/

A követendő példakép, sportember, atléta és meste

Szörényi István atlétika edző 2021. február 28-án visszaadta a lelkét Teremtőjének. Sokkal több volt Ő, mint edző és pedagógus. Ő volt mindenki „Pista bá”-ja. Gödöllőn nem sok olyan család van, amelynek ne lett volna valamilyen kapcsolata vele. Tanítványként, kollégaként vagy szülőként biztos volt vele közös pont az életünkben. Sokunknak van emléke erről a nagyszerű emberről. Visszaemlékezésünkben tanítványait és kollégáit szólaltattuk meg.

„Szörényi István életében mindig a fiatalokkal foglalkozott. Megérezte tehetségüket, kibontakoztatta tudásukat, és nevelte őket. Életében az atlétika szinte minden ágával foglalkozott, de az utóbbi években a rúdugrók nevelése lett az igazi szerelme, erre specializálódott. Keze alatt sorra bontogatták szárnyaikat a korosztályos válogatott versenyzők. Nemcsak tudásával segítette tanítványai fejlődését, de aktívan sportolva folyamatosan példát mutatott a fiataloknak kitartásból, elszántságból, sportszerű életvitelből. A szenior versenyek állandó résztvevője volt, és azok dobogós helyezettjeként bizonyította, hogy ennyi idősen is meg lehet hajlítani a rudat, le lehet győzni a föld vonzását, s örömöt vihetünk életünkbe, amikor a kitartó munkának köszönhetően, a magunk elé kitűzött célokat elérve, átrepülünk a mások számára elérhetetlen magasságok felett. Szörényi István az a követendő példakép, sportember, atléta és mester, aki egész életével példázta, hogy a sport, az atlétika, és kedvence, a rúdugrás megszerettetésével hogyan lehet embernek lenni, és emberré nevelni a tanítványokat.”


Kriszt Balázs, a GEAC elnöke

Szörényi István – Fotó: Berényi Ibolya

„Köszönöm Pista bácsi, hogy általad megszerettem a sportot, és megismertem egy baráti közösséget, ahová sok éven keresztül öröm volt tartozni! Szinte tisztán emlékszem az első edzésnapra a gödöllői salakpályán; az első pár versenyre, ahová félszegen érkeztem meg Pista bácsi kíséretében. Aztán az egész hamar olyan természetessé vált. A napi edzések, ahová élvezet volt járni, a versenynapok, az edzőtáborok, a közös kirándulások, és a sportbálos mulatozások. Mindig jókedvűen várt minket délutánonként, kézzel írott edzés instrukcióival, és legtöbbször volt valamilyen vicces megjegyzése. Amikor már nem voltam atléta, még akkor is jó volt Vele pár szót váltani, mindig érdeklődött hogylétünk felől. Nehezen is hiszem el, hogy nem lesz ilyen többé!”

Szekeres Viktória, egykori tanítványa

„Szüleim atléta múltjukból kifolyólag ismerték Pista bácsit, s egy szeptemberi délután levittek a GEAC-ra: bemutatkoztunk Pista bácsinak. Mire odaértünk, kihozott a sportcsarnokból két, szebb napokat is látott Germina rudat. Kezembe adta a kisebbet, megbeszéltük a kezdési fogásmagasságot és nekifutást, és elkezdtük. Nem egészen másfél év múlva már magyar bajnokságot nyertünk, a három serdülő korosztályból elhoztunk két aranyérmet, egyet a fia, Zoltán, egyet pedig én. Az atlétika befejezése után is gyakorta jártunk le a GEAC pályára vagy a sportcsarnokba, ahol Pista bácsi egy biztos pont volt számunkra felnőttként is! Mindig szakítottunk több-kevesebb időt, megbeszéljük, melyikünkkel mi történt. Amikor hallottam a szomorú hírt, valahogy még aznap is úgy mentem le a pályára, hogy ott lesz és újra találkozunk…”

Szekeres Zsolt, egykori tanítványa

„Azt mondják, hogy egy ember akkor volt fontos részese az életünknek, ha van egy „hétköznapi” dolog, amiről mindig ő jut eszünkbe! Pista bá’ nekem ilyen ember lesz mindig, hiszen, ha meghallom azt a bizonyos hangot, ahogy a letűző szekrénybe érkezik a rúd, vagy ahogy egy zongorabillentyű szólal meg, nekem mindig Ő fog az eszembe jutni! A sport és a művészet legnemesebb oldalát volt képes átérezni és átadni tanítványainak, barátainak, szeretteinek. Egy olyan ember, aki türelemmel, alázattal és csibészséggel csinált mindent az életben.”

Kovács Zoltán, utánpótlás edző kollégája

„Drága Szőr! Emlékszem, még nem voltunk kollégák a GEAC-ban, mikor először találkoztam Veled. Székesfehérváron kinyitottad az összehajtható Camping kerékpárod, úgy tekerted keresztül-kasul a kismaratoni pályát, buzdítottad versenyzőidet. Amikor már nem foglalkoztál „messzifutókkal”, akkor én bicikliztem helyetted. Rúdugrókat viszont én nem tudok majd nevelni! Mindig irigykedve néztem, ahogy minden nap kitartóan „kínzod” magad a saját edzéseiden. Az alig hajló térdeiddel is lefutod az elmaradhatatlan kilométereidet, erősítesz, diszkoszt vetsz. Mondtad, az edzéseid nélkül nem tudsz meglenni. Most az edzéseid hogy lesznek meg nélküled?”

Gadanecz György, edzőkolléga és barát

Szörényi István – Fotó: Berényi Ibolya

Kedves „Pista bá”, Tanár úr! Az ugrásban ezzel nagyon „magasra” raktad a lécet, sőt ott is maradtál, így immáron nem közöttünk, a földön fogod terelgetni tanítványaidat. Kérünk, óvd és figyeld onnan a „magasból” is a gödöllői fiatalokat, légy példaképük, hogy soha ne adják fel a küzdelmeket! 

Pecze Dániel