Horgászat hosszú előkével

A melegedő időjárás és az egyesületi vizeken történő haltelepítések egyre több horgászt csábítanak a vízpartra. Ilyenkor a legtöbb tavon nagy a halbőség, és a halgazdaságokból „frissen” hozott pikkelyesek kifogása nagy élményt nyújthat. Egy jó pecára vágyva én is az egyik egyesületi tóra látogattam egy borongós tavaszi napon.

A kis vízmélység miatt úgy döntöttem, hogy kukorica bázisú etetőanyagot fogok használni. A betelepített halak is kukoricán nevelkedtek, emiatt egy édes, több kukorica alapú összetevőből összeállított csalogatóanyagot készítettem, amihez csemegekukoricát, csontit és angolmorzsát is kevertem. A végszerelékemet sem bonyolítottam túl: a főzsinórra egy 30 g-os bullet kosarat szereltem, amely szabadon csúszott. A zsinórhoz rövid erőgumit kötöttem, melyhez egy körülbelül 50 cm hosszú horogelőkét rögzítettem, 12-es horoggal a végén.

A horgászatot egy alapozó etetéssel indítottam. Öt, a tartalmas etetőanyaggal megtöltött kosár repült a horgászat kiszemelt helyére. Az etetés után a horogra 3-4 szem csontit tűztem, hiszen tavasszal az előcsali verhetetlen a magas fehérjetartalma miatt. A horgászat üteme 5 perc volt, tehát ha öt percig nem volt kapás, a szereléket akkor is kitekertem, és újat dobtam. A hosszú előkés horgászatnál gyakran választom ezt az ütemet, hiszen ennyi idő elég ahhoz, hogy az etetésen tartózkodó hal megtalálja a felcsalizott horgot, illetve így folyamatosan kerül friss etetőanyag a horgászhelyre. Már az első dobás kapást eredményezett, ami bizonyította, hogy a halak jól reagáltak az alapozó etetésre. A szép, 20 dkg körüli keszeget aztán követte egy második, majd egy harmadik is. A negyedik dobást követően egy újabb kapásra vágtam be, ám most a bot jobban meggörbült, mint eddig. Megérkezett az első ponty! Gyorsan elhúztam az etetésről, hogy az esetleg még ott tartózkodó halakat ne zavarja el. Egy rövid fárasztás után meg is merítettem egy 2 kilós forma tükröst.

A halak a ramazuri után sem álltak le a táplálkozással. A horgászat nagyon felgyorsult. Újabb keszegek, majd egy szép kárász akadt a horogra. A dobások után alig egy-két percet kellett várni, és máris hal volt a horgon. Egyszer aztán abbamaradt a „gyors” kapás. Az órámra nézve láttam, hogy a szerelék már három perce benn van.  „Na – gondoltam – vagy megették az összes etetőanyagot, vagy egy nagyobb hal érkezett az etetésre, ami elzavarta a többit.” Még fél percet sem vártam, amikor egy határozott kapásra vágtam be. Egy újabb ponty volt a horgon. A hal megfogása után újabb öt kosárra való etetőanyagot juttattam a helyszínre, hiszen a sok hal, amelyeket fogtam, illetve azok, amelyek csak az etetésen tartózkodtak, bizonyára megették az etetőanyagot.

Az újabb etetés ismét meghozta a kívánt hatást. Sorra jöttek a kapások, ám néhány hal sajnos leakadt a horogról. Emiatt egy kisebb, 16-os horgot kötöttem fel, aminek meg is lett az eredménye, hiszen rögtön az első dobásra egy újabb ponty tette tiszteletét a merítőhálóban. A halfogás üteme újra felgyorsult a változtatásnak köszönhetően, azonban ez sem tartott sokáig. A szél fújni kezdett, és a légnyomás változása nem tetszett a halaknak. Az utolsó órában elvétve még fogtam egy-egy példányt, de korántsem abban az ütemben, mint előtte.

Arra gondoltam, nem érdemes tovább erőltetni a pecát. Így is alig négy óra alatt sikerült négy pontyot, tíz keszeget és két kárászt fognom, ami egy tavaszi horgászathoz képest nem rossz eredmény.

Szabó Barnabás