T-bone steak: Friss steaket, ha lehet 45 dkg-osat válasszunk, vaj-olaj keverékkel kikent előforrósított serpenyőben oldalanként 3-3 percig sütjük, majd 3 percig egy sütőrácson pihenni hagyjuk. Ezután ismét visszahelyezzük a forró serpenyőbe és oldalanként 2-2 percig sütjük. Végül 1-2 cl Metaxa konyakkal flambírozzuk. Azonnal tálaljuk füstölt sópehellyel ízesítve.
Burgonya: Pucolt és nagyobb darabokra vágott burgonyát nem teljesen készre főzzük tengersós vízben. Jól lecsepegtetjük, majd bő forró olajban ropogós kérget sütünk köréje. Miután ismét lecsepegtettük, sóval, frissen őrölt feketeborssal, majorannával és kevés őrölt köménnyel ízesítjük, átforgatjuk, tálaljuk.
Gomba: Apró, mosott, elfelezett csiperkét, hideg serpenyőben elkezdjük melegíteni és kevergetni, amíg a gombák kiengedik a bennük lévő vizet, majd elforrják azt. Ezután nagyobb lángon aranybarnára pirítjuk. Sóval frissen őrölt feketeborssal, friss kakukkfűvel ízesítjük.
Újhagyma: Friss újhagymát átmossuk, majd vaj-olajjal kikent forró serpenyőben két oldalát aranybarnára pirítjuk, enyhén sóval ízesítjük.
Ha csak megkóstolná ezt a finomságot, de a főzéshez nincs kedve vagy lehetősége,
a Kemencés vendéglőben megkóstolhatja, vagy megrendelheti ezt az ételkülönlegességet!
Tel.: +36 70 247 14 56