Magyar véradók napja

Előszőr 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros váradóknak, majd 1987-ben a Magyar Vöröskereszt azt javasolta, hogy 1988-tól kezdődően, november 27. legyen a magyar véradók napja, így ekkortól ünnepeljük ezen a napon az önkéntes véradókat, illetve azokat, akik részt vesznek a véradások megszervezésében.

Naponta mintegy 1800 véradóra van szükség hazánkban ahhoz, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre a különböző műtétekhez, vérkészítményekhez, és transzfúzióra szoruló betegek ellátásához. Egyetlen véradással 3 ember életén tud segíteni egy önkéntes véradó: a levett vérből plazmakészítmény, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül.

Emellett a véradó, egészségi állapotáról is visszajelzést kap, hiszen a levett vért teszteknek vetik alá. A szűrővizsgálat kiterjed a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitisz-C, és a szifilisz kimutatására is.

De ki is adhat vért? Véradó lehet minden 18-65 év közötti, legalább 50 kg testsúllyal rendelkező, egészséges személy, aki az előzetes orvosi vizsgálaton minden feltételnek megfelel. A véradáshoz feltétlenül szükséges a személyigazolvány vagy más fényképes igazolvány, a lakcímkártya, illetve a TAJ-kártya, vagy annak másolata. Nagyon fontos, hogy a véradás előtt megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, illetve mindenképpen együnk előtte. A nők évente maximum négyszer, a férfiak ötször adhatnak vért, és két véradás között minimum 56 napnak el kell telnie. Egy alkalommal 450 ml vért vesznek le, illetve ezen felül még 3 kémcsőnyit az utólagos vizsgálatokhoz. Terhesség és szoptatás alatt nem engedélyezett a véradás, illetve a cukorbetegek sem adhatnak vért. Antibiotikumos kezelés után legkorábban 1 hónappal lehet vért adni, míg tetoválás/testékszer készíttetése után fél évnek kell eltelnie. 

A mai napon is,- mint szinte mindennap- az ország számos helyszínén várják az önkéntes véradókat a Magyar Vöröskereszt munkatársai. A véradási helyszínekről mindennap tájékozódhatnak IDE KATTINVA a Vöröskereszt weboldalán.

Adj vért, és ments meg 3 életet! 

Korábbi cikkünkből pedig azt is megtudhatja, hogy miért egészséges a véradás!

Tudta, hogy véradással nem csak másokon segíthet, de egészséges is?

Legújabb cikkek a Egészség kategóriából

Kedvenceink féregtelenítése

A kutyák és macskák férgessége állattartók számára ismert jelenség. Szinte egyszerű, rutin dolognak számít ennek megelőzése…

Élj maradéktalanul!

A cím alapján a teljesebb életre is asszociálhatunk, de nem erről van szó: a Médiaúnió…