Az építkezések 1977-1981 között zajlottak, az épület teljesen a Váci Művelődési Központ és a kőbányai Pataky István Művelődési Központ mintájára épült fel, azoknak az adaptációja. A terv tükrözi, hogyan gondolkodtak akkoriban a kultúráról. Volt egy nagy színházterem, továbbá teljesen egyforma méretű, 52 m²-es termek.
A termek bútorzata, berendezése nem volt éppen megfelelő. Az építtetők olcsó megoldásokat akartak, amelyek végül aztán mégsem lettek olcsók. Homályba vész, miért került a művelődési központ arra a helyre, ahol jelenleg is áll, hiszen a városközponttól elválasztja a HÉV és a 30-as főút. Ez több problémát is eredményezett: egyrészt a terület nem volt közművesítve, így a 30-as út túloldaláról kellett átvinni a közműveket. Ezért építettek egy közműalagutat, és akkor már egy aluljárót is csináltak, hogy a központból biztonságosabban meg lehessen közelíteni a művelődési központot. Ezekhez a történetekhez két városi legenda is kötődik.
Az egyik, hogy Cservenka Ferencné, az MSZMP Pest megyei pártbizottság egykori első titkára kocsival keresztülutazott a városon, kimutatott az autóból a következőt mondva: „Na, itt jó lesz a művelődési központ.” És ott épült meg.
A másik szerint az aluljárót, amelyet meglehetősen nagy idegenkedéssel fogadott a város, sokáig „Cservenkáné luka”-ként emlegették.
Az új művelődési központban az első nagy ünnepség a felszabadulás ünnepe, 1981. április 4-e volt, amelyet abban az évben április 1-jén tartottak meg. A meghívottak között ott voltak a megyei társadalmi és gazdasági élet vezetői, kiváló dolgozói, veteránok, KISZ-esek, munkások, tsz-tagok és értelmiségiek. Az ünnepi beszédet Benke Valéria, az MSZMP KB tagja mondta. „Önök büszkék lehetnek városukra, a városukra büszke a megye, mert úgy élnek, dolgoznak, hogy általa öregbítik Pest megye hírnevét, gyarapítják az ország szellemi és anyagi javait.” Kitért a nemrégiben Lengyelországban lezajlott eseményekre, majd a témát lezárva azt mondta: „A szocializmus ellen fordulók nem győzhetnek!” Beszéde végén gratulált a művelődési házhoz, és az egész ország felvirágoztatását, az állampolgárok jobb életének a megteremtését állította célként a hallgatói elé.
Ez volt a nagy csapat
A Művelődési Központ fenntartásáért a korszak szokásaihoz hasonlóan a város, azaz a Gödöllői Városi Tanács felelt. A költségvetést a Gödöllő Városi Bizottsággal kellett elfogadtatni, ami nem véletlen, hiszen a finanszírozó város természetesen beleszólást akart az intézmény működésébe. Ezenkívül a szakembereknek a Pest Megyei Járási Hivatal előtt kellett számot adniuk egész éves munkájukról. A kiadások egészét azonban ugyancsak a kor szokásaihoz híven a város nem tudta fedezni, hiszen, ha a Művelődési Központ csak ezeket a forrásokat használta volna fel, akkor az épület kifűtésén és a béreken kívül semmi pénz nem maradt volna a szakmai programokra.
A város a költségek hozzávetőlegesen 50 százalékát állta, míg a másik 50 százalékot a Művelődési Központnak kellett megtermelni az előadások, különböző programok és az egyre népszerűbb nyelvtanfolyamok szolgáltatási díjából.
A város ipari fejlődését követően aztán a cégek nagyságától és hozamától függően több támogatásban is részesült a közművelődés központja.
A Művelődési Központ nehézségeit talán Kecskés József igazgató szavai foglalják a legjobban össze:
„Magyarul, nagyon össze kellett szedni magunkat, hogy meg tudjuk finanszírozni a szakmai munkát. Ha végignézzük a műsorfüzeteket, rengeteg ötlet, gondolat van bennük, de mi mindent pénzért adtunk, differenciáltan ugyan, gondolva a nyugdíjasokra, diákokra, de az a kezdetektől eldőlt, hogy az ingyenesség, ami akkor eléggé általános volt, nem fog működni nálunk. Ezt kihagytuk az életünkből.”
A Művelődési Központ vezetéséért a következő szakemberek feleltek: Ferenczi Anna a komolyzenei programokért, Hintalan László a hagyományőrzés és folklór programokért, Horváth Péterné a munkás-közművelődésért és a szocialista brigádok programjaiért, Juhászné Bankó Erzsébet az ifjúsági közművelődésért, Kaposi László az agrár közművelődésért és a számítástechnikai programokért. Kapuszta Katalin a színházi, gyermek- és ifjúsági programokért, Kapuszta Zsuzsanna a gyermek rendezvényekért. Az intézmény igazgatója Kecskés József volt. Rajtuk kívül még Kincses Károly fotókiállításokkal, Varga Kálmán pedig a Gödöllői Galéria kiállításaival és programjaival járult hozzá a Művelődési Központ munkájához.
Voltak még reformernek számító művelődési házak, de a legjobb és legszélesebb körű programokat Gödöllő nyújtotta, ami egyszerre volt köszönhető a szakembergárda fiatalos lendületének és a markáns vezető – Kecskés József – kiállásának is.
Juhászné Bankó Erzsébet így emlékezik vissza ezekre az évekre:
„Az egész Művelődési Központnak a nyitottság volt a koncepciója, így például az előtérbe is bárki bejöhetett, és nagyon könnyen lehetett kapcsolatot teremteni az oda betérő fiatalokkal.”
Az újszerű jelenség azonban már 1981-ben szemet szúrt a pártnak, és erőteljesen ki is fejezte egyet nem értését (Varga Kálmán visszaemlékezése alapján):
„1981-ben az első előadásra a Művelődési Központba Pestről özönlött a polgári ifjúság. Lejött a Pest megyei párttitkár „Csiccsai-elvtárs”, és ott ordított velünk, ami nagyon megmaradt bennem. Azt ordította, hogy ilyet nem lehet csinálni, és megtiltja, és különben is, mit képzelünk magunkról.”
Ezekben az években a Művelődési Központ többször szembe került az MSZMP irányvonalával, Varga Kálmán szerint azonban ezeket a terheket leginkább az intézmény vezetője viselte:
„Kecskés József egy rendkívül csendes, visszafogott ember, és akkor is az volt. Jóska tartotta a hátát, így nekem meggyőződésem, hogy nagyon sok minden nem is jutott el hozzánk a pártnyomásból, kritikából és feddésből, mert ő vitte a hátán ezt a nehézséget, és állta a sarat. Ő volt a mi pajzsunk, és én tűzbe mennék érte ma is.”
Mindez az 1980-as évekre odáig vezetett, hogy az 1981-ban megnyílt Petőfi Sándor Művelődési Központ egyedülálló intézmény volt az egész országban, és már akkor megkapta az „ellenzéki bázis” kitüntető jelzőt.
Az együttesek lázadó szelleműek voltak, a zenében azt fejezték ki, hogy már nem bírják tovább a hazug, önáltató rendszert. A gödöllői tanácsnak fogalma sem volt akkor arról, hogy mi az a Bizottság együttes, akkor értették meg, micsoda jelentőségű esemény a fellépésük a városban, mikor Budapestről a HÉV nem tudott elindulni, mert nem fértek fel rá az emberek.
Az első Bizottság koncert hatalmas nyomással nehezedett a művelődési központra. Ugyanebben az időben zenélt Gödöllőn a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, akik zeneileg fogalmazták meg, hogy a szocialista rendszer hazug, elnyomó rendszer. Ezek az underground együttesek ekkor, a ’80-as évek elején alakultak, és tulajdonképpen Gödöllőn kezdték el a pályafutásukat, itt mutathatták be első lemezeiket, sőt volt olyan underground együttes is – mint a punk Vágtázó Halottkémek –, amelyik itt tartotta a próbáit is.
Működött azért a hatalmi kontroll, de Kecskés József igazgató mindig meg tudta magyarázni a dolgokat, egy idő után pedig már akkora hírneve, tekintélye lett a háznak is, hogy emiatt nem kerülhetett sor egy-egy darab betiltására.
Az itt koncertező együttesek később országosan ismertté váltak, és a rendszerváltás éveiben hatalmas népszerűségre tettek szert, Gödöllő pedig mindezen eseményeknek a bölcsőjévé vált.
Egy nagy korszak a végéhez ért
A 2000-es évekre a Művelődési Központ nagy átalakuláson ment keresztül, a korábbi hatalmas szakértelemmel és a kommunista diktatúrával is szembeszálló páratlan vezetők és szakemberek lassan eltűntek az intézményből. Volt, akinek a munkájára nem tartottak igényt többé, néhányan meg önként távoztak.
Gémesi György viszont Németh Kristóf mellett döntött.
Így például Varga Kálmán, aki akkor már az általa felfuttatott Gödöllő Városi Múzeum élén volt, 1993-ban távozott:
„1993-ban Gémesi György kitette a szűrömet a múzeumból, amiért éveken át dolgoztam, és később Kecskés Jóska fondorlatos eltávolítására is sor került.”
Kecskés Józsefet is hamarosan más váltotta fel az intézmény élén a városvezetésnek köszönhetően, és ahogy Varga Kálmán fogalmazott: „ezzel véget ért a Gödöllői Művelődési Központ két évtizedes tündöklése, hiszen ami ma történik, az már nem nevezhető népművelésnek.”
A Művelődési Központ két évtizeden keresztül képes volt a horatiusi elvet megvalósítani, hogy egyszerre szórakoztasson és adjon át értéket, így a országos hírű előadásokon és koncerteken kívül komolyzenei és művészeti kiállításokat is szerveztek, segédkeztek a tehetséges diákok fejlődésében, közéleti vitákat és beszélgetéseket szerveztek, felkarolták a rászorulókat, szórakozást nyújtottak a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, valamint szellemi mentsvárat jelentettek az ideológiai elnyomatás alatt.
Wisznovszky Tamás
