Reménykedem, tudom, hiszem

Másodjára vagyunk abban a helyzetben, hogy a húsvéti ünnepünket nem a megszokott formában élhetjük meg. Ez a tény képes gyengíteni, elkeseríteni, félelmet vagy dühöt kiváltani. Azért imádkozom, hogy ne így legyen. - Albert Gábor gondolatai a feltámadásról.

Albert Gábor
Evangélikus Egyházközség lelkésze

Elöljáróban leírok három szót, melyek jelen körülmények ellenére is lehetnek az enyémek, bármelyikünké: reménykedem, tudom, hiszem. Ha az evangéliumok által leírt húsvéti eseményekre gondolunk, igen sok helyzettel találkozunk. Üres sír tapasztalása, angyali üzenet fogadása, a feltámadott kenyértörése vagy megjelenése zárt térben. Ezek a történetek erősítik az ünnep lényegét, hogy a lélek a feltámadás csodájához vezető úton lehessen, és oda meg is érkezhessen. Jézus cselekedetei közül sok esetben találkozunk csoda eseményekkel. Ezek nem voltak véletlenek, nem provokációra történtek, nem egyszerűen a magasabbrendűséget voltak hivatottak bemutatni, céljuk volt, mégpedig ez: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20, 30-31) Jelek, események, csodák, melyek által Jézus mindig megjelenített valamit „mennyei világából” hétköznapi világunkba. Ez történt, mikor a vizet borrá változtatta, meggyógyította a kapernaumi királyi tisztviselő gyermekét vagy a harmincnyolc éve betegségben szenvedőt, megvendégelt ötezer embert és feltámasztotta Lázárt. Van a feltámadás csodájához vezető út és az oda való megérkezés. Emlékszem, 1980. november 27-én csütörtök reggel, mikor Apám már ötödik napja kómában volt, Anyám azzal a mondattal búcsúzott el tőlem: lehet, hogy ma nem sok reménnyel jövök haza. Ennek ellenére reménykedtem, bár megrendültem. Aznap este Apám meghalt. Harminchét éves volt, nagyon fájt. Letaglózott az azonnali hiány megélésének valósága, a ‘hogyan tovább?’ kilátástalansága. Sokat sírtunk és öleltük meg egymást otthon is, nagyszüleink lakásában is.  Különös dolog történt, Isten nem hagyta kioltódni bennem a reményt, hanem megerősítette. Lehetetlen, hogy mindennek vége, hogy egy ilyen értékes életnek nincs folytatása, következménye. Ezzel a reménységgel éltem meg a soron következő napokat és a temetését. Talán ennek köszönhetem, hogy a legalább ötszáz fős gyászoló gyülekezetet ezzel a mondattal érezhettem magam körül: Apám mennyi embert szeretett, és mennyien szerették. Miközben oly sok mindent nem értettem, én ezzel az igével szerettem: “Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19, 25)

Tudtam, hogy a temetését követő harmadik napon nem kell kimennem a temetőbe, hogy „elhengerített követ” találjak, s azt is, hogy a „folytatást” az emberi értelmet meghaladó hit világában kereshetem. Hiszem, hogy Krisztus feltámadt, ami által végső értelmet nyer az élet, minden élet.

A három szó – reménykedem, tudom, hiszem – legyen mindnyájunké.

Isten szívén megpihenve Forrjon szív a szívre hát! Lángszerelmünk hőn ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki teste, Ő a fény, mi színei; Mi a hívek, ő a mester, Ő miénk, övéi mi!” (266. ének, 1. versszak)

Albert Gábor
Evangélikus Egyházközség lelkésze

Legújabb cikkek a Hitélet kategóriából

Ok nélkül…

Nagyon sok jóakaratú ember jelezte, hogy szívesen segítenének adományokkal a Szent Kereszt Görögkatolikus templom helyreállítási munkálataihoz.…

Feltámadott!

Balogh Péter Piusz - Premontrei Apátság plébánosa, O.Praem. apát,
Hugyecz János - Szentháromság templom plébánosa, Sivadó János
-…

Feltámadott!

Balogh Tamás- Református Egyházközség lelkipásztora, Horváth Péter - Hetednapi Adventista Gyülekezet lelkipásztora, Lőrik Levente Baptista Gyülekezet…