Isten a szeretet és szeretet az Isten
Húsvétkor, vagyis Krisztus feltámadásában mindennek az értelmét és beteljesedését ünnepeljük. Az ünneplésünk egy történelmi eseményre vonatkozik, amely esemény, noha térben és időben ment végbe, kifeszíti ezen határokat, az idők végezetéig érezteti hatását, sőt azon túl.
Minden emberi igazság, minden törekvés, érzelem csakis a feltámadásban éri el értelmét és beteljesülését, mert ha nincs feltámadás, ha Isten irántunk való irgalma nem élő, ha nincs a minket szerető isten, akkor az igazságnak sincs értelme, mert megszűnik azzal a valósággal együtt, amelybe annyira kapaszkodunk, amelyhez annyira ragaszkodunk, amely fontos nekünk. A feltámadás olyan igazság, amely az emberiség története során felfedezett valóság 4%-án is túlmutat. A feltámadás annak a ténye, hogy Isten a szeretet és szeretet az Isten.
A feltámadás misztériumát sokan igyekeztek bizonyítani és cáfolni. Valójában minden ilyen késztetés a lét értelmére vonatkozik. Ha be akarom bizonyítani, hogy nincs Isten, akkor csak annyit érek el, hogy magam számára létem és minden törekvésem célját egy fekete lyuk gravitációs vonzásában találom. Csakhogy az emberiség szívében ott él annak tudata, hogy az anyagi formákon túl van az igazi élet – ettől ember az ember, ez az az evolúciós lépcsőfok, amely miatt emberek vagyunk, Krisztus feltámadása pedig ennek értelme és végső célja.
Sztankó Attila
Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa
A halál nem tarthatta hatalmában, hiszen Őbenne Élet volt
Emeletes házban lakó két szomszédos édesanya megbeszélték, hogy másnap együtt mennek vásárolni a közeli szupermarketbe. Nagyobbacska gyermekeiket – máskor is előfordult már – otthon hagyták. Amikor hazaindultak, egyre izgatottabbak lettek, mert elrobogó mentők és tűzoltók szirénáját hallották. Elszorult a szívük, amikor látták, hogy az ő házuk lángol, gyermekeik pedig lakásaik ablakában vártak segítségre. Az egyik édesanya pontos utasításokat kezdett adni, hová lépjen, hol kapaszkodjon… A másik édesanya semmit nem mérlegelve berohant az égő házba, hogy megmentse gyermekét. Krisztus egész műve, amit értünk tett, voltaképpen egy nagy szerelmi dráma. Isten mindannyiunk iránti határtalan szeretetének megnyilvánulása. Isten egyszülött Fia belevetette magát bűntől lángoló világunkba. Nem méricskélt, nem latolgatott. A végsőkig elment. A halálig. Mert ő maga mondta: „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”. De a halál nem tarthatta hatalmában, hiszen Őbenne Élet volt. Legyőzte halállal a halált, és nekünk, sírban lévőknek, Életet ajándékozott! Járjon át mindnyájunkat ez az öröm!
Sivadó János
Szent Kereszt Görögkatolikus Parókia lelkésze
Isten Szentlelkének megújító ereje
Húsvét napján a római liturgia a következő szent imádságot helyezi minden évben a szívünkre: „Isten, aki a mai napon Egyszülötted által az örökkévalóság kapuját a halál legyőzése árán előttünk kitártad, add nekünk, kérünk, hogy akik az Úr feltámadásának ünnepét üljük, a te Lelked megújító ereje által az élet világosságára támadjunk.”
A halál Krisztus általi legyőzése meghozta az ember számára az élet világosságát az Úr feltámadásának ünnepén, húsvétkor. Erről szerzünk tudomást az imádság értelmét keresve. Az ember által olyannyira vágyott élet viszont csak akkor maradhat tartós bennünk, ha Isten Szentlelkének megújító erejét nem hagyjuk ki belőle, mely sosem a rosszra, hanem a jó és az igazság megtételére ösztönöz mindenkit.
Ragadjuk meg lélekkel és szívvel ezeket az igaz indításokat! Szeretettel kívánok áldott, kegyelmekben gazdag húsvétot a gödöllői embereknek az élet világosságára előretekintve!
Balogh Péter Piusz
Premontrei Apátság plébánosa, O.Praem. apát
„Pedig mi azt reméltük…”
Mi, keresztények nem a szenvedést ünnepeljük, hanem a szeretetből vállalt szenvedést. Önmagában nézve a szenvedés rossz, sőt botrányos dolog, olyannyira, hogy Jézus vérrel verejtékezik, amikor szembesül azzal, hogy mi vár rá. Mégis átöleli a szenvedést, mert tudja, hogy ennek milyen gyümölcsei lesznek. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Lukács evangéliumának 24. fejezete számol be arról, hogy az emmauszi tanítványok lógó orral hagyták el Jeruzsálemet, és haladtak a biztonságos szülőfalujuk, Emmausz felé. Egy idegen csatlakozott hozzájuk, akinek mindent elmeséltek arról, amit a Mesterük elítélésével és kivégzésével kapcsolatban átéltek.
Majd szomorúan így fogalmaznak: „pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt.” (Lk 24,21) Jézus sokkal többel ajándékozza meg az emberiséget, mint azt a két tanítvány remélte. A megfeszített és feltámadt Krisztus a létezés értelmét adta vissza, amikor az egész világot megváltotta. A sír üres, és az onnan kiáradó fény világítja meg életünk zarándokútját. Ezt a fényt akkor kellene különösen is észrevennünk, amikor az életünk egy nehezebb szakaszát éljük. Az emmauszi tanítványokkal mi is kérjük Jézust: „maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29). Ha van bátorságunk ezt kimondani, akkor a mi szemünk is megnyílik majd, észre fogjuk venni Őt az életünkben, és hálás szívvel fogunk tanúságot tenni Róla, aki visszaadta az élet értelmébe vetett hitünket és reményünket.
Hugyecz János
Szentháromság templom plébánosa
