Középiskoláit 1869 és 1877 között Nagykárolyban, majd Budapesten végezte. 1877 és 1881 között jogot végzett a budapesti egyetemen, de a doktori vizsgáit már nem tette le, mivel az irodalom jobban vonzotta. Arany László támogatását élvezve, egyre inkább az irodalom felé fordult. Egy ideig Franciaországban tanult: francia nyelvtörténeti és irodalmi előadásokat hallgatott. 1885-ben tért haza, A Hét munkatársa lett, de jelentek meg írásai a Borsszem Jankóban is. Tagja volt a Kisfaludy és a Petőfi Társaságnak. A századforduló magyar prózájának egyik kiemelkedő művelője. Finom lélektani megfigyeléseivel az új magyar színikritika megteremtője lett. A francia realista próza kitűnő fordítója és méltatója. A Nyugat alapítói közé tartozott. 1917 és 1922 között a Nemzeti Színház igazgatója volt.
Az író családja anyai ágon régóta kötődött Gödöllőhöz: az édesanyja nagyapja, Kovacsóczy Mihály gödöllői uradalmi gazda, tiszttartó volt. Kovacsóczy Mihály apósa, Foltényi Mihály pedig gödöllői uradalmi prefektusként szolgált.
Ambrus Zoltán édesapja, Ambrus József 1849-ben megsebesült az isaszegi csatában, és a gödöllői kastélyban működő kórházba került ápolásra. 1880-ban, amikor Ambrus József súlyosan megbetegedett, az orvosok tanácsára, a jó levegő miatt a család Gödöllőre jött nyaralni. Az akkori Kálvária sor (ma: Táncsics Mihály utca) 374-es szám alatt vettek ki egy lakást, amelynek ablakai a Kálváriára néztek. Az édesapa sajnos még ez évben meghalt, de a család ezentúl minden évben itt töltötte a nyarakat, az is idekötötte őket, hogy Ambrus József itt lett eltemetve.
1897-ben vette meg özvegy Ambrus Józsefné, született Spett Vilma a Tégla utcában azt a házat (ma Lovarda u. 6, eredetileg Lovarda u. 2.), amely ettől kezdve a család vidéki otthona lett. „A gödöllői ház tornácos, háromszobás, hosszú épület volt, kis konyhával, de jókora éléskamrával, mély pincével, mely nyáron is borzongatóan hideg, külső és belső padlásfeljáróval. Az ablakok közül kettő nyugat felé nézett, ez volt a <nagyszoba>, Ambrus édesanyjának szobaberendezésével. Itt mintha 1915 óta megállt volna az idő. A bútorok maguk még régebbiek voltak, a 19. század második felét idézték. A többi szoba századfordulós berendezésű, ablakaik délkeletre-délre néztek, hosszú tornácra nyíltak, rajtuk időette zsalugáter. Az ajtók és ablakok mind barnák, azzal a jellegzetes sötétbarna színnel, amely a 19. század polgári házait és bérlakásait jellemezte. A ház reggeltől délig eléggé napos volt, bár a tornác némileg beárnyékolta az ablakokat, a meszelt fehér falak mégis eléggé világossá tették azt, mert a fehéres deszkaszínű hajópadló is jól verte vissza a fényt.” – így emlékezett vissza Ambrus Gizella, az író lánya a házra. A nyaralóban akkor még villanyvilágítás sem volt, vizet is csak az udvari kútból vett a család. A hosszú nyári estéken Ambrus Zoltán szívesen töltötte az időt a közeli vasútállomás restijében, ahol ismerősökkel találkozott.
Idővel az író lánya és veje, Fallenbüchl Tivadar 1934-ben felújította a házat, de Ambrus Zoltán már csak a terveket láthatta. Az írónak szánt dolgozószoba emlékszoba lett: a pesti lakásból származó könyvtárával és bútoraival rendezték be. Sajnos az első világháború alatt katonákat szállásoltak el a házban, akik után szinte csak romok maradtak. Szerencsére az író kéziratait, könnyebben mozdítható emlékeit az utolsó pillanatban a pesti lakás pincéjébe menekítette a család. Fallenbüchl Zoltán, az író unokája – folytatva édesanyja tevékenységét – 1985-re létrehozta az Ambrus Zoltán Emlékhelyet, és 1985-ben a gödöllői kertben felállíttatta nagyapja mellszobrát, Búza Barna alkotását.
A ház, amelyen tábla idézi Ambrus Zoltán és az unoka, Fallenbüchl Zoltán (történész) emlékét, magántulajdon. A kert és az épület az utóbbi évek tulajdonosi munkájának köszönhetően megújult.
