Harmadik Kázmér nagy tiszteletnek örvend a mai napig a lengyelek körében, hiszen számtalan fontos politikai esemény kötődik a személyéhez. 1342-ben megegyezett a Német lovagrenddel, emellett nagy hangsúlyt fektetett a lengyel városok fejlődésének elősegítésére, mert adómentességet biztosított számukra, valamint közbenjárt a krakkói egyetem alapításában.
Lajos azért kerülhetett Lengyelország trónjára, mert 1339-ben apja Károly Róbert, és nagybátyja harmadik Kázmér között egy úgynevezett trónörökösödési szerződés köttetett meg, melynek értelmében, ha Kázmér fiúgyermek nélkül hal meg akkor a magyar király egyik fiára száll a trón.
Első Lajos közel harminc évig segítette nagybátyját szövetségesként, így 1334-ben részt vett a pogány litvánok ellen indított keresztes hadjáratban.
Harmadik Kázmér halála után 1370 november 17.-én megkoronázták Krakkóban. Kezdetben ígéretet tett, hogy ő maga fogja kormányozni az országot azonban ezt a feladatot ténylegesen édesanyja látta el, aki főként magyar nemesekkel vette magát körbe ezzel kivívva a lengyel főurak haragját. Lajos 1374-ben bocsátotta ki a kassai-privilégiumot, ami adómentességet biztosított a lengyel nemesség számára, illetve bennük a király ígéretet tett arra, hogy a korábbi fejedelmi családokat és külföldieket nem juttat magas pozíciókba. Ennek azért volt jelentősége, mert a lengyel nemesek így elfogadták, hogy a király halála esetén valamelyik lánya ül a trónra. Hiába azonban a kedvezőnek tűnő intézkedések, a király nem tudta elnyerni a lengyel főurak bizalmát, amelynek következtében lemészárolták Erzsébet kíséretét, aki kénytelen volt elmenekülni lengyel földről. Ezek után Lajos király Oppelni László herceget bízta meg az ország tényleges irányításával, aki ezt a szerepet a király haláláig be is töltötte.
Lajos király eredetileg elsőszülött lányát, Máriát és kijelölt férjét Luxemburgi Zsigmondot szerette volna a trónra azonban a király halála után a lengyel urak kikötötték, hogy csak az kerülhet trónra, aki utána ott is rendezkedik be udvartartásával. Így lehetett Lengyelország következő uralkodója a később szenté avatott Hedvig. Ezzel aztán a két királyság perszonáluniója Nagy Lajos halála után megszűnt.
A lengyel történetírásban Nagy Lajost nem tartják kifejezetten jó uralkodónak, hiszen szerintük nem tudta folytatni a Kázméri utat és sok esetben letért arról. Habár a „lovagkirály” vitathatatlanul a magyarországi középkor egyik legjelentősebb alakja, ennek ellenére lengyel barátaink szerint túl nagy feladat volt számára kilépni Harmadik Kázmér árnyékából.
