A „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja, bár halálos ítéletét végül nem a forradalomban elkövetett összekötő szerepéért, hanem későbbi tevékenységéért, „kétrendbeli gyilkosságra szövetkezés” miatt kapta. Közvetve természetesen szerepet játszott az 1956-os cselekedete is a retorzió kiszabásáért, hiszen személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be.
Legfőbb bűne az volt a hatalom szemében, hogy egy pillanatra sem tört meg, lázadó magatartásával a végletekig maga ellen fordította a hatalom kommunista képviselőit.
1957-ben sorra születtek az 1956-os forradalom utáni megtorlást megalapozó jogszabályok, amik megerősítették a fiatalkorúakra kiszabható halálos ítélet lehetőségét.
Tény, hogy 1957-ben lopásokat hajtott végre és „kölcsönvett” gépkocsikat, amiért egy évre elítélték, de három év próbaidőre felfüggesztették. Mansfeld azonban elhatározta, hogy amit lehet, azt megteszi az ’56-os forradalomban elítélt sógora kiszabadítása érdekében, de valójában végül egyetlen komoly akciót hajtottak végre társával, barátjának bátyjával, a három évvel idősebb Blaski Józseffel és egykori osztálytársával Bóna Rezsővel együtt. 1958. február 17-én egy rendőr törzsőrmestert lefegyvereztek és elvették az igazolványait, akit bántatlanul elengedtek, de megfenyegették, hogy ha felismerésükről jelentést tesz, akkor megölik. Az alap terv az volt, hogy lopott gépkocsival furikázva rendőröktől, munkásőröktől marokfegyvereket, igazolványokat, egyenruhákat zsákmányolnak, és ezek segítségével majd pénzt „szereznek”. Másnap is tervezték az akció folytatását, de veszélybe kerültek és igazoltatni akarták őket, de aznap még sikerült lerázni az üldözőket és fegyvert sem használtak. Végül február 19-én elkapták őket és letartóztatták, így elindulhatott ellenük az eljárás, de ekkor még csak Blaski töltötte be a 18. életévét, Mansfeld és Bóna fiatalabb volt.
A tárgyalás során az ügyész mindenáron példát akart statuálni és szerinte úgy kellett vizsgálni a fiatalok ügyét, mint akik osztályárulók és nem csupán megtévedt emberek.
Azzal érvelt, hogy ők tudatos ellenforradalmárok, továbbá kiemelte, hogy politikai értelemben nincs fiatal-vagy idősebb korú vádlott és a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál. Mind Blaskira, mind pedig Mansfeldre halálbüntetést indítványozott. Mansfeld ettől ugyan megijedt, de még az utolsó szó jogán is folyamatosan védte barátját, miszerint Blaski nem is tudott a tervről, saját magával kapcsolatban pedig kérte a bíróságot, hogy vegye figyelembe fiatal korát és szeretne még dolgozni, ha nem ítélik halálra.
Az első ítélet alapján 1958. november 21-én a tanács még az „életre” szavazott 2:1 arányban. Azonban a másodfokú bíróság tárgyalásán felerészben elfogadta a vádbeszédet, így Blaskinál megmaradt az életfogytiglani ítélet, de Mansfeld Péter esetén a legszigorúbb büntetés kiszabását javasolta és a népbírósági tanács egyhangúlag nem ajánlotta kegyelemre.
Amikor elválasztották Bónától és Blaskitól, akkor a halálraítélt Mansfeld Péter azt mondta nekik:
„Ne haragudjatok, hogy belevittelek benneteket ebbe a siralmas helyzetbe, hamarabb fogtok szabadulni, mint én, mert én meg fogok halni, de aki előbb szabadul, keresse meg az édesanyámat és mondja el neki, hogy az utolsó gondolataim is a hazám, a szabadság és ők voltak.”
Egyértelmű, hogy a kíméletlenség magyarázata nem a vádpontokban rejlik. A tanács nem tudta elviselni, hogy Mansfeld még teljes reménytelenségében is dacolni mert velük. A legnagyobb bűne az volt, hogy a bírósági tárgyaláson sem tanúsított megbánást és folyamatosan ellentmondott a bírónak. A tárgyaláson dr. Vágó Tibor a következőkkel indokolta a halálos ítéletet: „A terhelt megnevelését már egy hosszabb időtartamú börtönbüntetéstől sem lehet várni”. Mondta mindezt egy 18 éves fiúról. Egy javíthatatlan, átnevelhetetlen „ellenforradalmár” volt a szemükben.
Mansfeld Pétert 1959. március 21-én reggel 9 óra 22 perckor, a Gyűjtőfogház melletti épületben akasztották fel, mindössze tizenegy nappal a 18. születésnapja után, amely nap éppen egybeesett a tanácsköztársaság 40. évfordulójával.
A korabeli jelentések szerint az orvos 13 perc után, 9 óra 35 perckor állapította meg, hogy „a szíve megszűnt dobogni.” Mansfeld testét mindezek után a 301-es parcellába vitték és egy jeltelen sírba temették.
Emlékére film is készült Mansfeld címmel, amit 2006. szeptember 14-én mutatták be Magyarországon, nemzetközi díszbemutatóját pedig október 23-án, a forradalom kitörésének 50. évfordulóján tartották Kanadában.
A film megtekinthető IDE kattintva.
