Sorsdöntő mérkőzést játszik a magyar válogatott

Ma este talán az elmúlt évek legfontosabb mérkőzése következik a magyar válogatott szempontjából. De vajon mi kell a sikerhez és miért jobb a magyar futball mostanában, mint korábban?

2016 után ismét Európa-bajnoki szereplő lehet a magyar futballválogatott, mivel Bulgária októberi legyőzése után ma este 20.45-kor Eb-playoff mérkőzést játszik a csapat.

Látható, hogy a magyar futball fokozatos fejlődéséhez óriási szükség van a nagy tornákon való részvételre. Ebből a szempontból kifejezetten örömteli, hogy a 2016-os Eb részvétel óta a honi klubfutball két prominens képviselője (a Ferencváros és a MOL Fehérvár) is eljutott a legrangosabb európai klub tornákra, a Fradi ráadásul ebben a szezonban az európai labdarúgás csúcsát jelentő Bajnokok Ligájában szerepelhet négy magyar válogatott játékossal a keretében.

Az elmúlt évek eredményei történelmi vonatkozásban is kiemelkedőnek mondhatók, hiszen a kétségtelenül fantasztikus 1985-ös év óta viszonylag kevés babér termett mind a magyar klubcsapatoknak, mind a nemzeti csapatnak. Abban az évben a válogatott egy nagy tekintélyű szaklap által összeállított európai ranglista élén zárt, a Videoton pedig UEFA-kupa döntőt játszott a Real Madrid ellen. 1985 óta viszont szinte csak klubsikerekkel büszkélkedhetett a magyar futball 2016-ig bezárólag. A ’95/96-os szezonban az FTC, 2009/10-ben pedig a DVSC szerepelt Bajnokok Ligája csoportkörben, továbbá néhány Európa Liga részvétel és egy 2009-es utánpótlás-világbajnoki bronzérem sorakoztatható még fel a hazai labdarúgás sikereként. 

A 2016-os évre viszont valószínűleg már minden olvasó emlékszik. Negyvennégy év szünet után vehetett részt kontinenstornán a nemzeti tizenegy, és kijelenthetjük, hogy ez a kéthetes esemény összekovácsolta a sportszerető magyar közönséget. A torna egyik meglepetéscsapatává váltunk egy fenomenális pótselejtező után, amit Király Gábor bravúrjaival és számos zseniális edzői húzással abszolváltunk. Az Eb csoportkörét egy 2-0-s győzelemmel kezdtük Ausztria ellen. Ezután következett aktuális ellenfelünk, Izland. A híressé vált marseille-i vonulás után harmincezer magyar szurkolóval értünk el 1-1-es döntetlent. Utolsó csoportmeccsünkön pedig felforgatott csapattal hoztunk egy pontot a későbbi győztes portugál csapat ellen. Könnyűnek közel sem mondható csoportunkat megnyertük, majd a nyolcaddöntőben búcsúztunk a világsztárokat felvonultató belga együttesnek köszönhetően. 

Emlékeinkben főképp a megalkuvást nem tűrő, fegyelmezett játék, a gyönyörű és/vagy szerencsés gólok, a közös szurkolás és az elképesztő itthoni hangulat él még élénken. Sajnos a járványügyi korlátozások értelmében a mostani pótselejtező-mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre a Puskás Arénában. Abban a stadionban, ahol a 2021-es kontinenstornán összesen három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt is játszanak majd. Ha sikerül győznünk Izland ellen és a jövő évi Eb sem marad el, akkor egyértelműen az úgynevezett „halálcsoportba” kerül majd jövő nyáron a magyar csapat. Az F csoportba az Európából nézve legutóbbi három felnőtt-tornán győzedelmeskedő országot sorsolták össze velünk/Izlanddal. Ez a sorsolás és Budapest társrendezői pozíciója azt jelenti, hogy a 2018-as világbajnok Franciaország és az Eb-címvédő Portugália is mindenképpen Magyarországra utazik. Válogatottunk csupán a 2014-es Vb-t megnyerő Németország ellen játszana idegenben, méghozzá a müncheni Allianz Arénában. 

Ma esti mérkőzése után egyébként még két hazai Nemzetek Ligája találkozót vív meg a válogatott, 15-én Szerbia, 18-án pedig Törökország ellen. A magyar keretben a gödöllői Lovrencsics Gergő is megtalálható, ami még egy motiváló tényező lehet, hogy megnézzük a meccset, és együtt szurkoljunk válogatottunknak háromnegyed kilenctől a tévéképernyők előtt.

Hajrá magyarok, hajrá Gergő!