Honnan indult a hoki álom?
A jégcsarnok már csak a „jéghegy” csúcsa – ha már jeges dolgokról beszélünk. Gyerekkoromban, disznóvágáskor mindig elfogyott a szódavíz. Édesapám az unokatestvéreimet és engem elküldött a közeli szódáshoz. A testhez-
álló feladatba azonban mindig hiba csúszott, mert útba esett egy befagyott tó. Persze mindig megálltunk, rúgtunk egyet a kavicsba, volt nálunk bot és csúszkáltunk nagyokat. Egyszer még a szódásüvegben is megfagyott a víz, otthon persze kikaptunk a kétórás kalandokért.
Tehát minden itt kezdődött?
A jég szeretete innen jön. Amikor jég közelébe kerülök, körülöttem minden más megszűnik létezni. Annak idején arra gyűjtöttem, hogy dunaújvárosi kollégistaként megvegyem a korcsolyámat. Ott léptem először pályára. 1989-ben a tornaterembe jött egy akkor számomra még ismeretlen személy, Kercsó Árpád, aki fiatalokat toborzott. Én végzősként nem lehettem a csapat tagja, de az akkor jelentkező fiatalokból lett az a jégkorong válogatott, amelyre később építeni lehetett a hazai hoki alapjait.
Amiből ezek szerint kimaradt. Hol van a csavar a történetében?
2001-ben találkoztam Madácsi Attilával, aki lehívott korcsolyázni és egy hoki edzésre. Kiderült, hogy a Ferencvárosi Pingvinek edzése volt a Kisstadionban. Azonnal vettem felszerelést, és lejátszottam egy amatőr szezont úgy, hogy közben edzésre jártunk. Megtanultam rendesen korcsolyázni, és elsajátítottam a jégkorong szabályokat, de rájöttem, hogy ezt a játékot nem 30 év felett kell elkezdeni, vagy ha igen, akkor az öregfiúknál van a helyem.
Itt véget is ért a gyors „karrier”?
De nem a történetem. 2013 telén Máté fiam megtalálta a fészerben a tíz éve elfelejtett felszerelést, elkezdett játszani vele az udvaron, és annyira megszerette, hogy mindenáron jégkorongozó akart lenni. Végül a MAC-ban kötöttünk ki, és a közeg beszippantott engem is, remek éveket töltöttünk az egyesületnél.
Hogyan jutott el a MAC-tól a Gödöllői Jégkorong Egyesület alapításáig?
Dr. Mohácsi Mihály barátommal eldöntöttük, hogy alapítunk egy egyesületet, amihez keresünk egy jó lokációt. Ekkor hallottam, hogy uszoda épül Gödöllőn, és tudtam, hogy uszoda-jégcsarnok megoldás már létezik, hiszen energetikai szempontból a jég hűtése és a víz fűtése együtt jó megoldás lehet.
Gondolom, innen jött a neheze.
A barátom Budapestben gondolkozott, de megnézte a „rekettyés”-t, és meggyőztem, hogy Gödöllő remek helyszín lesz. Írtam Vécsey László országgyűlési képviselőnek, két napon belül meghívást kaptam tőle. Tartott attól, hogy költséges sport a hoki, de a két intézményt energetikailag is össze lehet kötni, mivel ott folyamatosan fűteni kell, itt viszont hűteni, így ez szimbiózisként hat egymásra. Végül azt a választ kaptam, hogy amennyiben viszek neki egy felmérést, amivel alá tudom támasztani ennek a létjogosultságát, megfontolja az ügy támogatását.
Kiket kellett még megnyernie az ügyhöz?
Az oktatási intézmények jelentős többsége azonnal támogatta a kezdeményezést, és olyan együttműködési megállapodások születtek, melyek előzetes felmérésre is szolgáltak a megálmodott intézmény használatával kapcsolatosan. Azonnal kiderült, hogy van mire építeni a jeges sportok utánpótlásképzését.
Volt már ekkor egyesület?
2019-ben elindítottuk a Jégkorong Sportegyesületet, egy fogadóórán megkerestem polgármester urat, akit tájékoztattam terveinkről, és megkértem, hogy támogassa egyesületünk „Gödöllői” névhasználatát. Kérésem előterjesztésre került, majd a következő testületi ülésen mindenki támogatta. Ezután beadtuk a tagfelvételi kérelmet a Magyar Jégkorong Szövetség teljes jogú tagjai közé, ahova tavaly júniusban felvételt nyertünk.
Volt már terv és névhasználat. Ebből még nem lesz hokicsapat…
El is kezdődött a toborzás.
Hova? Hiszen nem volt jégpályájuk.
A gondviselés itt is mellénk állt. Egy külföldi tornát szerveztem a munkám által, melyre a Hatvani Gigászok U14-es lány csapatával kimentünk Helsinkibe. Miután óriási meglepetésre, az utolsó mérkőzésen megvertük a házigazda finneket, a tornán résztvevő amerikai csapat jelezte, hogy jönnének hozzánk vendégeskedni. Ledöbbentek, hogy nincs intézményünk és pályánk. Annyira hihetetlen volt számukra, mint a jamaikai bobcsapat a Calgary-i olimpián. Hazafelé kérdezte tőlem Szőke Attila, a hatvaniak vezetője, hogy miért nem csinálunk egy hokicsapatot Isaszegen vagy Gödöllőn? A válaszom az volt, hogy már kész van, és várjuk a bírósági határozatot.
Mire hazaértek, megszületett a csapat?
Összeért a történet. Egy fillérünk sem volt mobil pálya építésére és üzemeltetésére. Örömmel fogadtuk Attila javaslatát, és elmentünk Hatvanba. A toborzás utáni első találkozó előtt remegtünk az izgalomtól, hogy hányan jönnek el. Végül 17 gyermek jelent meg már az első napon! Ezzel indult el a szezon, amely során 1500 fő jött korcsolyázni és edzésekre, ez minden álmunkat felülírta. 30 igazolt játékosunk lett, teljesítettük a kihívást a bajnokságban.
Megtörtént a csoda Hatvanban. Mi jön ezután?
Az lenne a logikus, hogy csinálunk egy mobil pályát. De a legfontosabb feladat a toborzás. Ha nem kell foglalkoznom azzal, hogy hány fok van a sátorban és milyen vastag a jég, akkor vállalom azt a kényelmetlenséget, hogy 30 kilométert kell az edzésre utazni. Akkor jövünk vissza Gödöllőre, amikor lesz pályánk. Gondolkodunk már azon, hogyan lehet a későbbiekben iskolákat integrálni. Hatvannak például nincs egyeteme és olyan színvonalú gimnáziuma, mint amilyenek Gödöllőn találhatók. Így világos, hogy ki melyik „térfélen játszik” és egy kiváló harmóniát össze lehet hozni.
Hogyan lett ebből végül gödöllői jégcsarnok projekt?
Idén júliusban tárgyaltunk Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár asszonnyal. Elmondtuk, hogy mi nem csak egy sportklubot, hanem közösséget is szeretnénk építeni. Amikor megkérdezte, hogy miért kell ekkora
infrastruktúra, megmutattam neki a gyereklétszámot. Ha 1500 bentlakó egyetemi kollégista csupán 10 százaléka jön minden nap egy órát korcsolyázni, akkor nem lesz szabad jegem. Ha csak szabadidősport van, akkor előbb-utóbb elfogy a motiváció. Ha pedig csak a profi sportra fókuszálunk, akkor az emberek elfordulnak tőle, mert nem fogják elérni. Ezért javasoltuk, hogy legyen minden igényt kiszolgáló infrastruktúra. Ez egy paradigmaváltás, hiszen szórakoztató központnak kell kinéznie.
Milyen visszhangja volt a bejelentésüknek?
Kevés kritikát olvastam. Az anyag szakmai hátterét mi adtuk, melyet az országgyűlési képviselő letett a miniszterelnök úr asztalára. Komoly közösségépítésben gondolkodunk, „csak” jégpályát nem kérünk. Szeretnénk a profi érába is belépni, de elsődleges cél a tömegsport. Ha valaki lemegy korcsolyázni, jó dolog azzal szemben, mint ha a gyerek otthon ücsörögne.
Ez válasz lehet arra, amit Gödöllő vezetésétől hallani, miszerint e sportágnak nincs hagyománya a városban?
Ezt a kérdést három részre lehet bontani. Egyrészt fontos a történelmi sport, amelyekben komoly eredményeket ért el a város világversenyeken. A kor szellemével azonban haladni kell, ami a 21. század sport kategóriájába tartozik. A jégkorong minden tekintetben megfelel ennek. Gyors, férfias, amit a hölgyek is magas hőfokon játszanak. Rendkívüli térlátásra, elképesztő egyensúlyérzékre és bátorságra van szükség. A szülők sem értik, miért tanul jobban a gyerek az iskolában. A bal kéz-jobb láb és jobb kéz-bal láb koordinációs mozgásnál beindulnak olyan mechanizmusok, amelyek rendkívül fontosak ahhoz, hogy valaki végig tudjon ülni 45 percet az iskolában. Másrészt jó tudni, hogy a Premontrei Sportegyesületnek Gödöllőn már 1924-ben volt jégkorong szakosztálya. Közel 100 éves múlt, amit „csak” újra kell éleszteni, mi ez, ha nem tradíció? Harmadrészt 2002-ben Gödöllő Város Önkormányzata megszavazta egy 500 fős jégcsarnok építését a városban, ami azóta feledésbe merült. Ha ma nincs hagyománya a jeges sportoknak, akkor 18 éve sem volt. A múlt értékeivel szeretnénk a jövőbe tekinteni, és minőségi közösségeket létrehozni 3-99 éves korig.
Nem tart a kihasználatlanságtól?
Lesz mobil applikáció, aminek a segítségével a gyerekek megtudják, hogy mikor van szabad óra, amit nem tudtunk eladni. Szeretnénk, ha a „lyukasórákon” belül jönnének le akár 30 percre is korcsolyázni. Egy jégkorong meccs pedig, állíthatom, hogy olyan parázs hangulatú, hogy az izgalmak könnyen megnövelik a nézők pulzusszámát! Mosolygok, amikor a szülő lehozza a fürtös hajú kislányát, hogy szeretne műkorcsolyázni. Felajánlom, hogy megtanítom korcsolyázni, de többnyire finom jelzéseket kapok, hogy jégkorongot azt nem, köszönjük. A csapat közel fele kislány… ha a gyereket megcsípi a hokipók, akkor nincs megállás, legközelebb is jön.
Megvan a kormányhatározat, nagy tervek előtt állnak. Hogyan képzeli el a következő éveket?
Három gyermekünk van, de tavaly, megszületett a negyedik, akit „Gödöllői Muskétásnak” hívnak. Az ötödik gyermek is úton van, ez a jégcsarnok lesz, az otthonunk. A következő másfél-két évben az infrastruktúra lábra állhat. Addig olyan széles utánpótlás bázist kívánunk kiépíteni, amellyel a következő korosztályt is meg tudjuk szólítani.
Akkor le is válnak Hatvanról?
Szőke Attila az egyik legikonikusabb alakja az utánpótlás képzésnek, Hatvanban is csodát vitt végbe, nem lehetünk elég hálásak, hogy „albérletbe” fogadott bennünket. Szakál „Lina” Katalin, korábbi országos bajnok műkorcsolya edző és Orbán Attila 52-szeres magyar válogatott játékos fogadta el azt a koncepciót, amelyet felvázoltunk. Ez egy olyan minőségű képzés, ami az országban nagyon kevés helyen adatik meg. Amíg épül az infrastruktúra, addig toborzunk és a gyerekek műkorcsolyából és jégkorongból megkapják az ország egyik legjobb képzését, ez a bázisunk. A kiöregedő játékosok pedig „csak” mezt cserélnek: Muskétásokból Gigászokká válnak, de ugyanazok az edzők viszik őket tovább Hatvanban, így nem veszítünk el senkit. Már az edzői struktúra is alakul. Meglepetéssel is készülünk, olyan személyekkel, akik szintén magas minőséget képviselnek, de főleg a helyi edzőket szeretnénk magunk mögött tudni.
Mikor fogjuk mondani: hajrá, Gödöllő?
Felírom egy papírra, ragasszuk le a borítékot és bontsuk fel egy év múlva. Jövő ilyenkor már látható lesz, hogy mi az az időpont, amikor vélhetően már szurkolhatunk Gödöllőnek. A következő évben még sok feladatunk lesz, hogy idáig eljussunk.
(szerkesztőség)
