Nemzeti imánk, a himnusz. Hallgatjuk és énekeljük újévkor, állami ünnepekkor, de ezzel tisztelgünk ellenfeleink előtt is a sportversenyek alkalmával. Boldogan hallgatjuk egy-egy világverseny után, látva közben a nemzeti lobogón felhúzását az első helyezett tiszteletére.
A himnusz a fogalmi meghatározás szerint nem más, mint dicsőítő és magasztaló ének.
Eredetileg vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalmat dicsőítő, hozzá segítségért fohászkodó, imaszerű lírai műfaj. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.
Az elnevezés eredete a görög hümnosz (dicsőítő ének) jelentésű – kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza. Léteznek szakrális himnuszok, amelyek szövegei az emberiség legrégebbi írásos dokumentumai közé tartoznak.
A másik, szélesebb körben ismert fajta a nemzeti himnusz. A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát, része lett a vallási szertartásoknak, érintkezett az imaformákkal, és elősegítette a rímes-időmértékes verselés fejlődését.
A himnusz a későbbi korokban már nemcsak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma – elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország – magasztalására írhattak.
A magyar himnuszt Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én alkotta meg. A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza, mind a katolikusoknak, mind a reformátusoknak saját néphimnuszuk volt. Kölcsey mintegy 30 nyelvre lefordított és Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített, össznemzeti imádsággá váló műve, több próbálkozás után végül 1989-ben került jogszabályi védelem alá, hiszen ekkor lett az Alkotmány szövegének része.
A Himnusz szövegét a költő január 22-én tisztázta le, ez a nap egyben a magyar kultúra napja is. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz modernizált első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!”
Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt is buzdította egy másik, „szocialista” himnusz megalkotásával, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Mindketten elhárították, mondván: jó a régi himnusz, nem kell új, meg van az már írva, ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet. A kérdés lekerült a napirendről, nem tudni miért hagytak fel a „régi” Himnusz lecserélésével, igaz az 50-es évek első felében csupán hangszeresen, szöveg nélkül hangozhatott el.
A Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. Ennek egyik oka, hogy a Himnusz előadásának tempóját az 1920-as években, a világháborús vereséget és a trianoni békediktátumot követően nagymértékben lelassították. Eötvös Károly Pesti Hírlapban megjelent tárcájában is kifogásolta a zenéjét: „zsoltáros jellegű, sehogy se lelkesítő s nem is magyar”. Az 1930-40-es évek híradófelvételein viszont a Himnuszt még sokkal gyorsabb, indulószerű ritmusban játszották. Végül 2013-ban a MOB felkérésére készült egy gyorsabb tempójú változat, de ez még így is elmarad a korábbitól.
Kölcsey Ferenc költeményének kéziratát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Az ott elhelyezett sokmilliós gyűjteményében alig kétszáz olyan okmány található, ami nem a könyvtár tulajdonában van és ezek közé tartozik a Himnusz kézirata is. A felbecsülhetetlen értékű verskézirat a költő halála után a család tulajdonában maradt. A háborús zűrzavartól mentve letétként 1944 nyarán helyezték el a könyvtárban. Az örökösök 2017-ben megújították az ehhez kapcsolódó letéti szerződést és ez alapján továbbra is immáron határozatlan ideig a nemzet könyvtárában maradhat és az egyezség szerint évente egyszer a magyar kultúra napján a közönség számára is láthatóvá teszik.
A magyar HimnuszNemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Ezért a díjátadó eseményekhez használt magyar Himnuszt lerövidítették, felgyorsították, és leszállították a hangnemét. Az Erkel-korabeli verbunkos ritmizálást idéző „gyorsítással” sikerült a NOB lausanne-i archívuma számára másfél percen belüli felvételt készíteni. A NOB iránymutatásai szerint a nemzeti himnuszoknak 60 és 90 másodperc közötti időtartamúaknak kell lenniük, mert akkor szorosan illeszkedik az olimpiai díjátadó eseményeken az aranyérmes sportoló nemzeti himnuszának eljátszása az éremszerzők nemzeti zászlóinak felhúzásához szükséges időkerethez.
Sok magyarul nem értő és a magyar történelmet kevésbé ismerő, nagyon szomorúnak érzi a magyar nemzeti Himnusz dallamát a többi nemzeti himnusszal összevetve. A kívülálló szemlélőknek a legtöbb ország himnusza ugyanis pergőbbnek, diadalmasabbnak és talán harciasabbnak tűnhet. A magyar himnusz viszont ennek több szempontból is az ellentéte, műfaja szerint is valódi ima, fohász, így teljesen másként hat.
Érdekesség, hogy egyetlen ország van Európában, amelynek himnusza csak zenéből áll, azaz nincs hivatalosan énekelt szövege, ez pedig Spanyolország.
