/

Anekdoták Kodály Zoltánról

Nagyjainkról, hírességekről és az élet különböző területein kiemelkedőt alkotókról rengeteg közterületet, intézményt és szervezetet neveznek el. E sorba tartozik Kodály Zoltán is, akinek a nevét természetesen iskola is viseli. 33 éves a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, ennek kapcsán idézünk fel pár – talán kevéssé ismert – történetet.

A 76 éves Kodály Zoltán 1958. november 28-án öt évtizedes házasság után veszítette el feleségét, Sándor Emmát. A nála 19 évvel idősebb asszony halála nagyon megviselte. Szimbiózis-szerűen szoros kapcsolatban éltek. Kodály 23 éves korában (az egyébként életük végéig szoros barátságban lévő) Bartók Bélával egyszerre ismerte meg a zongoraművésznőt, aki a két tehetséges fiatalembertől zeneszerzés órákat vett. Emma, középkorú, nem túl szép, férjes asszony volt, viszont művelt, vonzó személyiségű és feltűnően jó humorú. Bartók és Kodály is elkezdett udvarolni neki. Emma végül Kodályt választotta, és 1910-ben, miután elvált férjétől, házasságot kötöttek. A jelentős korkülönbség miatt a barátok nem jósoltak nagy jövőt a kapcsolatnak, de nem lett igazuk. A házaspár egész életében magázódott egymással, de mély szeretet, tökéletes megértés uralkodott otthonukban. Az asszony szókimondó, élénk természete jól kiegészítette Kodály komoly, zárkózott egyéniségét.

Kevesen tudják azt is, hogy Kodály Zoltán íróasztalát Erdélyben készítették. Érdekesség, hogy jó barátjának, Bartók Bélának pontosan ugyanilyen asztala volt. Nemcsak az íróasztal, hanem Kodály dolgozószobája is káprázatos volt. El tudnak képzelni egy csaknem 7000 kötetesre rúgó házi könyvtárat, amely Kodály lakásának egyik szobáját szinte teljesen elfoglalja? A zeneszerző hét nyelven beszélt, a polcokon pedig olyan ritkaságok sorakoznak, mint Voltaire műveinek első kiadásban megjelent kötetei. 

Egy ismert anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, mondván: „Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.” E célból magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott: „Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.” Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon és külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új himnusz–szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: „Meg van az már írva.”

S hogy Kodály mennyire nem volt ijedős, mutatja az alábbi történet is. A művészt ugyanis születésnapján a Parlamentben látta vendégül Rákosi Mátyás államminiszter. A hírhedt és félelmetes Rákosi eléje sietett. Mikor odaért hozzá, rögtön ezzel fogadta:

  • – Sok rosszat hallok magáról mostanában, mester!
    – Kodály higgadtan csak így válaszolt: Én is magáról, Rákosi!