A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök április 29-én, az esti órákban a Facebook-oldalán.
A közös erőfeszítésnek köszönhetően Orbán Viktor úgy látja, a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. „Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna”–fogalmazottakormányfő,idézvekorábbiszavait:„a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk”.
A kormányfő azt mondta: a vírus elleni védekezés új szakaszába lép. Ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni – tette hozzá.
Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak.
Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd.
Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják – fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják elotthonaikat.
Orbán Viktor kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat.
Forrás: MTI, koronavirus.gov.hu
A Magyar Közlönyben megjelent rendelkezés alapján – miként az várható volt – Pest megyében, ezen belül Gödöllőn május 4-étől nem enyhültek a kijárási korlátozás szabályai.