– Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Gödöllőn a Pap Kolbászműhely. Honnan jött az ötlet, hogy kolbász manufaktúrát építsen és kolbászokat gyártson a hazai és nemzetközi piacra?
Édesapám 25 éve foglalkozik kolbász és szalámi gyártással őstermelői szinten, ezt szerettük volna továbbvinni a Kolbászműhellyel. Én a szolgáltató iparból érkeztem, végzettségem szerint vendéglátóipari és szálloda menedzser vagyok, az élelmiszerek szeretete és ismerete végigkísérte az életemet, a munkámat. Feleségem bölcsész, ezáltal fontos támasza a vállalkozásunknak. Több mint húsz év vállalkozói múlttal rendelkezünk, és az eddigi vállalkozásaink sikere ösztönzött minket arra, hogy belevágjunk valamibe, amit igazán szeretünk, amiben hiszünk, és amit a fiainkra bízhatunk, ha szeretnék majd tovább folytatni.
– Az első, ami az embert megérinti és zsigerből érződik, hogy itt fontos szerepe van a tradíciónak, hagyománynak, ezáltal a legfontosabb termék is egy 25 éves receptúrából áll, az életének fontos része a hagyományok tisztelete és ápolása. Hisz a régi, a tradicionális, gyerekkorunk ízeinek piacában, amikor mindenki újít, és trendi dolgokban gondolkozik, feledve a múltat és a hagyományosat?
Célunk volt, hogy a hagyományos eljárást ötvözzük újgenerációs megoldásokkal, így az régi ízek divatos formában kerülnek a vásárlókhoz. Ezért is lett a szlogenünk a „Hagyomány Újratöltve”. Szinte csak ebben hiszek, az innováció önmagában nem elég, kell a kipróbált bevált recept, az élet más területén is így van ez.
– A jó értelemben vett konzervatív szemléletet is látom, ami nagyon szimpatikus, mert egy nem gödöllői születésű cégtulajdonos a városba érkezve prioritásnak gondolja, hogy helyi, azaz gödöllői kollégáknak teremtsen munkahelyet. Ez egy tudatos döntés vagy szimplán praktikus okai vannak?
Nagyon megtetszett Gödöllő, mind a város, mind pedig a Park, ami helyet adott a Műhelynek. A logisztika, az autópályák közelsége elengedhetetlen része a működésünknek, itt ez is adott. A helyi kollégák kiválasztásában fontos döntés volt, hogy szerettük volna csökkenteni az utazással töltött idejüket, ezzel biztosítva az állandóságot és a jó hangulatot, ne a dugóban álljanak, utazzanak maximum 10-15 percet. Kiváló csapatunk van, óriási szerencse, meg is becsüljük őket. A konzervatív szemléletű cégvezetés nálunk alapkövetelmény.
– A gyár látogatása és a kolbászok kóstolása során kiderült, hogy itt kizárólag hazai alapanyagokból készül minden, valódi fán történik a füstölés, minden termék minőségi, prémium kategóriát képvisel. Úgy látja, hogy a magyar emberek értékelik a prémium kategóriát és hajlandók is kifizetni az ár/érték korrekt hányadosát a boltokban?
Hiszünk a magyar táj adta lehetőségében, de ez nem (csak) marketing, hanem valóságos kincs, amit ki kell használnunk. A magyar paprika, fokhagyma, szürkemarhahús a legjobb a világon, miért használnánk mást, rövidebb úton, gyorsabban jut el hozzánk, és magyar munkahelyeket támogatunk, ami szerintem nagyon fontos üzenet, mert lehet, és kell is vigyázni egymásra. A minőség pedig mindezekkel összefügg, jó kolbászt és szalámit a közép- európai emberek szája ízéhez magyar alapanyagból tudunk készíteni. Ezek összehangolva egészséges, jó ízű termékeket biztosítanak, és ezt szívesen kifizetik. Egyébként nem vagyunk mi annyira drágák, mint amennyire finomak.
– A „hagyomány újratöltve” mottóval járják az országot egy speciális „Food Truck” autóval, így sok helyen megfordulnak. Ezen kívül hol tud egy átlag vásárló hozzájutni ezekhez a termékekhez?
Budapest és Pest megye számtalan üzletében kaphatóak vagyunk, a honlapunkon ezek a pontok megtalálhatók. Az elmúlt időszakban nagyon beindult az Online kereskedelem, szinte minden nagyobb web áruházban megtalálhatóak vagyunk. A gödöllőiek a Sonkásnál, a Gödöllő Coop üzleteiben, és Bagyin Józsinál vásárolhatnak belőlünk, a Csemegefutár pedig házhoz is visz minket.
(szerkesztőség)