Aki végigkövette a kontinens tornát, az akár csettinthet egyet, mert hiába volt sok meglepetés a csoportmérkőzések során, majd az egyenes kieséses szakasz első felében is, mégis úgy érezhetjük, hogy az Eb két legerősebb válogatottja jutott be a döntőbe teljes mértékben megérdemelten. Az olasz válogatott immáron 33 mérkőzés óta veretlen és a torna során szép és látványos játékkal jutott el a fináléig. Ma már a nyomát sem lehet látni azoknak az egy gólos mérkőzéseknek, amely anno a „catenaccio” defenzív taktikai rendszerre épült és a védekezésből indított kontrákra rendezkedett be, de nem is a jól szervezett védekezés mellett megvalósított labdabirtoklási fölényre épített, hanem számtalan kreatív játékossal a válogatottban újra támadó felfogású és szerethető lett az olasz foci.

Az angol labdarúgás sem ugyanaz már, mint régen, amikor a beívelésekre vagy pontrúgásokra épült a csapat taktikája, bár tény, hogy góljaik felét fejjel érték el az Eb-n. Ahogy haladt előre az idő, az angolok egyre jobban rákapcsoltak a tornán, a kezdeti egy gólos mérkőzések után a negyeddöntőben már látványos játékkal és négy rúgott góllal búcsúztatták az ukránokat, amivel azonnal megduplázták góljaik számát. Anglia ráadásul az első nemzeti válogatott a történelemben, amely az első öt Eb meccsén nem „kapitulált” az ellenfelekkel szemben. Az első és ezidáig egyetlen gólt a dánok elleni elődöntőben kapta az angolok hálóőre, Jordan Pickford, aki ettől függetlenül rekordot döntött, mert a legendás Gordon Banks 1966-ban 720 percen át őrizte meg kapott gól nélkül az angol válogatott kapuját, amit most túlszárnyalt Pickford. Végeredményben tíz rúgott és egyetlen kapott góllal menetelt Anglia a döntőig, ahol érdekes módon még sohasem járt, mindösszesen kétszer jutott el annak kapujáig, az elődöntőig. Mivel 1968-ban még rendeztek helyosztókat, ezért az ottani győzelmükkel az eddigi tíz Eb részvétel mellett a legsikeresebb eredményét érték el a bronzéremmel, amit ma este biztosan túlszárnyalnak majd egy arany- vagy ezüstéremmel.

Az 1968-as Eb más szempontból is érdekes, ugyanis a futball történetének harmadik kontinens tornáját Olaszországban rendezték és a házigazda olasz válogatott az első és a mai napig egyetlen győzelmét akkor szerezte meg, miközben a harmadik helyezett csapat az angol lett. Milyen furcsa, hogy a két patinás együttes 53 éve érte el a legjobb eredményét az Eb-k történetében és Anglia nemzeti válogatottja a hazai rendezésű 1966-os vb győzelme óta, azaz 55 év után állhat újra nagy siker kapujában, és csak egy lépesre van a végső győzelemtől. Olaszország az 1934-ben rendezett hazai vb-n és a már említett 1968-as Eb-n is otthon tudta tartani a trófeát. Vajon sikerül ugyanezt elérnie Angliának is, így a hazai rendezésű 1966-os vb-cím után sikerül otthon tartani az Eb trófeát idén? Az idei torna ugyan nem angol rendezésű, hanem tizenegy ország tizenegy stadionjában tartották ezt a különleges lebonyolítási formát, de az utolsó három mérkőzésnek London és a Wembley Aréna lett a házigazdája, valamint az angol válogatott hét mérkőzése közül csupán egyetlen találkozó erejéig kellett elhagynia az országhatárt, bár az is tény, hogy a római kiruccanásuk során láttuk a szigetországi csapattól az eddigi legszebb játékát az ukránok ellen. Összességében elmondható, hogy a torna során lejátszott hét mérkőzésükből az angolok hatszor házigazdák, de kérdés, hogy 1966 után még egyszer lehet-e próféta Anglia a saját hazájában?
Egy másik kontinens bajnoksága, a dél-amerikai Copa América már véget is ért szombat éjszaka, ahol a prófétáról szóló bibliai idézetből és közmondásból valóság lett, hiszen a házigazda Brazíliát le tudta győzni Argentína válogatottja a fináléban, ezzel 28 év után nyert újra Argentína, míg napjaink labdarúgásának egyik legjobb (hanem a legjobb) játékosa, a hatszoros aranylabdás Lionel Messi megszerezte első trófeáját a felnőtt válogatottal. Az olaszok is nagyon fogadkoznak, a válogatott játékosait feltüzeli és extra motivációt ad, hogy sokkal több angol szurkoló előtt, a Wembley-ben rendezik az Eb-döntőt. A négyszeres világbajnok Olaszország a már említett 1968-as hazai sikere óta szeretne másodszor is Európa trónjára érni. Azóta már kétszer is szerepeltek döntőben (2000 és 2012), de mindkétszer elvéreztek, amiket nem is hazai pályán játszottak.

Mondhatnánk, hogy „Nomen est omen” és nem a legjobb előjel a londoni derbi előtt. De minden kiderül a ma esti 90 vagy 120 perces találkozó után, ahol a 48 éves Björn Kuipers fújja majd a sípot a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében, s ő lesz az első holland, aki Eb-finálét dirigálhat. Hihetetlen, de nyolcmillió angol focidrukker kért szabadnapot az Eb-döntő másnapjára, hétfőre. Még petíciót is indítottak, amit több százezren írtak alá, hogy július 12-i hétfői napot szabadnappá nyilvánítsák, amely ötlettől még maga Boris Johnson brit miniszterelnök sem zárkózott el. Ma délután a nagyobb üzletek is korábban zárnak, hogy egyetlen angol szurkoló se maradjon le az olaszok elleni derbiről. Nem véletlen a felfokozott érdeklődés és izgalmi állapot, hiszen Anglia a története során először lehet Európa-bajnok.

A gyermekként Gödöllőn élő Lovrencsics Gergő édesapja, Lovrencsics László az elődöntő előtt is ezt a döntő párosítást jósolta meg, melynek végeredményét tekintve már nem volt ennyire magabiztos, szerinte itt már bármi lehet. Épp emiatt úgy érezte, hogy egy korai gól jót tenne a meccsnek, ő ennek fog szurkolni vasárnap este. Valóban, itt már nagy a tét és két remek védősort felvonultató nemzeti csapat játssza a döntőt, így a korán lőtt gól felpezsdíthetné a játékot, mert ha nem így lesz, akkor elképzelhető, hogy amint a Copa América döntőjében, úgy itt is egyetlen gól dönt majd arról, hogy ki lesz idén az európai kontinens bajnoka.