaljuk, hogy az emberek szívesen kipróbálják, és jó visszajelzéseket kapunk. Sokan természetesen a magyaros ételeket választják.
A Kossuth utcai „üzletsor” sok változást él meg, és gyakran változnak a tevékenységek. Önök viszont régóta itt vannak, mára az étterem az üzletsor stabil referenciapontja. Mi ennek a titka?
Az étterem a család tulajdona, így a második otthonunk is. Arra törekszünk, hogy a betérő vendégeink mindig otthon érezzék magukat. Az egyetlen titkunk, hogy olyan örömmel várjuk a vendégeinket, ahogy más otthon a barátait vagy családtagjait.
Mennyiben más egy lakótelepi környezetben működtetni egy éttermet? Előny vagy inkább hátrány? Milyen programokkal tudnak itt előrukkolni a vendégek számára a nyáron?
Lakótelepen mindig nehezebb üzemeltetni egy éttermet, mert be kell tartani a csendháborítási szabályokat, erre az emberek érzékenyek, és nem igazán toleránsak. Egy éve kétszer is helyet adtunk nótaestnek, ahol neves szereplők is felléptek, de sajnos sok feljelentés érkezett, pedig 17 órakor kezdődött és másfél óráig tartott, vagyis nem nyúlt bele az estébe. Nyáron csak kellemes lágy zene szól szombat és vasárnap délben, amit viszont nagyon szeretnek az emberek.
Tavaly a terasz bővítése, idén pedig a konyha felújítása volt soron, látszik a folyamatos fejlesztés, az igény, hogy a vendégek még jobban érezzék magukat. Milyen tervek vannak még a tarsolyban?
Könnyebb szívvel zártuk be hét hétre az éttermet a pandémia alatt, ez idő alatt majdnem minden felújítással és átalakítással végeztünk. Még két nagyobb elképzelésünk van, a vendégek hamarosan láthatják. Ehhez csak jó egészség és sok éhes gyomor szükséges.
Tősgyökeres gödöllői család az önöké, és támogatják az itt élő embereket. Az adót is helyben fizette a család az elmúlt évtizedekben. Mennyire vállalkozásbarát Gödöllő? A fejlesztésekhez milyen támogatást és segítséget kaptak?
Valóban régre nyúlik vissza a család története, a Harasztban élünk, ahol az éttermünk is van. Szüleink is vállalkozók voltak, az egyikünk édesapja iparosként dolgozott 1972-től, és 52 évig adózott helyben, a másikunk szülei az áruház sarkán üzemeltették harminc éven át a hurka-kolbászsütő faházat, de az Obsitos borozót is több mint húsz éven keresztül vittük. Összeadva tehát száz évet adózott már a két család Gödöllőn. A város az ötleteinket ugyan támogatja, de az ügyintézés és a bürokrácia útvesztője kívánnivalót hagy maga után. Sokszor azt érezzük, hogy az évtizedek óta adózó vállalkozások, köztük mi is, háttérbe szorulunk az újonnan érkező, nem gödöllői vállalkozókkal szemben.
