Mi, magyarok ismerjük ezt a halál és halhatatlanság közötti osztozkodást. Az elmúlt évszázadokban nemzetként – és persze egyénenként is – megtapasztaltuk ezt a lelki, szellemi utat.
A nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc 1703-ban Cum Deo pro Patria et Libertate! – Istennel a Hazáért és a Szabadságért! – feliratú zászlót bontott, megkezdve nyolc évig tartó, váltakozó szerencsével folytatott szabadságharcát. Hitvalló keresztényként – megírva többek között a Vallomásait – önmagával is gyakran vívódva küzdötte végig ezeket az éveket, végezetül eljutva a száműzetésbe, Rodostóba. Csak több évszázaddal később, 1906-ban jutott vissza szeretett hazájába, Kassán nyervén végső nyughelyet.
1848-ban tört ki a már csupán másfél évig tartó szabadságharcunk, amit csak két nagyhatalom tudott eltaposni. Ennek is voltak hitvalló hősei, közöttük Széchenyi István, aki a végsőkig ellenállt a szabadságharcnak, és akit végül az őrületbe hajszolt a szabadságharc kirobbanása. Számos pap és szerzetes részt is vett a szabadságharcban, aminek ilyen konkrétan is volt lelki vonatkozása – de mindenekelőtt úgy, hogy az egész nemzet együtt jutott el 1848 március 15-e és az áprilisi törvények eufóriájától Batthyány Lajos miniszterelnök és a 13 (inkább 16) aradi vértanú kivégzéséig. Ebből a véres megtorlásból is feltámadtunk. Ehhez egy átfogó nemzeti ellenállás vezetett, melynek egyik jelentős állomása volt Scitovszky János hercegprímás 1857-es nagyszabású nemzeti zarándoklata Mariazellbe, megdöbbentve a Habsburg-hatalmat. Ezt követte 1867-ben a kiegyezés és a magyar felemelkedés néhány ragyogó évtizede.
Az I. világháború – akkori kifejezéssel élve a Nagy Háború – rettenete után a magyarságot még nagyobb csapás érte, előbb a Tanácsköztársaság 133 napja a gyilkosságaival, majd 1920-ban a brutális trianoni békediktátum. Ebből is feltámadtunk, Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Teleki Pál és más államférfiak mellett Prohászka Ottokár is a magyar feltámadás részese volt.
A II. világháború nagy világégésében a magyarságot nemcsak hihetetlen vérveszteség sújtotta, de voltak példamutató vértanúi is, közöttük Boldog Salkaházi Sára és Boldog Apor Vilmos is.
Az ezután bekövetkező kommunista berendezkedés ellen szólalt fel Mindszenty József hercegprímás, aki százezres Mária-zarándoklatokat szervezett, és meghirdette azt a lelki gondolatot, hogy „ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem fog félni a jövőtől”. A Rákosi-rendszer fekete autóit, Andrássy út 60-at, a kitelepítéseket, Recsket, Hortobágyot túlélni segített ezzel. Olofsson Placid bencés szerzetes a Gulágon szerzett tapasztalatokkal tanította az országot arra, hogyan lehet erőt meríteni a borzalmas nehézségek közepette is.
Az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk volt az, amelyik a világpolitikát is befolyásolta. Kilátástalan helyzetben az ország szembeszállt a világ akkori egyik legnagyobb hatalmával, gyilkos erejű hadseregével. A szabadságharc 13 napja alatt a nemzet sűrítetten élte át a „hamu keresztjétől a kereszt halottjáig” vezető rövid és egyenes utat. Az orosz megszállás ellen tiltakozva nemcsak Jan Palach, de a mi Bauer Sándorunk is önkéntes tűzhalált vállalt 1969-ben. Bauer utolsó üzenete szinte egybevág a kezdő mondatunkkal: „Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek”.
A magyar nemzet egyiket sem felejtette el – mindegyik beleégett a nemzeti emlékezetbe, persze az egyéni lélekbe is. A magyarság több mint ezer éves története nagyböjtökből és keresztútjárásokból áll. Többször átéltük a halált, és megtapasztaltuk a halhatatlanságunkat is. A pozsonyi csatában, a tatárjárás utáni második honfoglalásban, a nándorfehérvári diadal után a mohácsi csatavesztésben, a három részre szakadt ország szívós végvári harcaiban és a száz évenkénti szabadságharcainkban is. Kimondható, hogy mindegyik vereségünkből erősebbé válva kerültünk ki.
„Nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót” – írja szintén Pilinszky. Ebben a mondatban benne rejlik Húsvét titka: a keresztút után biztosan jön a feltámadás. Ez a hívő magyarság mélyen átélt és a húsvétra készülve évről évre megismétlődő története.
LT
