A hagyományos társadalmakban nagyon sok ünnep volt. Az előbb felsoroltakon kívül az évszakokhoz, a nagy közösségi munkák lezárásához is kapcsolódtak ünnepek. Az elődeink, még inkább az őseink „birtokolták” az ünnepeket, tartalommal töltötték meg őket. A karácsonyi ünnepkörben is számos ünnepi alkalom volt: az adventi rorátéktól a betlehemezésig.
Mi okozza azt, hogy ma az ünnepekben apály van? Sok minden: a szocializmusban az ünnepek hiteltelenítése, ami sajnos tovább él, de főként az ünnepek elszemélytelenedése, valójában miattunk üresedtek ki az ünnepeink. A jelenlétvesztésünket kellene észrevennünk – Pilinszky szerint ez korunk igazi népbetegsége –, nem vagyunk erősen jelen, ahol vagyunk, általános az elvágyódás, az alibizés. Ennek mélyén az húzódik meg, hogy irtózunk az ünnepek jelentette valódi kockázattól, erről szól az unalomba fulladt életek tömegessége, ebből nő ki a konzumtársadalom, most karácsony előtt különösen.
Újra tisztáznunk kell, hogy mi is az ünnep lényege. Először soroljunk fel szavakat, amelyek szerintünk az ünnepet jelentik: közösség, vidámság, békesség önmagammal, a többiekkel, öröm, találkozás, Isten, áldozat, igazság, kiengesztelődés, szép ruha, jó étel, zene, tánc, lélek-szellem, család, különleges élmények, ritka alkalom… Minden ünnep
életigenlés. Az identitásunkat erősíti, a „Ki vagyok én?”, a „Hová tartozom?” kérdésre az ünnepek adják a legtisztább választ. Minden ünnep annak az azonosság, létbizonyosság, tartós közösség és biztonság utáni vágynak a kifejezője, mely ebben a világban csak töredékesen teljesülhet.
Minden egyes ünnep a kommunikáció formája és lehetősége. A némaságba fulladt családoknak és házasságoknak múlhatatlan szükségük volna az ünnepekre, amelyek támogatják a kapcsolatteremtést. Az ünnep a szociális értékrend bemutatását is szolgálja a családban, a közösségekben, az iskolában, a munkahelyeken, állami intézményekben, az egyházi közösségekben, és értékeket közvetít. A vallásos ünnepeknek nagy jelentőségük van a hit továbbadása és a hit szerinti élet szempontjából. Különösen így van ez a karácsonnyal, amelynek a bibliai történéseiben annyi hitet találunk Mária és József hitétől, az egyszerű pásztorok feltétel nélküli imádásán át, a három királyok útra kerekedéséig. Ünnep hit nélkül nem létezik, hinni egymásban (újra hinni, kiengesztelődve egymással), hinni egy közösségben, hinni Istenben, hinni az élet értelmében, jóságában.
Az idő könyörtelen múlásában az ünnep az első maradandóság-élmény, az örök élet ígérete. Az ünnep hiánya a hétköznapokat is megrontja, a hétköznapok alá szorulunk. Az ünnepeket nem lehet kipipálni, nem lehet túlélni, megúszni. Pilinszky János mondja az ünnepről: „A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülést jelenti… A keresztény ünnep a hálaadás, a megszentelés napja kell, hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés…, valójában bekapcsolódásnak kell lennie. Az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja.”
Márai Sándor a Füveskönyvben így beszél az ünnepről: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. … Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. … legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból … legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.” Ezt a szöveget érdemes lenne diákokkal, de a saját gyermekeinkkel, unokáinkkal is együtt elolvasni, elemezni: mit éreznek, mit szólnak hozzá? Számtalan kérdés vethető fel még, pl. hogyan tudnak figyelni az ünnepre ők személyesen?
Mindez különösen igaz a karácsonyra, amelyet a fogyasztói világ a felfokozott – sokszor értelmetlen és kevés örömet hozó – vásárlással és egymás megajándékozásával azonosít, elfedve a lényeget: a Jóisten ajándékozott meg minket, embereket az egyszülött Fiával, az ő születésnapját ünnepeljük a karácsonyi ünnepkörben, erre készüljünk, ezt éljük át testben, lélekben, szellemileg egyaránt!
(LT)
