A fővárosi sodrás és a vidék harmóniája

Interjú Boros Györgyivel a Tűztorony Kávézó tulajdonosával

Lassan másfél évtizede, hogy megnyitotta kapuit a Tűztorony Kávézó? Miért éppen Tűztorony, és miért kávézó lett?

2006-ban volt lehetőségem üzlethelyiséget venni, erre a Tűztoronyban nyílt lehetőség. Egy évvel később meg is nyitott. Nem sokkal korábban született a fiam, így mondhatni, egyszerre nevelgettem a gyermekemet és a vállalkozásomat. Mindkét szerepben helyt kellett állnom, de nem bánom. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom mindig támogatott az álmaim elérésében, amiért nagyon hálás vagyok. Gyermekkori álmom vált valóra a kávézó nyitásával, tizenéves korom óta erről ábrándoztam. Előtte egy gyorséttermet vezettem. Azt is szerettem, de a szülés után elegánsabbra vágytam, amely több, mint egy hagyományos cukrászda. Sok ötlet volt a nevét illetően, de egyik sem tetszett igazán. Végül a Tűztorony futott be, s azt mondtam, ha nincs jobb, akkor ez marad. Utólag belátom, praktikus is volt a névválasztás, mert a gödöllőiek köztudatában nagyon benne van a Tűztorony.

Kiknek szól a Tűztorony? Inkább egy beülős, kávézós, teázós hely, vagy egyfajta hiánypótló szerepet is betölt a fiatalok szórakozási lehetőségeiben?

Miért kellene korosztályokra céloznunk? Mindenki szívesen jön hozzánk. Sok diák a suli után egy forró csokira, de kismamák is szívesen ülnek be beszélgetni. Büszke vagyok arra, hogy 2009-ben a Regina Alapítvány Gödöllő Gyermekbarát Kávézója címet nyertük el. Van nálunk gyermeksarok, színező, játékok, régebben még egy trambulin is volt az udvaron. De helyt ad üzleti tárgyalásoknak is, vagy nyugdíjasok időtöltésének. Érdekes, hogy vendégeink 70 százaléka hölgy, talán érződik, hogy nő a tulajdonos, ezt sugározza a hely. A hölgyek egyébként hosszabb időt is töltenek nálunk.

Boros Györgyi a gödöllői Tűztorony Kávézó tulajdonosa

Ars poeticájuk szerint a „fővárosi sodrás és a vidéki harmónia kéz a kézben jár”. Így érzi ezt a mindennapokban is?

Valóban e kettő ötvözete valósul meg. Szeretem a gasztronómiát, és sokat utazom. Ha valahol látok egy jó ötletet, akkor azt a saját képünkre formálva megvalósítjuk. Haladunk a divattal, követjük a trendeket. Ugyanakkor élvezem, ha kitalálunk például egy italt, akkor azt rá tudjuk tenni az itallapra. A vidéki hangulatot igazolja az erős törzsközönség is.

Mit jelent a helyieknek a Tűztorony Kávézó?

Bázis a törzsvendégeknek. Ha a szülők késve érnek haza, beküldik a gyereket egy sütire és egy innivalóra, míg nem érkeznek meg, de volt, aki hozzánk rendelte a csomagját, mert nem tudta átvenni, így megoldottuk helyette. Van, aki a tinédzser gyermekét hagyja nálunk, míg bevásárol. Így a szülő is gyorsabban halad, de biztonságban van a gyermek is. Ezeknek az embereknek a mindennapok fix pontja vagyunk. Fejből tudjuk, ki mit iszik, és hogyan szereti a kávéját, ez mindent elmond. Megható volt számomra, hogy a karantén utáni első nyitási napon a vendégeink szinte megrohamoztak bennünket, hogy mennyire hiányoztunk. Ez az igazi visszajelzés számunkra, amelyre nagyon büszke vagyok.

Nagy hangsúlyt kapnak az egyedi ízek. Miért fontos ez, és mennyire elégíti ki a vendégek ízlésvilágát?

A vendégeink nagyon szeretik. Mindig kerestem, hogy mit tudok csinálni, ami máshol, de főként a közelünkben nincs. Ez a titok nyitja. Humorosan mondhatnám, hogy örülök, ha utánoznak, mert ez elismerés számunkra.

Milyennek szeretné látni a kávézót 2030-ban?

A minél nagyobb létszámú és erős törzsvendággárda kedvelt helyeként, ahova bárki szívesen betér. Bízom abban, hogy esetleg újjáéledhetnek az élőzenés estek, amelyekkel ismét becsalogathatjuk az erre vágyó vendégeket, egyúttal lehetőséget tudunk adni művészeknek, zenészeknek.