Applikáció a lakosok szolgálatában

Egyre többször olvasom a napi és magazin sajtóban is az „okos város”, azaz a „smart city” kifejezést. Bár magánvéleményem, hogy egy város annyira okos, amennyire az ott élők azok, azt el tudom képzelni, hogy az okostelefon és az okosóra mintájára a településeinken is elkezdjük használni a modern szoftverek és érzékelők előnyeit.

Gödöllői lakosként elsősorban az érdekel, itt helyben minek lenne értelme és mire van lehetőség, ezt szeretném a lap hasábjain körbejárni hónapról hónapra. A technológiai újítások egyre intenzívebbek, csak kapkodjuk a fejünket. Édesanyámnak még az első színes TV vagy az első mikrohullámú sütő egy évtizedet meghatározó ugrást jelentett, ma 2-3 évente élünk meg ekkora (vagy akár nagyobb) horderejű változásokat. Néha úgy érezhetjük, ez már nekünk sok, mi ebből most kimaradunk, nem foglalkozunk vele. Ám a struccpolitika aligha használ nekünk vagy környezetünknek.

Számomra a helyes szemléletet Kevin Kelly – a Wired magazin alapítója – személyes története közvetítette: édesanyja mosónőként dolgozott az ötvenes évek Amerikájában, amikor megjelentek az első automata mosógépek. Ő azonban cseppet sem sajnálta, hogy a kezét tönkretevő munkáját elvették a gépek, és helyette választhatott kevésbé káros foglalkozást. Ezt a megközelítést rendszerszinten kiválóan alkalmazza például Svédország, ahol Ylva Johansson munkaügyi és oktatási miniszter (önmagában jelzésértékű párosítás) megfogalmazásában nem félnek az új technológiáktól, hanem „a régi technológiáktól félnek. […] A munkahelyek megszűnnek, azután átképezzük az embereket új munkahelyekre. Nem fogjuk megvédeni a munkahelyeket. De meg fogjuk védeni a dolgozókat!” Nézzük meg mi is Gödöllőre vonatkozóan, hogy a terjedő új technológiákat hogyan tudjuk az életminőségünk javítására fordítani.

Az elmúlt évben, már a járványidőszak előtt, számos városban indult el Magyarországon is helyi alkalmazás okostelefonokra. Kisebb és nagyobb települések is bevezették, például Székesfehérváron, Marcaliban, Oroszlányban – és a közelben, Dunakeszin is. Lássuk, mit tudnak ezek az applikációk, mivel próbálnak hozzátenni a lakosok életminőségéhez!

Hírek

Többé nem fordulhat elő, hogy a késve bedobott nyomtatott újságban olvassuk, előző nap milyen fantasztikus koncert vagy kiállításmegnyitó volt. Az alkalmazásban értesítést is kaphatunk fontosabb hírekről (ideértve természetesen a járvány miatti napi változásokat vagy az útlezárásokat), vagy a reggeli kávé mellett megnyitva elolvashatjuk a tegnap óta megjelent híreket. A fehérvári applikáció állítólag még személyre szabottan is tud értesíteni: ha beállítjuk a lakcímünket, a közszolgáltatók híreiből csak a mi utcánkra vonatkozókat kapjuk meg. Oroszlány applikációjában pedig a helyi TV adást is nézhetjük.

Hibabejelentés

Egy helyen, fényképpel és GPS koordinátával bejelenthető bármilyen közterületi, közvilágítási probléma, néhány kattintással elküldhetjük a városi szolgáltatásokkal, úthálózattal, tisztasággal stb. kapcsolatos jelzésünket. Dunakeszi egyenesen a legfontosabb funkcióként hirdeti a bejelentés lehetőségét.

Események

Legtöbb esetben a városi honlapon is fent lévő eseményeket láthatjuk felsorolva. Ám az applikációban jelölhetjük, hogy szándékunkban áll-e elmenni, megoszthatjuk az ismerőseinkkel (a szokásos email vagy üzenetküldő applikációnkban: Gmail, Messenger, Whatsapp stb.), sőt akár a telefonunk naptárába is elmenthetjük az eseményt.

Intézményi infók

Ez szintén nem nagy újdonság, egy város honlapján is minden infó fenn van: cím, nyitva tartás, elérhetőségek, hírek stb. Az applikációban talán kevesebb kattintással megtaláljuk, amit keresünk, és egyszerűbben tudjuk hívni vagy emailben megkeresni az intézményeket. Marcali és Oroszlány továbbá a vendéglátóhelyek információit is elérhetővé tették az alkalmazásban.

Kedvezmények

Ha már a fentiek miatt telepítettünk telefonunkra egy városi alkalmazást, kifejezetten előnyös, ha egyúttal az esetleges kedvezményeinket is elérjük innen: belépők, éttermi akciók, esetleg parkolási díjkedvezmények stb. Ebben a kategóriában már komolyabb fejlesztések lehetnek szükségesek, ezért a kedvezményeket például Székesfehérvár is későbbre ígéri.

Természetesen nincs mindenkinek okostelefonja. De ha már csak egy van a háztartásban, a lehetőség adott az információkhoz kényelmesen hozzáférni, és akár szolgáltatást is használni. A statisztikák szerint – amit az utcai tapasztalatom is megerősít – 4 emberből 3 napi okostelefon-felhasználó. Mivel a tavalyi választási kampányban is előkerült a téma, és láthatóan nálunk jóval kisebb költségvetésű önkormányzatok is megengedhették maguknak, remélem, a gödöllői megvalósításra sem kell már sokat várnunk.

-szem-