A 30 éve megrendezett ünnepségen a kor és a település viszonyaihoz képest hatalmas jelentőségű megemlékezést tartottak, amely egy napra egész Magyarország figyelmét egy városra terelte: Gödöllőre. Ahogy a törvényben is megfogalmazták: „a Magyar Szabadság visszaszerzésével valóra vált a Zrínyiek és Thököly, a Rákócziak és Kossuth, forradalmaink és szabadságharcaink hőseinek és velük a magyar nép egészének álma”.
1991. június 30-án a városba érkezőket az Alsóparkban egy szabadtéri színpad fogadta, és mint minden aznap, ez is komoly szimbolikus jelentéssel bírt, hiszen a Szent Koronát mintázta, a kereszttel a tetején, amely egyértelmű kontrasztot állított a szovjet elnyomás alatt sínylődő és az újonnan létrejövő alkotmányos, keresztény gyökereit tiszteletben tartó Magyarország víziója között. Az azóta minden évben megtartott ünnepség apropóját az adja, hogy az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy június 19-én hagyta el az ország területét, és a két állam közötti egyezmény értelmében Magyarország szuverenitása 1991. június 30-ával állt helyre. 1944. március 19-e óta akkor először nem állomásozott idegen katona magyar földön. Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény ugyan június végét rögzítette a kivonulás befejezéseként, a szovjet alakulatok távozása azonban a tervezettnél két héttel hamarabb megtörtént. A szovjet csapatok jelenlétét igencsak megérezte Gödöllő, valamint a város műemlékei is, hiszen a Grassalkovich-kastélyban helyezték el a szovjet laktanyát. 1945-ben a szovjet hadsereg foglalta el a kastélyt. A termeket kiürítették, a berendezési tárgyakat a II. világháború során széthordták. A Vörös Hadsereg 1948-ig tartózkodott itt, 1951-ben a teljes épület új katonai funkciót kapott: a főépületben a magyar honvédség, a déli szárnyakban szovjet vegyvédelmi, híradós és repülőgép-javító alakulatok állomásoztak. 1958-ban a főépületbe a magyar katonaság helyére szociális otthon költözött, amely 300 idős embert tudott befogadni. A kastélyt csak a rendszerváltást követően kezdték restaurálni, de teljes helyreállítása a mai napig nem történt meg.
A rendszerváltást követő évek megújulást jelentettek Magyarország szellemi, kulturális és vallási életében is, hiszen lehetővé vált mindaz, ami pár hónappal, évvel korábban még csaknem elképzelhetetlen volt. A program 30 évvel ezelőtt egy ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelynek hagyomány a mai napig mélyen él a városban és egyházi vezetőiben. Akkor, harminc évvel ezelőtt többek között Tőkés László, Deme Zoltán, Németh Géza, Nagy Tamás, Roszik Mihály képviselték a hazánkban őshonos egyházakat, és közülük többen ekkor már országgyűlési képviselők is voltak. A színpad felé tartó emberek Liszt Ferenc második magyar rapszódiájára vonultak fel. Az idelátogatók zöme 13 Galga-menti település különböző kulturális, hagyományőrző köreihez kötődött.
Ez az ünnepség új fejezet volt Magyarország életében, hiszen erősen élt mindenkiben a valóban egységes nemzetté és az erős állammá válás óhaja, amit a rendezvényen az mutatott, hogy a népi ruhában felvonulók nem kis csoportokban vonultak, hanem rendezői utasításra keveredve, így egymás mellett ment a szadai, a mogyoródi és a gödöllői is, együtt ünnepelvén a szó valódi értelmében vett szabadságot. Antall József sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, de külön levelet küldött a résztvevőknek. A rendezvény legelején 15-20 ezer ember énekelte el közösen a Himnuszt és a Szózatot, amit az evangélikus és református lelkészek, valamint a katolikus papok megemlékezése követett. A beszédek mindegyike magában hordozta az elmúlt évtizedek sanyarú keserűségét, de a végtelen hitet és reményt is egy megújuló, erkölcseiben és hagyományaiban újból a keresztény tanítás felé forduló Magyarországban. Az istentiszteletet követően következett a Koltay Gábor által rendezett műsor, amely a Kőmíves Kelemen és az István a király című rockoperák egyes részeit jelenítette meg a színpadon.
A 1991-es sikert követően 1992-ben felállításra került a Világfa, amelyet Velekei József Lajos alkotott meg. Ez a nap egyszerre több jelentéstartalommal is bír, de a legjelentősebb elévülhetetlen értéke maga a szabadság fogalma. A szabadság, amelyért Magyarországnak többször kellett megvívnia az elmúlt évezredben, mára sok esetben pusztán egy kiüresedett frázissá vált, sokszor elfeledkezünk ugyanis arról, hogy a szabadság nem pusztán a jogokat jelenti, amelyek megilletnek bennünket, hanem a kötelezettségeket is. A kötelezettségek és jogok egyensúlya teszi értékessé a szabadságot, és ezek állítják olyan pályára az országot, ahol egyes kérdések esetében nem a pártpolitika vagy a pillanatnyi érdekek mozgatják a történések szálait.
Wisznovszky Tamás
