2004. december 6-ára virradóra igazi gyászhangulat lett úrrá a határon túli, magyar lakta területeken. Ügydöntő népszavazás másnapján voltunk, amely a többi között, a külhöni magyarok kettős állampolgárság kérdésében eredménytelenül zárult. A népszavazást eredetileg csak a kórházak privatizációjával kapcsolatban, azonban a Magyarok Világszövetsége aláírásgyűjtésének sikeres lezárulása után ehhez még egy, a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok kedvezményes honosítását lehetővé tévő törvény megalkotását elrendelő kérdés társult.
Mádl Ferenc 2004. december 5-re írta ki a két kérdésben az ügydöntő népszavazást, amelynek eredménye az Országgyűlés számára kötelező érvényű lett volna. A szavazás élénk közéleti polémiát váltott ki, társadalmi és szakmai szervezetek sokasága kapcsolódott be a választási küzdelembe. A népszavazás azonban mindkét kérdésben eredménytelen volt az alacsony részvétel miatt. Az eredménytelenül végződött voksolás a magyar politika és a határon túl élő magyarság kapcsolatát azonban hosszú távon megterhelte.
2001-ben az első Orbán-kormány idején a parlament elfogadta a státustörvényt, aminek célja a határon túl élő magyarok szociális helyzetének javítása volt az ún. magyarigazolvány bevezetésével. Az Orbán-kormány ekkor még az európai normákkal ellentétesnek, ezért elvetendőnek tartotta a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyarok számára.
2003 nyarán az MDF – amelynek vezető tisztségviselője volt Gémesi György is – kísérelt meg elfogadni egy kedvezményes honosítási törvényt, ám a párt próbálkozása többszöri alkalommal sem járt sikerrel. A Magyarok Világszövetsége 2003. augusztus 13-án úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményeznek a nem magyar állampolgárságú magyarok kedvezményes honosításáról. A kezdeményezést alig egy hónappal később az OVB formai hibák miatt elutasította, ám szeptember 18-án az OVB már zöld utat adott a kezdeményezésnek. 2004. július 2-án 321 ezer aláírást adtak át az OVB-nek, ezek közül az ellenőrzés 274 000-et hitelesnek talált. Szeptember 13-án az Országgyűlés országos népszavazást rendelt el, Mádl Ferenc október 24-én a kórházprivatizációs szavazással egy napra, 2004. december 5-ére tűzte ki a referendumot.
A népszavazás kezdeményezőinek véleménye szerint az IGEN válasz győzelme esetén az Országgyűlésnek a kedvezményes honosítás egy új esetéről kellett volna törvényt alkotnia. Ebben az esetben a magát magyar nemzetiségűnek valló, külhoni, magyarigazolvánnyal rendelkező személy (vagy akit a létrehozandó törvény magyarnak mond) kérelemre magyar állampolgárságot kaphatott volna. A külhoni magyarokat érintő népszavazási kérdés a kórházprivatizáció ügyénél jóval nagyobb és sokszor indulatokkal telített vitát váltott ki Magyarországon és a szomszédos országok magyarságában egyaránt.
Érdekesség, hogy az MDF már 2004 nyarán támogatásáról biztosította a kettős állampolgárság intézményét. A párt azonban nem az MVSZ által kezdeményezett népszavazást, hanem saját aláírásgyűjtését helyezte előtérbe, ami ingerült nyilatkozatháborút eredményezett a párt és a világszervezet között.
A Magyar Szocialista Párt a 2002-es kormányváltást követően konfliktuskerülő magatartást igyekezett követni a kettős állampolgárság ügyében. A baloldali párt hangsúlyozta elvi egyetértését, ugyanakkor hozzátette, a szomszédos államok EU-tagsága megoldást jelent majd a külhoni magyarok többsége számára is, míg egy egyoldalú lépés csak rontaná a viszonyt Magyarország és szomszédai között. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2004. november 2-án már nyíltan elutasította a népszavazáson az igen válaszok támogatását.
A népszavazás eredménytelenül zárult, mert sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el az érvényességhez szükséges 25%-ot.
A népszavazás eredményét az egyes politikai pártok saját érdekeiknek megfelelően, eltérően magyarázták. Néhány hét múlva Patrubány Miklós bejelentette, hogy az MVSZ újabb népszavazást kezdeményez az ügyben, ám a tervet a parlamenti pártok élesen elutasították.
A kettős állampolgárság kérdésben nem került újabb törvényjavaslat az Országgyűlés elé, a kérdés azonban még sokáig jelen volt a közéletben. A Magyarok Világszövetsége 2007. március 5-én második alkalommal kezdeményezett országos ügydöntő népszavazást a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért. Az Országos Választási Bizottság még abban a hónapban megvizsgálta és egyhangú szavazattal jóváhagyta a kezdeményezést. A döntést azonban egy magánember megfellebbezte, ezért az ügy az Alkotmánybíróság elé került. A testület azóta sem bírálta el a beadványt.
2010-ben az országgyűlési választások után felálló második Orbán-kormány vezetésével 97,7 százalékos többséggel elfogadta a kedvezményes honosításról szóló törvényt. 344 képviselő szavazott igennel, hárman – Gyurcsány Ferenc (MSZP) Szanyi Tibor (MSZP), Molnár Csaba (MSZP) – nemmel, öten – Baracskai József (MSZP), Oláh Lajos (MSZP), Vitányi Iván (MSZP), Dorosz Dávid (LMP), Szabó Tímea (LMP) – tartózkodtak.
Gödöllői vonatkozása e szomorú napnak, hogy az akkor még országgyűlési képviselőként is funkcionáló Gémesi György önálló indítvány formájában arra tett javaslatot, hogy az Országgyűlés december 5-ét határozatban nyilvánítsa a Nemzeti Együvé Tartozás Napjává. A javaslat szerint a határozattal az Országgyűlés megerősítette volna, hogy felelősséget érez a határon túl élő magyarság iránt, és felkéri az állami és önkormányzati szerveket, az egyházakat, a kulturális és oktatási intézményeket, valamint a civil szervezeteket arra, hogy e napról méltó módon emlékezzenek meg.
Városunkban évről-évre, december 5-én konferencia keretében tartottak megemlékezést, mi több, még emlékparkot is neveztek el. A Nemzeti Együvé Tartozás Parkja céljául szolgált például a Magyar Polgármesterek Világtalálkozójakor a településekről, így országhatáron túlról érkező vezetők egy-egy marék föld elhelyezéséül. Azóta sok víz folyt le a Dunán, és úgy tűnik a sodrás elvitte Gémesi figyelmét, a megemlékezés iránt tanúsított szándékát, de lassan az emlékpark is a feledés homályába merül, emlékét csak a nem is oly régóta fennálló dokumentumok őrzik.
