I. Körösfői László Emléktorna

Néhány éve útnak indította a Gödöllői Röplabda Klub a Körösfői Kupát, akkor még nem tudhatták, hogy pár évvel később már nem lesz közöttük a klub egyik alapítója, aki a gödöllői röplabdázás emblematikus alakja volt, Körösfői László. Sajnos ez a nap eljött, Laci bácsi már nem a helyszínen szurkolt a legkisebb röplabdás palántáknak, hanem fentről, a magasból. Abban, hogy elismerően tapsolt a nap végén, biztosak lehetünk!

Két korosztályban léptek pályára a csapatok: kezdő- és haladó szupermini (U11), valamint mini (U13) kategóriában. Az elsőben nem hirdettek végeredményt, a lényeg a felszabadult, eredménykényszer nélküli játék volt. Itt a két gödöllői csapaton kívül a Jászberényi RK, az UTE, a Kerepesi VSE és a VS Dunakeszi szerepeltek. A haladó szuperminiknél már volt végeredmény, és gödöllői szempontból nem is akármilyen, hiszen a GRC röplabdásai nyerték a versenyt, Laci bácsi legnagyobb örömére!
A mini versenyben is nagyszerűen helyt álltak a helyi fiatalok, de mivel a csapat nagy része még kezdő, az érem ezúttal még elmaradt, a kategóriát az UTE csapata nyerte. Azonban remek felkészülést jelentett a torna a közelgő OMB III. osztályú forduló előtt. 

Az eredményhirdetést megtisztelték jelenlétükkel Laci bácsi lányai, Körösfői Anna és Flóra, valamint egyik legközelebbi barátja és kollégája, Szabados István, illetve a klub elnöke, Barta László.

A gödöllői csapatok edzője, Pelle Ildikó a következőket mondta a tornáról:

„A mini csapatunk tagjai nemrég kezdték a röplabdázást, a tisztes helytállás és az edzékesen tanultak alkalmazása volt a cél. Kezdő szupermini kategóriában nem volt eredményhirdetés, mindenki kapott érmet. Dicséret illeti a lányokat, hiszen négy mérkőzésből négyet megnyertek! A haladó szuperminik döntője szoros, izgalmas mérkőzés volt. Jó nyitásokkal, okos megoldásokkal nyertünk, így megszereztük a győzelmet és itthon tartottuk a kupát. Összességében, jó hangulatú nap volt sok játékkal.”

A GRC ezúton is köszöni Pelle Ildikó szervező munkáját, valamint utánpótlás korú játékosok segítségét a játékvezetésben és az emléktorna lebonyolításában.