Szent Lúcia, magyarosan Luca az ókori Szicíliában élt, aki szüzessége és hite miatt halt vértanúhalált. A legendája szerint Lúciát állítólagos pogány vőlegénye bosszúból hurcolta a bíróság elé, mert elesett a házasságtól és különösen a hozománytól. A bíró parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg a lányt, és kínozzák meg, ha már nem akar férjhez menni. Lúcia imádságának hatására egyik kínzás alatt sem érzett fájdalmat. Végezetül karddal döfték át a torkát. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered).
Szent Lúciának, aki éppen december 13-án szenvedett vértanúságot, alig van köze azokhoz a hagyományokhoz, amelyek a nevéhez köthetők. Valószínűleg már a szicíliai szűz vértanúsága előtt léteztek valamilyen formában ezek a babonák, amelyek átszövik a téli időszak ünnepkörét. A Gergely-naptár bevezetése előtt (1582.) az esztendő legrövidebb napja és leghosszabb éjszakája december tizenharmadik napjára esett. Így fonódhatott össze a korábbi téli napfordulóval az a hiedelem, hogy a leghosszabb éjszakán előjönnek a gonoszok és bűbájosok megrontani az embereket, a termést és az állatokat. A magyar néphitben kétféle Luca ismert: a jóságos és a boszorkányos. Területenként változott a megítélése, minden esetre azonban jellemző volt korábban, hogy Luca keresztnevet alig-alig adtak újszülötteknek, mert attól tartottak, hogy hamarosan meghal, elviszi a luca. Éppen ezért Szeged környékén még a várandósok is féltek ettől a naptól.
Luca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, ezért különösen védekezni kellett a boszorkányok rontása ellen. A Tápió vidékén fokhagymát használtak a rossz, ártó hatalmak ellen úgy, hogy az ólak ajtajaira keresztet rajzoltak vele. Az Ipoly menti falvakban még az istálló elé hamut is szórtak, hogy a macska képében járó boszorkány nyomait megtalálják. A söprűket eltették, nehogy a boszorkányok azon nyargaljanak a Gellért-hegyre.
A boszorkányok felismerésére készült az ún. lucaszék, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig, szép lassan, minden nap egy kis részét kellett elkészíteni. Ebből ered a mondás: „olyan lassan készül, mint a lucaszéke”. Pereszlényben kilencféle fából készítették: kökény-, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-, cser- és rózsafát kerestek alapanyagnak. Szöget nem lehetett beleverni, az ékeket bükkfából faragták. Az éjféli misén kellett ráállni, hogy megláthassák a boszorkányokat, akik ökör-, bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek. Hazafelé a szék tulajdonosának szaladnia kellett, mert a hit szerint a boszorkányok üldözőbe vették, és csak akkor menekülhetett meg, ha fedél alá jutott. A széket akkor este el is kellett égetnie.
Luca napján ismertek olyan jósló eljárások és praktikák is, amik a következő esztendőre lehettek befolyással. A jövő évi időjárás előrejelzésére a lucakalendáriumot használták, vagyis figyelték és feljegyezték a Luca napjától Karácsonyig terjedő 12 nap időjárását, ami a jövő év 12 hónapjával volt egyenértékű.
A téli ünnepkör más napjain is az ilyenkor megjelenő első látogatóból jósoltak a várható állatszaporulatra. Ha férfi érkezik előbb, akkor főként bika-, ha nő érkezik, akkor főként üszőszaporulat lesz a következő évben.
Asszonyi dologtiltó nap volt december 13-a: nem lehetett fonni, szőni, lúgozni, kenyeret sütni, meszelni, mert lucaasszony a tilalmak megszegőit megbüntette. Ezek főként a tyúkok termékenységvarázslására vonatkoztak, mert úgy tartották, hogy ha a gazdasszony varrna aznap, akkor bevarrná a tyúkok fenekét. Ugyanakkor ajánlatos volt fejteni (babot, ruhát), hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. Hogy ne tojjanak szanaszét az udvaron, abroncsba szórták az eleséget; a kakassal erőset (fokhagymát, borsot) etettek, hogy jobban keresse a tyúkot. A gazdasszonynak sokat kellett ezen a napon ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen. A Dunántúlon ezen a napon fiúgyerekek is jártak házról-házra kotyolni. „Luca, Luca, kitty-kotty” kezdetű versikével kívántak kövér ludakat, vastag szalonnát, sok tojást, pelyva sok pénzt a háziaknak, akik gyümölccsel, dióval hálálták meg nekik.
A széles körben ismert lucabúza ültetésének célja a következő évi jó termés biztosítása volt. A gazdaasszony ezen a napon kezdte meleg helyen, lapos tányérban csíráztatni a búzaszemeket, amelyek karácsonyra kizöldültek. Gyógyító erőt tulajdonítottak neki, a beteg állatokkal etették meg. Az ünnepek után a jószágnak adták, hogy egészségesek legyenek.
A jósló eljárások közt szerepelt az úgynevezett lucapogácsa készítése. A Dél-Alföldön ismert szokás szerint minden családtagnak készítettek egy-egy pogácsát, amikre tollat tettek. Akié sütés közben elégett, úgy tartották, hogy az illető hamarosan meghal. Szegeden egy ércpénzt sütöttek bele, amit a jószágnak (főként a disznónak) adtak, hogy szerencséjük legyen. A lucapogácsa morzsáiból a tápaiak a tehén vagy ló elé vetették egészségvarázslás céllal.
A házasság- és férjjósló praktikák között is megtalálhatjuk ezt az ételt. Pogácsával is, gombóccal is ismert az a szokás, hogy cédulákra írt férfineveket rejtettek bele. Amelyik gombóc először felbukkant (vagy az a pogácsa, amelyiket először kiveszik), az tartalmazta a jövendőbeli keresztnevét. Ugyancsak a névre tudakozódás másik módja az ún. lucacédula. A papírra írt férfineveket egyesével a tűzre vetették, és ami karácsonyra utoljára maradt, úgy hitték, az lesz a jövendőbeli neve. A pereszlényi lányok 12 cédulát írtak, és Luca-nap után kezdték tűzbe vetni.
Hölgyeim, a fenti praktikákat kipróbálhatjuk az elkövetkező napokban. Gondosan készítsünk elő hozzá mindent: lisztet, tollat, babot, fokhagymát, seprűt, hamut. Bár asszony legyen a talpán, aki a Luca-napi tilalmakat követni tudja!
