A nevük nem sok gödöllőinek mond bármit is.

A FUSZE a FÜggetlenSZErviz Hungária Kft-t jelenti, egy kezdőbetűkből összeállt mozaikszó. A Kft. 2011 márciusában indult, tehát éppen most lesz 10 éves. Előtte irodatechnikával foglalkoztam főállásban, majd ugyanennél a cégnél a vizuáltechnikai területet kezdtem fejleszteni. Később úgy láttam, hogy ezt jobban is lehet csinálni, ezért vállalkozást indítottam, és magam köré szerveztem azokat az embereket, akik segíteni tudtak.
Mi volt a célja?
Többek között egy professzionális és márkafüggetlen projektorszervizt szerettünk volna, ami nem volt akkor az országban. Emellett a vizuáltechnika területén kívántuk szélesíteni tevékenységünket, azaz a cégek tárgyalótermeit, előadóit, iskolák tantermeit felszerelni projektorokkal, vetítővászonnal, interaktív kijelzőkkel, videokonferenciához szükséges eszközökkel. Egy tárgyalóterem tervezésének a folyamata, az igényfelméréstől kezdve a tervezésen át – mely magában foglalja a 3D-s látványterveket is -,
egészen a megvalósításig tart. Igény esetén az üzemeltetésben is nyújtunk támogatást. Sok referenciánk van, köztük több nagy multinacionális vállalat.
Gödöllőn is?
Nagy partnerünk az egyetem. Legutóbb a SZIE Halgazdálkodási Tanszék kis tárgyalóját és nagy előadóját készítettük el. A Művészetek Házáról már csak múlt időben tudunk beszélni, akivel nem tudjuk miért, de sajnálatos módon megszakadt a kapcsolatunk. Emellett a Hajós Alfréd Általános Iskolát az alapítványukon keresztül új projektorokkal támogatjuk.

Miért az Üzleti Parkot választották?
Mindig is professzionális környezetet szerettem volna. Kezdő vállalkozóként ez még nem került fókuszba, mert magunkhoz képest túl nagynak tartottam. Eleinte a Dózsa György úton voltunk egy kis üzletben. Nagyon sajnálom, hogy Gödöllőn nincsenek olyan, vállalkozásokat segítő ingatlanok, amelyek pár tíz négyzetméteren lehetőséget biztosítanának kezdőknek. Ez a negyedik helyünk: ahogy növekedtünk, úgy léptünk tovább. Tavaly jutottunk el ide, ahol egy komoly cégnek ideális helyszínen, egyben ipari környezetben vagyunk. Ha már itt vagyunk a parkban, akkor az itteni vállalkozásokat is szeretnénk segíteni audiovizuális szolgáltatásokkal.
Ilyen irányú tanulmányokat végzett vagy szeretett volna unikálisabb dologgal foglalkozni?
Műszaki technikumot végeztem, így elkezdtem az irodatechnikában dolgozni. Mindig is érdekeltek az audiovizuális dolgok, így elvégeztem a SZIE kommunikációtechnikai mérnök szakot. Akkor kristályosodott ki bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Hogy látja a pandémia miatti válság idején az iparág és vállalkozása jövőjét?
A járványhelyzet mindenkit érint. Nekünk olyan szempontból rossz, hogy sok projektünk „jegelve” lett, és még várat a megvalósításra. Viszont hozott jót is, mert rengeteg olyan technikai eszközre lett szüksége a cégeknek, amelyekkel az otthoni munkavégzést lehetővé tudták tenni. A jövőt én úgy látom, hogy ebben az iparágban is hibrid rendszerekre van szükség, melyek az otthoni és a munkahelyi körülmények között is használhatók. A vizuáltechnika jövője soha nem volt ennyire izgalmas, főleg a vetítéstechnika, a mozgóképi megjelenítés területén. Nálunk még nincs vagy nagyon kevés helyen látható az, ami a fejlettebb országokban már megvalósult. Mozgókép- és hanginformációkat adó kijelzők, pl. a buszra váró utasoknak a buszmegállókban. Az ipari megjelenítők, a videó- és ledfalak környezetvédelmi szempontból sem rossz megoldások. Gondoljunk bele, mennyi papír plakátot nyomtat ki egy áruházlánc a sűrűn változó akcióira! Mennyiből tartana ezeket egy-egy nagy kijelzőre cserélni, mely szebb, költséghatékonyabb és jövőtálló.
Csak üzleti partnerik vannak, vagy magánszemélyeknek is dolgoznak?
Főleg cégekkel vagyunk kapcsolatban, de a járvány miatt bezárt mozik nyújtotta élmény sok embernek hiányzik. Ezért egyre több megkeresés érkezik magánszemélyektől, mégpedig a házimozi rendszerek tervezése és kivitelezése kapcsán.

Mekkora kihívás tartani a lépést ebben a gyorsan változó világban?
Mint minden iparágban, itt is nagy a verseny, de tartjuk a lépést tudásban és technikai területen is, sok webináriumon, online képzésen veszünk részt. De nem csak eszközöket adunk el, hanem a háttérben szoftveres fejlesztés is zajlik. Például egy tárgyaló eszközeinek a működtetése okostelefonnal is megoldható. Ez már ötvöződik az okos otthon – okos iroda szellemiséggel, amit az ügyfelek felé is közvetítünk.