Teremtésvédelmi kalendárium – Új esztendő küszöbén

Új évet kezdünk, de vajon a minket körülvevő világgal való kapcsolatunkat megújítjuk?

Január első napjaiban, ahogy az új naptárba beírogatjuk a családi ünnepeket, a várható feladatokat, megérint bennünket az idő telésének, múlásának különös kettőssége. Az évszakok, hónapok váltakozása minden évben szépen ismétlődő rendben történik, és vízkereszt napjától kezdve már hirtelen érzékelhetővé is válik, ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak. A Föld égi pályáján, a kozmikus térben csaknem pontosan ugyanott jár, mint egy évvel ezelőtt, az emberi élet léptékével mérve megbízhatóan, kiszámíthatóan kering a Nap körül, ezt jelölik a hónapok, a napok a dátumban.

„Fordul az ég maga fenségében,
fordul a föld maga ínségében…”

Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak)

Az idő múlása ugyanakkor egyirányú is, amit az évszám jelöl számunkra, és a tükörbe pillantva, vagy a gyerekeink, unokáink növekedését látva érzékelhetünk. Ez már az a bizonyos „szárnyas idő”, ami oly hirtelen, visszahozhatatlanul elrepül Berzsenyi csodálatos verse szerint…

A kétféle idő a természet világában tökéletes harmóniában létezik. Januárban a külső szemlélő számára szinte észrevétlenül készülődik az élet a tavaszi megújulásra. A rügyekben, a magvakban, a vizek mélyén, a hó alatt a termőföldet átszövő gyökerekben végtelenül lassan változik minden. Ami életre való, az mélységes hittel várakozik, ami elmúlásra ítéltetett, az bomlik, tápláló humusszá omlik, és átadja energiáját az új nemzedéknek. A termőföld, a növénytakaró, az állatvilág évente megújulva, „fenntartható” módon képes önmagát szabályozva fennmaradni.

A mai ember azonban egyre inkább kiválik ebből a harmóniából, a kronologikus idő múlását hol hátráltatni igyekszik, hol előresiet, hiszen a jó és a gonosz tudás birtokában, szabad akaratát érvényesítve, felelőtlenül felülbírálja a teremtés rendjét.

A Föld a térben tavaly még csak az augusztusi csillagképek előtt száguldott, amikor a kronologikus időben már feléltük egy teljes kerek esztendő javait. Hét hónap alatt feléltük az egy évre elegendő készleteinket, természeti erőforrások iránti igényünk és károsanyag-kibocsátásunk elérte azt a szintet, ami után a földi ökoszisztéma egy éven belül még újra tud regenerálódni. A múlt század hetvenes éveiben az „ökológiai túlfogyasztás” napja december utolsó harmadára esett, tavaly már augusztus 2-ára. Néhány évtized alatt a mondhatni optimális állapottól eljutottunk idáig! Vajon elszakítható-e büntetlenül az időnek ez a kétféle rendje egymástól?

Magyarország ebben a lázas versengésben a világátlag fölött „teljesít”, így megkülönböztetett felelősségünk lenne fenntarthatatlan fogyasztásunk mérséklésében.

Hitelből élünk tehát, ráadásul a helyzet nagyon gyorsan romlik. Jogos a kérdés: hogyan használhatunk többet abból, ami évről évre adott? Úgy, hogy a jövőt éljük fel: erdőirtás, túlhalászás, a talaj kifosztása, túlzott vízhasználat, környezetszennyezés írható a számlánkra, amit a következő nemzedékek fizetnek majd ki.

A cikk folytatása ide kattinva a Magyar Kurír Katolikus Hírportálon olvasható.

Forrás: Magyar Kurír

Kép és szöveg: Lechner Judit

Legújabb cikkek a Hitélet kategóriából

Merre tovább, Uram?

November utolsó napján, Szent András apostol ünnepén írom ezt a cikket, az adventi szent idő kezdetén.…