A Rákosmező volt a magyar repülés szülőföldje is. Az első világháború alatt itt végezték az első próbarepüléseket, 1916-ban pedig Mátyásföldön már vadászrepülőgép-gyár működött, s itt, a Mátyásföld és a Rákosmező között nyílt meg az első közforgalmú repülőtér. Ezekre az eseményekre legalább utalnak emlékművek (a rákosmezei repülésre az Örs vezér téren, a mátyásföldi reptérre a Pilóta utca végén).
Az első írásos feljegyzés azonban Kínából származik. 1306-ban Fokien császár koronázását légibemutatóval akarta látványosabbá tenni. A császár ugrói bambusznádakra feszített bőrlapokkal és derekukra erősített kötelekkel ugrottak, fákról és tornyokról – repülőjük természetesen nem lévén – amolyan mai bázisugrók mintájára. A fáma szerint sértetlenül értek földet.
A következő feljegyzés a reneszánszra tehető, amikor is a kor leghíresebb ezermestere, Leonardo da Vinci belekóstolt az ejtőernyőzésbe – legalábbis elméleti szinten. Megálmodott szerkezettel Leonardo szerint sértetlenül lehet magas épületekről leugrani. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a mester ki is próbálta volna a szerkentyűjét.
A 16. század végén egy magyarországi származású, Olaszországban élő matematikus, Fausto Veranzio adta ki elméletét az ejtőernyő „zuhanásgátló” hatásáról, és állítása szerint ejtőernyőével több sikeres ugrást is végrehajtott egy velencei toronyból.
Az első bizonyítható ejtőernyős ugrásokat a francia Joseph Montgolfier végezte el, aki az 1770-es években először állatokat dobált le különböző tornyokból, majd 1777-ben maga is sikeresen leugrott Annonay-i házáról.
Az első légi járműből végzett ejtőernyős ugrást 1797. október 27-én Párizs mellett, a Monceau parkban André Jacques Garnerin, a meleg levegős ballonok korának egyik mutatványosa hajtotta végre. Igaz, némi kényszer
hatása alatt, mivel röviddel azelőtt letartóztatták csalás vádjával, s szabadlábra kerülésének feltétele a nagy nyilvánosság előtti ugrás volt.
Az első légi járműből végzett ejtőernyős ugrást 1797. október 27-én Párizs mellett, a Monceau parkban André Jacques Garnerin, a meleg levegős ballonok korának egyik mutatványosa hajtotta végre. Igaz, némi kényszeralatt, mivel röviddel azelőtt letartóztatták csalás vádjával, s szabadlábra kerülésének feltétele a nagy nyilvánosság előtti ugrás volt. Felszállás után a léggömb gyorsan elérte a 700 méteres magasságot, de ott felrobbant.
A tömeg már azt hitte, hogy vége a nagyszájú mutatványosnak, azonban Garnerin hamarosan megjelent a fejük felett 10 méter átmérőjű, 36 zsinórral ellátott vászon ejtőernyőjével. Egészen a 20. század beköszöntéig azonban nem sikerült a (természetes vagy mesterséges) építmények fölé emelkedve kiugraniuk. Ezt a problémát a repülőgépek feltalálása oldotta meg. Amikor a repülők elég gyorsan és elég nagy magasságban tudtak már repülni, szükségessé vált egy olyan „mobil-„ ejtőernyő kifejlesztése, Felszállás után a léggömb gyorsan elérte a 700 méteres magasságot, de ott felrobbant. A tömeg már azt hitte, hogy vége a nagyszájú mutatványosnak, azonban Garnerin hamarosan megjelent a fejük felett 10 méter átmérőjű, 36 zsinórral ellátott vászon ejtőernyőjével.
Egészen a 20. század beköszöntéig azonban nem sikerült a (természetes vagy mesterséges) építmények fölé emelkedve kiugraniuk. Ezt a problémát a repülőgépek feltalálása oldotta meg. Amikor a repülők elég gyorsan és elég nagy magasságban tudtak már repülni, szükségessé vált egy olyan „mobil-ejtőernyő” kifejlesztése, amelyet az ugró felvihetett a repülőre, és akár kézi erővel, zuhanás közben is kinyithatott.
Magyarországon 1936-ban hozták meg az első intézkedést arról, hogy legyen katonai ejtőernyőzés itthon is. Az első magyar ejtőernyősegység 1938-ban ugrott, legendás hírű parancsnoka Vitéz Bertalan Árpád őrnagy volt. Az első éles bevetés azonban szerencsétlenül kezdődött. 1941. április 12-én a Délvidék felszabadítására induló négy szállítógép közül az első a felszállás után lezuhant, és életét vesztette az alakulat parancsnoka, vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a gép legénysége és 15 ejtőernyős.
