1996. január 7-én elhunyt Grósz Károly. Talán sokan nem is tudják, de a gödöllői otthonában érte a halál a Minisztertanács egykori elnökét.
De ki is volt ő? Az ókonzervatív kommunista politikus 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba. 1949-1950-ben a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége Abaúj vármegyei szervezetének titkára volt, majd 4 évig hadnagyként, aztán főhadnagyként a jugoszláv-magyar határon teljesített szolgálatot. 1954-től a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője lett.
1956-ban a forradalom alatt a posztján maradt. A Borsod megyei pártbizottság agitátoraként megtiltotta az újságíróknak, hogy a forradalmi eseményekről tudósítsanak. Az Észak- Magyarország című lap fejlécéről a Kossuth-címert is eltávolíttatta. November 4-én a megyei pártapparátus vezetőjévé választották. 1961-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága (KB) agitációs és propagandaosztályának munkatársa, közben pedig a Magyar Rádió és a Magyar Televízió párttitkára is volt. 1968-tól a KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője, majd 1974-től vezetője lett. 1979-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottságot vezette. A következő évben az MSZMP KB tagjává választották. 1984-1987 között a Budapesti Pártbizottság első titkára volt. 1985-ben az MSZMP Politikai Bizottságába is bekerült. 1987 júniusában megválasztották a minisztertanács elnökévé. Miniszterelnöksége idején vezették be a személyi jövedelemadót. Kormányának tagjai közül néhányan a rendszerváltás után is aktívak maradtak, például Csehák Judit (miniszterelnök-helyettes, majd szociális és egészségügyi miniszter), Medgyessy Péter (pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, majd miniszterelnök).
1988-ban Kádár Jánost követte az MSZMP főtitkári székében. 1988 őszén ellenforradalmi veszélyről beszélt, amikor az ellenzéki politika (az EKA) szóba került. Novemberben már lemondásra kényszerült, Németh Miklósnak adta át a miniszterelnöki posztot. 1989 januárjában Pozsgay Imre népfelkelésről beszélt, és az éppen Svájcban tartózkodó Grósz január 30-án leszögezte, hogy Pozsgay nem ítélheti meg az 1956-os események jellegét, azt csak az MSZMP KB teheti meg. Meglepetésére február 11-én az MSZMP KB is megállapította, hogy „népfelkelés történt 1956. október 23-án, igaz, az ellenforradalomba torkollott”. Ezzel azonban a merev Grószt végleg le lehetett írni a politikában. 1989-ben az MSZMP rendkívüli kongresszusán bejelentették az utódpárt, az MSZP megalakulását. Grósz Berecz Jánossal és másokkal az új pártba nem lépett be, ehelyett részt vett az MSZMP újjászervezésében, példának a „felszabadulás” utáni időket, és az 1956-os forradalmat követő hónapokat tekintve. Amerikai útján kívül egyetlen jelentős külpolitikai kezdeményezése Aradon tartott találkozója volt Nicolae Ceaușescu román párt- és állami vezetővel, amit akkor és azóta is egyöntetűen súlyos kudarcnak tartanak.
A rendszerváltás során a régi rend és a Varsói Szerződés fenntartásához ragaszkodott.
1990-ben lemondott az MSZMP KB-beli tagságáról és végleg visszavonult a politikai élettől.
Számos történet és legenda keringett afelől, hogy miként került Gödöllőre, hiszen az „isaszegi tavak” mentén található egyik faházban lelt otthonára, s itt is élt élete végéig. Noha felidézve az akkori időket és a kommunista vezető életét, nem lennénk meglepve, ha állami- és (vagy) pártsegítséggel kötött volna ki Gödöllőn.
Halála után a hírek szerint egy magánszemély birtokába került az ingatlan, amely ma is látható.
