/

Költségvetési trükkel, de mégis lesz támogatása a gödöllői sportnak

Még február 11-én a költségvetés konzultációján Gödöllő polgármestere arról számolt be a meghívott képviselőknek, hogy minden rendben van, a helyi kulturális szervezetekkel és sportszakosztályokkal egyeztetett, és ők teljes mértékben elfogadták, hogy idén a megszorítások miatt egyelőre nem kapnak támogatást az önkormányzattól. Ehhez képest érdekes fejlemény, hogy február 22-én Gémesi György egyeztetésre hívta a szakosztályvezetőket, ahol Gödöllő város sportéletét érintő pénzügyekről volt szó. Az eseményről Barta László, a Gödöllői Röplabda Club elnöke tájékoztatta lapunkat.

Mielőtt beszámolnánk a tanácskozásról, előzetesen fontos megemlíteni, hogy 2017 márciusa óta létezik egy szerződés Gödöllő Város Önkormányzata és a Gödöllői Sport Közalapítvány között. Ennek egyik eleme, hogy a köznevelési intézményekben lévő sportcélú ingatlanok vagy ingatlanrészek (tornaterem, tornacsarnok) bérbeadás útján történő hasznosítását a közalapítvány látja el. 2018. július 1-jén a felek megállapodtak, hogy a közalapítvány évenként bruttó 16 millió forintos bérleti díjat utal át a város kasszájába. Gémesi György a rendkívüli jogrend idején ráruházott feladat- és hatáskörben úgy határozott, hogy a 2021-es esztendőre elengedi a bérleti díjat, melyet a közalapítvány fizetne az önkormányzatnak. Mindez azt is jelenti, hogy a közalapítvány idén ingyenesen birtokolhatja és használhatja a sportcélú ingatlanrészeket, miközben megtarthatja a döntően a helyi versenysport-egyesületektől és -szakosztályoktól származó bérletidíj-bevételt. Ezzel a közalapítványt kedvező elbírálásban részesíti a polgármester a gödöllői sportélet szereplőivel szemben, akik a város idei költségvetéséből egyetlen forint működési támogatást sem kapnak.

A tanácskozáson a város első embere ecsetelte a pénzügyi helyzet alakulását a 2021-es évre. Szomorúnak és kilátástalannak nevezte az amúgy is szerény büdzsével rendelkező gödöllői sportélet sorsát. Hangsúlyozta, hogy szégyelli magát, de nem tud segíteni. Fontos tudni, hogy 37 millió forintról beszélünk egy több milliárd forintos városi költségvetésben!

A megvonások miatt semmilyen beruházás nem mehet, kivéve a városháza 1 milliárd forintos átépítése! Gémesi György tájékoztatta a megjelent sportvezetőket, hogy a 2020. évben kiosztott 37 millió forintból kevesebb, mint a negyede, vagyis 8 millió forint lesz idén a támogatási keret, amely szétosztásáról majd a közalapítvány dönt. „Kellő szerénységgel, de itt kell megjegyeznem, hogy egyedül a GRC hozzávetőlegesen 10 millió forint bérleti díjat utal minden évben a közalapítványnak, ami 2 millió forinttal több, mint a teljes visszaosztott támogatási keret.” – mondta Barta László elnök a helyszínen és lapunknak is. „Magánemberként, sportvezetőként és orvosként is az a véleményem, hogy sok pénz van a sportban, de nem az önkormányzat feladata a sportfinanszírozás!” – állította a polgármester.

Egyesületünk véleménye, hogy az önkormányzatnak komolyan támogatnia kell a gödöllői családok gyermekei számára a helyi tömegsport lehetőségét és ezáltal a preventív egészségre nevelést, kevés olyan dolog van, ami ennél fontosabb. A város vezetője jelezte: akinek a tavalyi pénze megmaradt, azt nem vonja el. Barta László kérdésére, hogy mikor készül el a Török Ignác Gimnázium teteje, az a válasz érkezett, hogy „nem a város feladata, mivel tankerület működteti a gimnáziumot.” Erre az elnök jelezte, hogy „a tankerület csak bérlő”, de erre korrekt viszontválasz már nem érkezett, csak az, hogy ezen ne vitatkozzunk. 

Összességében elmondható, hogy hiába fizet be több pénzt a GRC egyesület a közalapítvány számára, mint a város által visszaosztott teljes összeg, mégis mint egyedüli első osztályú helyi csapat nem kaphat támogatást, ezzel is jelezvén, hogy az a sportág, amely TAO-támogatott, a városnak nem fontos.

FRISS HÍR: március 23-án kiderült, hogy a közalapítványon keresztül mégis kapnak támogatást a sportszakosztályok

Gödöllői Sport Közalapítvány március 22-i délutáni ülésén végül döntés született a TAO támogatásban nem részesülő helyi sportegyesületek és szakosztályok működési támogatásáról. Összesen 9,9 millió forintot osztottak szét, nagyjából követve a korábbi években kialakult arányszámokat. Jó hír, hogy a GEAC támogatása esetében már nem csak az atléták és a vívók, hanem a sikeres sportlövők is kapnak alapítványi dotációt, ugyanis a vívó Gémesi Csanádon kívül a sportlövő Mészáros Eszter is indulhat a tokiói olimpián.

Az viszont több, mint furcsa, hogy Gödöllő város honlapján a koronavírus-járvány miatti nehéz gazdasági helyzetre hivatkoznak, amikor az alapítványt bevonják a döntésbe, hiszen a február 11-én elfogadott költségvetésben a polgármester lemondott a 16 millió forint értékű alapítványi bevételről. Ha ez nem történik meg, akkor a költségvetéséből is megoldható lett volna a működési támogatás biztosítása, és nem maradnak egy hónapig bizonytalan helyzetben a szakosztályok, akik eddig nulla forint támogatást láttak. Mivel az összeg a közalapítványnál marad, ezért nem a gazdasági okok miatt, hanem az oda beérkező bevételekből kapnak idén támogatást a sportegyesületek.

Lehet azt mondani, hogy minden jó, ha a vége jó, és természetesen lehet örülni a hírnek, de ezt nem lehet másnak nevezni, mint költségvetési trükknek, hogy a sportszakosztályok bizonytalanságban legyenek egy ideig. A gödöllői (nem TAO-s) sportklubok idei támogatása ezzel többé-kevésbé megoldódni látszik.

A Gödöllői Sport Közalapítvány közleménye