Milánó, Santiago, Budapest, Treviso, Gödöllő. Ha meghalljuk ezt a felsorolást, gondolhatunk egy hangzatos reklámra vagy egy koncert turné helyszíneire. Ennél azonban sokkal érdekesebb a valóság. A megnevezett városok egy Milánóban született, ma már Gödöllőn élő, Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, González Mónika életének főbb állomásai.
Hogyan és miért jutott el Milánótól Gödöllőig?
A szüleim operaénekesek voltak, az édesanyám magyar, az édesapám chilei származású. Rómában a tanulmányaik folyamán ismerkedtek meg egymással és egymásba szerettek. Én ebből a szerelemből születtem Milánóban, ahol a gyermekkoromat töltöttem. Mivel a szüleim közös nyelve az olasz volt, így én is olaszul tanultam meg először. A mai napig az egyik anyanyelvemnek tekintem. Édesapám nagyon lelkes és – mondjuk így – bohém karakter volt, ezért nagy tervekkel és hazája iránti szeretettel elköltöztette a családját Chilébe, Santiagoba. Genovából egy hónapig hajóztunk az új hazába. Ott aztán volt minden, amit az ember szépnek találhat. Kertesházban laktunk, csodálatos környezetben. Voltak állataink is, amit gyerekként nagyon élveztem. Az egész időszak számomra a szabadságot jelentette, és persze ott megtanultam az „apanyelvemet” is: a spanyolt.
Akkor mi hozta el a családot onnan?
A szüleim házassága sajnos zátonyra futott és édesanyám már magányosnak érezte magát a világ másik részén, ezért úgy döntött, hogy lesz ami lesz, hazaköltözünk és Magyarországon mindent elölről kezdünk.
Hogy élték meg ezt?
Nem túl jól. Gyerek voltam, aki alól kihúzták a talajt. Szerencsétlenségemre ősz derekán költöztünk Budapestre, egy nagyon szürke, borús időszakban. A nagy szabadságból egy körfolyosós kis lakásba, ahol minden nap a Kossuth rádió szignálját hallgattuk, amit akkor nagyon szomorúnak véltem és magyarul sem beszéltem igazán. Nem mondhatom, hogy könnyű időszak volt, de édesanyám túlélő természete, gyakorlatiassága, céltudatossága kialakította az itthoni életünket. Neki is nagyon nehéz volt, mert az egykori csoporttársai, például Gregor József már rég befutott művészek voltak itthon. Hiába volt édesanyám is operaénekes, ekkor számára már csak a tanítás jöhetett szóba, de az sem indult könnyen.
Determinált volt az Ön pályája a szülei miatt?
Rávághatnám, hogy igen. Édesanyám látta, hogy örököltem a zeneiséget és nyilván nem akarta, hogy a semmibe vesszen a kapott talentumom. Mivel énekmester volt, tudta, hogy idővel ki tudja hozni azt, ami bennem van. Eleinte a tánccal próbálkoztam. Amikor az első jelek azt mutatták, hogy nem a balett lesz az utam, akkor szülői fortéllyal az Operaház gyermekkórusa felé terelt. Onnan már természetes volt, hogy a konzervatóriumba kerülök. Amikor azt befejeztem, szintén édesanyám tanácsára a Zeneakadémia karvezetői és szolfézstanári szakára jelentkeztem, amit nagyon fontosnak tartott. A mai, érettebb fejemmel igazat adok neki: ahhoz, hogy valaki jó zenész legyen, elengedhetetlenek a jó alapok.
Csak ezután jelentkezett az ének szakra?
Még mindig nem. Lehet, hogy egyike vagyok a Zeneakadémia leghosszabb időt kihasználó nebulói közül, mert 10 évig tanultam ott és több szakot is elvégeztem, sok minden érdekelt. Hamarosan diplomás korrepetitor is lettem. Eközben jelentkeztem az operaénekes szakra, amit az előtanulmányaim miatt nem az elején kellett kezdenem.
Mi hozta az áttörést, ami aztán mégis az operaéneklés felé vitte?
19 évesen megnyertem a Tonti dal Monte Énekversenyt Olaszországban, ahol jutalmul három hónapos felkészítés után én énekelhettem el Barbarina szerepét a Figaro házasságából. Ez az időszak nagyon sokat adott amellett, hogy a szakma igazi mestereitől tanulhattam a szülőhazámban, az első tanult anyanyelvemen. A nyelv és a latinos életérzés számomra teljesen ösztönös volt, ez pedig biztos, hogy nagy előnyt jelentett a hivatásomban is. Innentől kezdve sorra kaptam a felkéréseket, itthon és külföldön egyaránt. Sok szép szerepet énekeltem ezután, rengeteg kedves és nagyszerű kollégával dolgozhattam együtt, amiért hálás vagyok.
Van vagy volt kedvenc szerepe, ami igazán a szívéhez nőtt?
Talán Donna Anna a legkedvesebb számomra a Don Giovanni című operából. Érdekes, hogy Donna Anna figuráját már egész fiatalon is át tudtam élni, pedig akkor még messze volt tőle a hangom, de mégis gyakran próbálgattam. Aztán egy szép napon beleértem a szerepbe, amely csodálatos egymásra találás volt. A másik kedves szereplőm Violetta a Traviataból. Azt hiszem, ez a legtöbb operaénekesnő nagy álma, nem véletlenül nagyon hálás szerep.
Kik a kedvenc kollégái?
Erre sokkal nehezebb válaszolni, mert nagyon sok nevet fel tudnék sorolni. De mégis van valami nagyon érdekes az emlékeim között. Amikor kislányként a Háry János című operában énekelhettem az egyik kis herceg szerepét, akkor Melis Györggyel állhattam egy színpadon, a darabot pedig Medveczky Ádám vezényelte. Az utolsó színpadi fellépésemet is Medveczky Ádám dirigálta, így azt gondolom, ebben van valami egészen különleges.
Valóban az a fellépés volt az utolsó?
Amikor 14 évvel ezelőtt megszületett a kisfiam, egy program átíródott bennem. Az addig mindennél fontosabb karrierem a háttérbe szorult. Egy énekesi pálya teljes embert és elszánást kíván, rengeteg gyakorlást és nagyon sok, az otthontól távol töltött időt jelent. Ez számomra nem volt összeegyeztethető az anyasággal. Én minden percet a gyermekemmel szerettem volna tölteni, így nem volt kérdés, hogy átadom a helyem a színpadon. De megmaradt a Bartók Konzervatórium és a tanítás, amit nagyon élvezek.
Miért Gödöllőt választotta új otthonául?
Nem hiszek a véletlenben. Mindennek oka van, még akkor is, ha nem látjuk át egyből az összefüggéseket. Régebben sokat léptem fel a kastélyban, a lovardában sok barokk produkcióban szerepeltem. Mindig is örömmel töltött el, ha olyan helyen voltam, ahol fontos a kultúra. Egyrészt tehát volt egy ilyen emlékem. Másrészt pedig szerettem volna a fiammal olyan helyen élni, ami hasonló szabadságot biztosít számára is, mint nekem egykoron Chile. Amikor megláttam ezt a vidéket és a házat, úgy éreztem, hogy talán újra itthon vagyunk. A művészet és a természet kellemes harmóniában fonódik össze a városban. Nagyon szeretünk itt élni, jó döntés volt.
Milyen szakmai tervei vannak, ami esetleg Gödöllőt is érinti?
Ahogy mondtam: nincsenek véletlenek. A fejemben van egy bakancslista sok megvalósítandó tervvel, de még nem tudok konkrét választ adni. Nem túl régen költöztünk ide, egyelőre még élvezem a kertünk szépítését és igyekszem több időt tölteni az idős édesanyámmal, a fiammal és a tanítványaimmal is. Ahogy az előbb említettem, mindennek oka van, biztosan annak is, hogy pont itt találtuk meg új otthonunkat.
GDL
