E napon tört ki a romániai forradalom

Az 1989-es romániai forradalom a kelet-európai rendszerváltozások között a legvéresebb volt. Az ország diktátorát, Nicolae Ceaușescut és feleségét, Elena Ceaușescut megfosztották hatalmuktól és kivégezték. A romániai forradalom előtt a többi kelet-európai országban békés úton ment végbe a rendszerváltás; Románia volt az egyedüli ország a vasfüggöny mögött, ahol az átmenet erőszakos módon zajlott, és ahol az egykori kommunista vezetők egy részét ki is végezték.

1989-re Románia népességének nagy része is elégedetlen volt a kommunista rezsimmel, szinte alig volt élelem a városok ellátására, és a városlakók gyakran a vidéki rokonaiktól kellett, hogy beszerezzék az élelmiszert. A szegénység növekedésével párhuzamosan egyre jobban megerősödött a titkosrendőrség (Securitate) befolyása, Románia gyakorlatilag rendőrállammá vált. Mindeközben a diktátor és felesége pompás kényelemben élt, amit idővel még a kommunista párt tagjai is megelégeltek. 

Ceaușescu mindennek tetejébe elindította a falurombolás programját, amellyel a vidéki közösségeket és a magyar, szász, valamint más nemzeti kisebbségeket akarta felszámolni, és a kommunista államtól való függést kívánta növelni. 

A Ceaușescu elleni nemzetközi tiltakozások 1989-re érték el tetőpontjukat, és számos korábban megfélemlített romániai állampolgár beszélt nyilvánosan a külföldi sajtónak az elviselhetetlen körülményekről, az alapvető szükségletek hiányáról, a diktátor szemérmetlen személyi kultuszáról, eszeveszett költekezéséről és a terrorról. A biztonsági szervezetek hiába próbálták a valóságot eltitkolni, különösen bírálva a szomszédos Magyarországot, amelynek célja, szerintük, Erdély visszaszerzése. 

1989-ben Tőkés László temesvári református lelkészt felfüggesztették állásából, és bírósági végzés alapján el kellett hagynia a parókiát. Tőkés ezt megtagadta, és azért, hogy megvédjék a támadásoktól, egy idő után az egyházközség férfi tagjai biztosították a templom mellett lévő lelkészi szolgálati lakásának éjjel-nappali őrzését.

1989. december 15-én este magyarok és románok élőláncot alkotva védték Tőkés László református lelkészt, ezzel kirobbantva a román forradalmat, mely 20-ára elsöpörte a Ceaușescu-rendszert Temesváron. A hatóságok a kilakoltatásról szóló bírósági döntést december 16-án akarták érvényesíteni. A kilakoltatást levezénylő hivatalos személyek és rendőrök megjelenését követően az egyházközség több tagja is a helyszínre sietett, összegyűltek a Mária téren lévő templom és lelkészlak előtt, és hozzájuk csatlakozott sok járókelő is, úgy románok, magyarok, mint más nemzetiségűek. 

A zavargások december 17-én kiújultak. Az este folyamán a katonai egységekkel kiegészült rendfenntartó erők tüzet nyitottak a felkelőkre. Mint utólag kiderült, Bukarestből az a parancs érkezett, hogy éles lőfegyvert lehet használni, amellyel a lábra kell célozni. A városba vezető utakat lezárták, az égen helikopterek köröztek. A Securitate tisztjei felkeresték a kórházakat, és több sebesültet agyonlőttek. 

December 20-án a város üzemeiből a munkások tömött oszlopokban indultak a városközpont felé. A hadsereg egységei nem avatkoztak be, sok katona is szimpatizált a tömeggel. A város főterén a kb. 300 ezres városban hozzávetőleg 100 000 tüntető gyűlt össze.

December 21-én reggel, a bukaresti vezetőség több ezer, botokkal felfegyverzett Zsil-völgyi bányászt küldött Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak. 

December 21-én Ceaușescu egy tömeggyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. Miközben a tömeghez beszélt, egyszer csak oldalról petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók zúgni kezdtek, mire a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. Ceaușescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és elkezdték a megtorlás megszervezését. 

Ahogy teltek az órák, egyre több ember ment ki az utcára. Hamarosan a tüntetők – szervezetlenül és fegyvertelenül – szembekerültek a katonasággal: a tömegre több épületből, mellékutcából és tankok segítségével támadtak. Sok tiltakozót lelőttek, agyonvertek, leszúrtak, vagy eltaposták őket a páncélosok. 

December 22-én reggel 7 óra előtt hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd kb. 10 óra után kezdték megtölteni magát a központi teret is.

Ceaușescu kilépett a pártszékház erkélyére, és hangosbeszélő segítségével próbált szólni a tömeghez, de lehurrogták. Végül, kíséretével együtt helikopterrel elhagyta az épületet. A diktátor távozását a tömeg szökésként értékelte, a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. Az emberek jelszavakat skandáltak, énekeltek, örömükben sírtak. A televízióban bejelentették a diktátor szökését, és a népi felkelés győzelmét. 

Pár órával később a televízió épületében megjelent több tábornok és élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. 

Ceaușescu és felesége, Elena helikopterrel a snagovi rezidenciára menekült. Innen folytatta útját Târgoviște felé, de az úticél előtt – mivel teljes légtérzárat rendeltek el – le kellett szállniuk. Ekkor a pár magára maradt, és autóstoppal folytatta útját. Târgoviștétől kb. 5 km-re beléptek egy mezőgazdasági kutatóállomás épületébe. Ott egy mérnök felismerte őket, és hívta a rendőrséget. 

Két járőrkocsi érkezett 4 rendőrrel és be akarta vinni őket a megyei rendőrkapitányság épületébe, de a tüntetők felismerték a diktátor házaspárt, elkezdték ütögetni, rugdosni az autót, ezért a rendőrök úgy döntöttek, hogy kihajtanak a városból. Igazi autós üldözés következett, több civil személygépkocsijával üldözte a menekülőket, hátulról több autó beléjük hajtott, de végül a rendőrautónak sikerült egérutat nyernie. A rendőrök közben letépték rangjelzéseiket, a házaspár a hátsó ülésen lebújt, hogy kívülről, ne lássák őket, a rendőrök pedig a szembejövő, a forradalom győzelmét ünneplő autósokat üdvözölték. A házaspár az Otopeni repülőtérre szeretett volna eljutni, de ez lehetetlennek tűnt. Végül Rățoaia és Racoviță falvak között pár órát a bokros, erdős területen bújtak el az autóval együtt. Végül a târgoviștei rendőrkapitányság mellett döntöttek. 

Időközben a forradalom oldalára átállt Cont rendőrezredes utasítást adott, hogy a foglyokat vigyék át az alig 1 km-re lévő katonai laktanyába. 

December 24-én Ion Iliescu, akit a frissen megalakult Nemzeti Megmentési Front elnökévé választott, rendeletet adott ki egy rögtönítélő katonai bíróság felállításáról, amely a Ceaușescu-párt hivatott elítélni. A bíróság december 25-én hozott ítéletet a következő vádpontokban: 

  • 1. népirtás – több mint 60 000 áldozat;
  • 2. az államhatalom aláásása a nép és az államhatalom ellen szervezett fegyveres cselekményekkel;
  • 3. a közvagyon rombolása, épületek megrongálásával és megsemmisítésével stb.;
  • 4. a nemzetgazdaság aláaknázása.

A bíróság a vádlottakat bűnösnek találta, és golyó általi halálra ítélte, amelyet a laktanya udvarán azonnal végre is hajtottak. A holttestek titkos temetésére december 30-án került sor, álnéven, a bukaresti Ghencea temetőben. A pár kivégzése után a fegyveres összecsapások jelentősen alábbhagytak, december 28-ig gyakorlatilag megszűntek.