„Nélkülünk megy a vonat tovább…” – A nyolcaddöntőkkel folytatódik ma a foci EB

Sajnos a magyar labdarúgó-válogatott nélkül folytatódik az Európa-bajnokság kieséses szakasza ma késő délután és négy napon át küzdenek a csapatok a legjobb nyolc közé kerülésért.

Hiába vagyunk büszkék hazánk csapatára, akik a halálcsoportban óriásit küzdve és nagy szívvel képviselték nemzetünket a legutóbbi két világbajnok és Európa-bajnok válogatott ellen, de nem sikerült a bravúr, így búcsúztunk a kontinens tornáról a csoportküzdelmek után. Ezzel eldőlt, hogy holnap nem ismétlődhet meg az öt évvel ezelőtti nyolcaddöntő Sevillában Belgium válogatottja ellen, így a 2016-ban Toulouse-ban lejátszott és 0:4-re elveszített mérkőzés visszavágója is elmarad. Az is bizonyos, hogy szeptember 2-án az angolok hamarabb jönnek Budapestre, mint a magyarok a londoni Wembley-be játszani. Tény, hogy az ősz kezdetén már a világbajnoki selejtezők folytatódnak majd, míg kedden Európa második legnagyobb stadionjában és a hátralévő mérkőzések legfoglalkoztatottabb arénájában „helyettünk” ezúttal Németországot látja vendégül Anglia a legjobb 16 között, akik ellenünk az utolsó percekben elért egyenlítő találattal a csoport kieső helyéről pillanatok alatt a másodikra léptek fel. Csekély vigasz, hogy a „The Guardian” brit napilap erősorrendet állított fel az Európa-bajnokságon szereplő válogatottak eddigi szereplése alapján, ahol a 17-24. helyezett válogatottaknál, vagyis a kieső csapatok közül Magyarország a legjobb búcsúzó az Európa-bajnokságon (17. helyezett), megelőzve ezzel Lengyelországot is (21. helyezett), akikkel szintén találkozunk majd ősszel a világbajnoki selejtezők során. Az a mérkőzés idegenben, valószínűleg Varsóban kerül megrendezésre és a selejtező csoportunk utolsó mérkőzése lesz novemberben, ahol majd eldől az is, hogy ki jut ki egyenes ágon a katari világbajnokságra.

De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen az Európa-bajnokság kiesési szakasza ma este 18 órakor veszi még csak kezdetét, ahol Wales csapata Dániával találkozik majd. Wales eddig a 2016-os tornához hasonlóan meglepően jól teljesített, azonban a dánok is megmutatták erejüket és legjobb játékosuk, Christian Eriksen majdnem tragikus kiválása után is remek produkciót tudtak nyújtani és érezhető, hogy érte is küzdenek a pályán. A verseny kiegyensúlyozottnak tűnik a két fél között, de a legtöbb szakértő inkább dán győzelmet vár. Az esti 21 órás mérkőzésen Olaszország Ausztriával találkozik. Az olaszok eddig hibátlanok, a csoportkör összes mérkőzését megnyerték, sőt mi több, a tornán eddig még gólt sem kaptak, ellenben hetet lőttek. Nem is csoda, hogy az olaszokat a bajnokság egyik nagy favoritjának tartják, de a döntőig történő menetelésig bőven lesznek még akadályok.

Vasárnap este még egyszer hazánk látja vendégül a legjobb 16 csapat két válogatottját. Azt közel tíz napja tudjuk, hogy Hollandia lesz az egyik nemzet, aki a Puskás arénában játszik holnap, hiszen a hollandoknak viszonylag egyszerű dolga volt a csoportkörben, és az osztrákok felett aratott győzelmük után kiderült, hogy a C csoport győzteseként Magyarországra jönnek. Mindezek ellenére nem lesz egyszerű dolguk, mivel Csehország vár rájuk, akiknek támadásait visszaverni egyáltalán nem lesz könnyű. A cseheknek már kicsit nehezebb volt a csoportkörből való továbbjutásuk, de a formájukat jól időzítették, és sokkal jobban néz ki a csapatuk összjátéka, mint ahogy a felkészülési mérkőzéseken láthattuk. Azért a szakértők inkább holland győzelmet és nyolc közé jutást tippelnek, de ettől függetlenül az egyik meglepetés eredmény akár ezen a mérkőzésen születhet.

Az esti villanyfényes találkozón Sevillában az első „rossz” érzésünk majd talán az lesz, hogy ezen a napon akár hazánkért is szoríthatnánk kis szerencsével, de mivel nem így lesz, a mérkőzés azért nagyon izgalmasnak ígérkezik, és az egyik legjobban várt meccs lesz, hiszen Belgium és Portugália válogatottja talán a két legtámadóbb focit felmutató csapat az Európa-bajnokságon. Az erőviszonyok ráadásul talán itt a leginkább kiegyensúlyozottak, így tényleg bármelyik csapat győzedelmeskedhet. Ezen felül Lukakuval és Ronaldóval a pályán valószínűleg gólokban sem lesz hiány.

A hét kezdetén is két mérkőzéssel folytatódik a küzdelem, méghozzá egy újabb rangadóval indul a nap 18 órakor Koppenhágában, hiszen a legutóbbi világbajnokság ezüstérmese, Horvátország találkozik a háromszoros Eb-, és egyszeres vb-győztes Spanyolországgal. Nagy esély van rá, hogy egy izgalmas és szoros versenyt láthatunk, de a legtöbb bukméker szerint a spanyolok a mérkőzés favoritjai, hiába a csoportjuk első két mérkőzése nem volt túl meggyőző. Sokat számít majd, hogy Modricot mennyire engedik irányítani a horvát támadó szekciót, ami nagyban befolyásolhatja a meccs képét és eredményét is. A 21 órás találkozón talán az egyik legnagyobb favorit, Franciaország játszik Svájccal, Bukarestben. Egyértelműen az Eb címvédő gallok a mérkőzés esélyesei, viszont kiderült, hogy a portugálok elleni utolsó csoportmeccs másnapjára a meglévő három korábban kidőlt játékoshoz újabb két francia sérült meg, így összesen öt játékosra nem számíthat Didier Deschamps szövetségi kapitány, aki nehéz helyzetben van, hiszen a szabályok szerint más játékosokat nem hívhat már be a sérültek helyére. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a magyar válogatott is tudott komoly meglepetést okozni a kétszeres Eb-, és kétszeres vb-győztes, a jelenlegi világranglista második helyen álló csapat számára a Puskás stadionban, akkor már nem is olyan egyértelmű a képlet, így Svájc stabil és összeszokott válogatottja megkeserítheti Mbappé és társai életét a zöld gyepen.

A nyolcaddöntő párosítása kedden fejeződik be, ahol az első mérkőzés nagyon izgalmasnak ígérkezik. 18 órakor az angol válogatott egyedüli csapatként odahaza, a Wembley stadionban fogadja azt a német válogatottat, aki a magyar csapatnak utolsó percekben lőtt góljával jutott tovább és játszhat Angliával, amely csapat éppen Németországot szerette volna kapni és visszavágni az emlékezetes 1996-os elődöntőben elszenvedett vereségért. A negyed évszázaddal ezelőtti Eb-elődöntő 1:1-es eredménye után éppen Gareth Southgate, az angolok jelenlegi szövetségi kapitánya által kihagyott tizenegyesével nem jutottak be a döntőbe, amit a németek végül meg is nyertek a csehek ellen aratott győzelmükkel. Ezen az elődöntőn egyébként a világ egykori legjobb játékvezetője és nemrég tragikusan hirtelen elhunyt Puhl Sándor volt a mérkőzés dirigense. A mostani mérkőzés esélyesét nehéz megmondani, mert hiába érkezett csoportgyőztesként Anglia, míg szerencsés harmadikként éppen befért a legjobb 16 csapat közé Németország, de messze a legerősebb „halálcsoport” harmadikja volt, és ha a portugálok ellen mutatott játékot meg tudják ismételni az angolok ellen is, akkor inkább nevezhetnénk őket esélyesnek. Rangadó a javából, a szakértők is nagy csatát jósolnak és ki-ki meccset várnak. A kedd esti 21 órás és egyúttal utolsó nyolcaddöntős párosítást látva pedig végképp összeszorul a magyar szív, mert akár Svédország, akár Ukrajna játékát látva a tornán, úgy gondolhatjuk, hogy helyünk lenne az egyenes kieséses szakaszban. Igaz, hogy Svédország az utolsó mérkőzésen remek játékot mutatott be a lengyelek ellen, amivel a csoport élén végeztek, de kétgólos előny után bizony ők is szenvedtek az utolsó fél órában és a kontinens jelenlegi legjobb formában lévő csatára, Robert Lewandowski majdnem megfordította a meccset, közel volt a mesterhármashoz is, de végül Svédország adta meg a kegyelemdöfést a ráadásban és ugrott vissza a csoport élére.

Nehéz megtippelni, hogy mit játszik egymással a két válogatott Glasgow-ban, éppen emiatt érdekes és izgalmas lehet az utolsó mérkőzés is, amivel kialakul majd a legjobb nyolc mezőnye az idei Európa-bajnokságon.

Szerdán és csütörtökön két szünnap következik a negyeddöntős mérkőzések előtt, így a következő négy napban érdemes majd szurkolni a saját kedvenc csapatoknak. Ugyanis a legjobb nyolc csapat mezőnyében akár már előrehozott döntőnek beillő mérkőzések is sorra kerülhetnek majd, hiszen benne van a pakliban, hogy egy Olaszország-Belgium vagy Franciaország-Spanyolország negyeddöntős párosítással már nagy esélyesektől is el kell búcsúznunk egy héten belül. Az pedig biztos, hogy a fenti négy csapat közül ketten már nem lesznek ott a legjobb négy nemzet válogatottja között. Az alsó ág könnyebbnek mutatkozik első pillantásra, ahonnan egy-egy esélyes, például az Anglia-Németország mérkőzés győztese akár az elődöntőig is eljuthat viszonylag könnyedén.

Fotók: ODPicures