/

Mozdonyavatás Gödöllőn

Erzsébet királyné volt az első nő a világon, akinek az arcmásával mozdonyt díszítettek. Mindez 2011. december 9-én történt Gödöllőn, amikor is a GYSEV Zrt. Taurusát avatták fel a Királyi Váróteremnél.

Erzsébet királynénak, állított emléket a GYSEV Zrt. egy Sisi-mozdonnyal 2011. december 9-én. A királyné 2012-ben ünnepelt 175. születésnapja alkalmából bocsátották első útjára a Sisi arcmásaival díszített mozdonyt. A magyarok királynéja maga is sokat utazott a kor legmodernebb közlekedési eszközén, Gödöllőn még várót is emeltek a királyi pár tiszteletére. Éppen ezért a szimbolikusnak is mondható helyszínen rendezte meg a vasúttársaság az átadóünnepséget. Az ünnepségen Habsburg György, az utolsó magyar király – IV. Károly – unokája is beszédet mondott.

A vasúttársaság életében ez volt a negyedik tematikus mozdony. Korábban Liszt Ferencről Széchenyiről és Haydn-ról emlékeztek meg hasonlóképpen.

A tematikus mozdonyok az ország egyik legfejlettebb vasútvonalának védjegyei lettek.  A Sisi-mozdonyra mi, gödöllőiek méltán büszkék lehetünk, mert a királyné az első nő a világon, akinek arcmása mozdonyra került. Egyéb iránt érdemes tudni, hogy 2008-ban Magyarországon elsőként a GYSEV Zrt. indította el a tematikus-mozdony kezdeményezést, amelyről mára egyértelműen kiderült, hogy nagy sikere van az utazóközönség körében.

A dekorációt készítő cég a 120 m2 fóliát 72 óra alatt feszítette fel a mozdonyra.