Oszd meg és uralkodj! Gödöllő legfurcsább alpolgármester választása

Pár nappal ezelőtt emlékeztünk vissza az egy évvel ezelőtti önkormányzati választásokra, amely szinte sosem látott eredményt hozott.

Fotók: Gödöllői Hírek | MTI

Mindössze három százalékon, csupán pár száz szavazaton múlt, hogy Gémesi György polgármester búcsút inthessen a városvezetői székének. A gödöllőiek akkori döntése értelmében a szavazók többsége a lokálpatrióta főpolgár ellen voksolt (7851 vs 7126). Mégis megőrizhette a székét, hiszen az ellene indult három jelölt közötti szavazatok megoszlása az ő győzelmét eredményezte. 

A testületi összetétel szintén érdekesen alakult, hiszen a tíz egyéni körzetből hatot a Lokálpatrióta Klub kihívói nyertek, plusz egy mandátumot szereztek kompenzációs listáról. A Gémesi György nevével fémjelzett kerületi jelöltek csak négy egyéni körzetet nyertek, és a két kompenzációs listás hely, valamint a polgármester személye 7-7 arányú állapotot idéz elő.

Volt már egyszer hasonló a helyi történelemben. 2002-ben úgy alakult ki 12-12-es szavazategyenlőség a testületben, hogy a lokálpatrióták és a FIDESZ összesen egy tucatnyi mandátuma állt szemben az MSZP-SZDSZ-GCF ellenzéki összefogás és a MIÉP egyező számú képviselőjével. Akkor másfél évig tartott a patthelyzet. Gémesi György ragaszkodott Fábián Zsolt alpolgármesteréhez, a megválasztásához és a többség biztosításához sok mindenre képes volt. Még arra is, hogy hatalma, valamint testületi többsége meg- és fenntartása érdekében az ellentáborából választasson második számú alpolgármestert. A terve nem sikerült, míg nem valamilyen úton-módon az MIÉP akkori képviselőjét, a néhai Bükkfalvy Beatrixet más belátásra bírja, így a mérleg nyelve elbillent Gémesi javára, s 13-11-es szavazattöbbséggel nyugodtan kormányozhatott a ciklus végéig.

Tavaly októberben is sejteni lehetett, hogy Gémesi György a 29 évnyi városvezetését csak úgy tudja meghosszabbítani, ha más, alternatív megoldással biztosítja magát. Csak egy „kakukktojás” maradt a helyzet megoldására és a titok nyitjára, mégpedig Bajkó Norbert, aki a Hely az Érték, választások előtt alakult társaság listavezetőjeként került a kompenzációs listáról a döntéshozók közé. Utóbbi civil szervezet, s maga Bajkó is a kampányban változást sürgetve élesen bírálta a regnáló városvezetést, így a rájuk szavazó választóktól is erre kapott felhatalmazást.

Azonban elérkezett az alakuló testületi ülés, s bebizonyosodott, hogy Gödöllőn az is megtörténhet, ami eddig példátlan volt a település történetében. Ez éppen egy esztendeje történt. Azt a képviselőt választották alpolgármesternek, aki mindösszesen 34 szavazatot kapott abban a választókörzetben, amelyikben indult. Érzékeltetésképpen: a mandátumhoz jutott képviselő a körzetében a szavaztok csupán 1.8 százalékát tudhatta magáénak. Persze lehet szidni a választási rendszert, de éppolyan szavazattal bír a testületben, mint a körzetet alanyi jogon nyerő Török Sándor, akinek pontosan 799-cel több ember szavazott bizalmat…

Bajkó Norbert e csúfos, a lakosok jelentős részénél – pestiesen szólva – a biztosítékot kiverő döntés értelmében lett furcsa módon egyfajta Guinness-rekorder polgármester helyettes.

Hogy mi a konzekvenciája mindezeknek, azt mindenki vonja le magában, ám Gödöllőn igaz érvényű még ma is a mondás, miszerint: oszd meg és uralkodj!