/

86 éves lenne Elvis Presley

Most lenne 86 éves Elvis Presley. Az 50-es, 60-as, 70-es évek világsztárjának karriere talán a mai napig egyedülálló. Rá emlékezünk.

Elvis Aaron Presley minden idők egyik legnagyobb amerikai énekese, zenésze és színésze. A Rock ‘n’ Roll királya, most lenne 86 éves. A „Király”, ahogyan sokan hívták, a mai napig a világ egyik leghíresebb énekesének számít több mint 40 évvel halála után. Tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, amelyből hármat meg is nyert. 1971-ben a Grammy Életműdíját is neki ítélték.

Többek között skót, ír, francia, normann, cigány és zsidó gyökerekkel rendelkezik. Születésekor ikertestvére halva született. A Presley család nagy szegénységben élt, sem a villany, sem a víz nem volt hozzájuk bekötve. Gyerekkorában szülei átköltöztek a Tennessee állambeli Memphisbe. Protestáns szülei vasárnaponként gyakran jártak templomba, ahol az ottani gospel kórus nagy hatással volt a fiatal Elvisre. A család itt is nehéz körülmények között élt. Tizenegy éves korában kapta első gitárját, melyen hamarosan megtanult játszani. Tinédzserkorában kezdte el hordani jellegzetes hajviseletét, amiért kezdetben az iskolában kinevették, olykor meg is verték. Zenét sohasem tanult, az iskolai órákon kívül és énektanárhoz sem járt sohasem. Tehetségét kizárólag a rádióban, illetve lemezekről hallgatott zeneszámokra alapozta, főként blues, rhythm and blues dalokra koncentrálva. Szintén ekkor festette haját feketére, ugyanis eredeti hajszíne szőkésbarna volt.

Karrierje 1954-ben kezdődött. Ő volt a rockabilly egyik legelső énekese, mely a gyors tempójú country, és a rhythm and blues keveréke. Első kislemeze 1956-ban jelent meg és hatalmas sikert aratott, meghozta Elvisnek a népszerűséget. Új műfajt teremtett: a rock and rollt.

Elvis az 1956-os forradalom idején kiállt a magyarok mellett: 1957 januárjában egy televíziós műsorban a „Béke a völgyben” című dal éneklésekor műsorvezetőjével arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz helyzetbe került magyaroknak, és küldjenek nekik csomagokat. 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat Budapest díszpolgárává avatta az 1956-os forradalom melletti kiállásáért.

1958-ban behívták katonának a németországi Friedbergbe, itt megismerkedett az ezredes mostohalányával, a nála tíz évvel fiatalabb Priscilla Ann Beaulieu-vel. Katonai ideje alatt nem adott ki új lemezeket, de a lemezkiadónak volt elég anyaga ahhoz, hogy fennmaradjon az érdeklődés iránta. Leszerelése után az 1960-as évek elején több filmben is szerepelt, amelyek nagy sikerek voltak, és a hozzájuk tartozó filmzenei albumok is No.1. helyezést értek el az Egyesült Államokban. 1963-tól azonban filmjei ellaposodtak és a listákról is lejjebb csúszott. Ez a Beatles 1963-as feltűnésének, valamint annak, hogy egyáltalán nem koncertezett, illetve sablonos, unalmas filmjeinek volt köszönhető, s majdnem derékba törte karrierjét. Mindösszesen 33 filmet készítettek az ő szereplésével, ebből 2 koncert-dokumentumfilm volt.

Priscillának hat évig udvarolt, majd 1967-ben feleségül vette. Az esküvő után kilenc hónappal megszületett egyetlen lánya, Lisa Marie Presley.

1969-től aktív koncertezésbe kezdett, és haláláig több mint 1000 koncertet adott. Visszatérése után sikerei és rajongótábora az évtized elején érte el csúcsát, amely körülbelül 1974-ig tartott.

1973. január 14-én több mint egymilliárd ember látta Elvist élőben, a világ minden táján (ez a Föld akkori népességének több mint negyede). Így hivatalosan is első volt abban, hogy az ő koncertjét közvetítették először műholdon keresztül.

1973. október 9-én Elvis elvált. Egészségi, és fizikai állapotában 1974 végén kezdődött el a romlás, amely azonban csak néhány év elteltével éreztette hatását, és 1977-ben érte el tetőpontját. 1973-ban kétszer is túladagolta magát és függőségtől is szenvedett. Ennek ellenére 1974-ben is intenzíven turnézott, bár fellépéseit egyre nehezebben bírta végigcsinálni. 1976-ban apja költségcsökkentésre hivatkozva kirúgta Elvis testőreit, akik valószínűleg kiszivárogtattak némi információt a drogfüggőségéről. Ugyanebben az évben otthagyta akkori barátnőjét, Linda Thompsont, és megismerkedett Ginger Aldennel, akinek kezét barátai szerint halála előtt néhány nappal meg is kérte.

1977-re állapota kétségbeejtővé vált. Elhízott, állandóan gyógyszereket szedett, különféle betegségek gyötörték. Élete utolsó koncertjét június 26-án adta, Indianapolisban. Augusztus 1-jén elbocsátott testőrei egy könyvet jelentettek meg, melyben kitálaltak mindenről, Mi történt, Elvis? címmel. Elvis sikertelenül próbálta meg lebeszélni őket a megjelentetésről. Ekkor már számtalan különféle betegségben szenvedett: zöld hályog, magas vérnyomás, vesekárosodás. Ennek ellenére újabb turnét tervezett, csak hogy cáfolja a könyvben leírtakat. Az indulás előtt, augusztus 16-án azonban Ginger Alden eszméletlenül talált rá a fürdőszobában. Miután az újraélesztési kísérletek sikertelenek voltak, délután fél 4-kor hivatalosan is megállapították a halál tényét. Temetése két nappal később volt, és legalább nyolcvanezren búcsúztak tőle a szertartáson. Halála után kislemezei és albumai a lemezeladási listák élére ugrottak.

Élete során az Amerikai Egyesült Államokban 17 No.1 száma volt, ezek mára mind milliós számban fogytak. Lemezeiből a halála utáni két évben több kelt el, mint egész életében összesen. Jelenleg az eladott lemezek tekintetében a Beatles mögött a második, illetve a legsikeresebb szólóénekes, több mint egymilliárd eladott lemezzel. Sokan ma is úgy gondolják, hogy Elvis nem halt meg, csak megrendezte halálát, hogy nyugodtan élhessen. Halála óta sokan vélték látni a világ más-más pontján. Bár halála évében még csak néhány imitátora volt, ma az ő számuk több százezer, és ilyen formában sokak szerint Elvis tovább él. 1977-ben Elvis arcképe volt a világon a második leggyakrabban reprodukált kép, Mickey egér után. 1961-es Blue Hawaii c. filmjének filmzenealbuma lett ’60-as évek második legjobban fogyó albuma. Az első a West Side Story filmzenealbuma volt.

Elvis él! Elvis él?

Legújabb cikkek a Közélet kategóriából