1918. október végén sorban kiváltak az Osztrák-Magyar Monarchiából a nemzetállamok: 28-án kimondták a Csehszlovák Köztársaság megalakulását, 29-én Horvátország jelentette be kiválását, 30-án pedig az önálló Ausztria új kormánya alakult meg. A soknemzetiségű királyság elvesztette a világháborút, a nagyhatalmak lényegében eldöntötték Franciaország vezetésével: a birodalom nem maradhat egyben, mindez eldöntötte Magyarország sorsát is… A vesztes háború és a nagyhatalmi érdekek mellett fontos megemlíteni a két cseh politikus, Masaryk és Beneš propaganda tevékenységét is, mindketten éveken át fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy a szláv állam kiszakadhasson a Monarchiából. Előadásokat tartottak, agitáltak, tárgyaltak a világháború éveiben: Beneš Clemanceauval, Masaryk Wilsonnal tárgyalt. Ennek is nyilvánvaló része volt abban, hogy 1918 májusában Clemanceau nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozta az Osztrák-Magyar Birodalom széttörésének szükségességét, és 1918 tavaszán hivatalosan elismerte a csehszlovák nemzet államalakítási jogát. Franciaország állásfoglalása befolyásolta szövetségeseit is.
1918. október 28-án tehát megalakult az első Csehszlovák Köztársaság, melyhez a nemzeti érzelmű szlovák elit a turócszentmártoni nyilatkozat megfogalmazásával két nappal később csatlakozott. E történelmi fordulópont az összes, tizenhat észak-magyarországi vármegyében élő állampolgár addigi életét s egyúttal jövőbeli kilátásait is átalakította. Míg az új állam a régióban többséget kitevő szlovákság számára megteremtette saját nemzeti intézményrendszerének alapjait, a magyar és a német lakosság az akaratán kívül, egyik napról a másikra kisebbségbe került. Érdemes egy pillantást vetnünk az új állam etnikai arányaira: Csehszlovákia nemzetiségét tekintve heterogén volt: a lakosság 46 százaléka cseh, 13 százaléka szlovák, 27 százaléka német, 8 százaléka magyar, 3 százaléka pedig ukrán, illetve lengyel nemzetiségű volt. A soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia helyén „sikerült” a győzteseknek egy újabb soknemzetiségű országot létrehozni…Furcsa államalakulat jött létre: az ott élők majdnem egyharmada elutasította új hazáját és nehezen azonosult vele; elsősorban a németekről, a magyarokról és a lengyelekről van szó, akik – bár nem akarták – Csehszlovák Köztársaság állampolgárai lettek. A maradék kétharmad (a csehek és a szlovákok) eufóriába esett, és a létrejött képződményt ünnepelte, mint valami olyan dolgot, amire hosszú évszázadok óta vágyott. Ilyen körülmények között szinte lehetetlen volt elérni azt, hogy ez a két csoport „államuk” alapelveiben megállapodjon.
Miközben a felvidéki közösségeket Károlyi Mihály őszirózsás forradalmának kitörése, az egyre fokozódó közellátási problémák és nem utolsósorban a katonák frontról való tömeges hazatérésének kezelése kötötte le, a csehszlovák katonai egységek 1918 ősze és 1919 januárja között jelentősebb ellenállás nélkül birtokba vették Magyarország északi vidékét. 1919 januárjától a csehszlovák állam képviselői fokozatosan nekiláttak az új közigazgatás bevezetésének, amely az első pillanattól kezdve minden szinten komoly káderhiánnyal küzdött. Ugyan a Szlovák Nemzeti Tanács az összes hivatalban lévőt felszólította a csatlakozásra, vagyis elméletben lehetővé tette a folytonosságot, a gyakorlatban azonban a városi törvényhatóságok makacs ellenállásával volt kénytelen szembenézni, amelyek 1918 őszén szinte kivétel nélkül kiálltak Magyarország területi egységének épsége mellett. Mindezek ellenére 1919 tavaszára a felvidéki vármegyék élére új, rendszerhű zsupánokat neveztek ki. Nem volt senki a régi főispánok közül, akit Vavro Šrobár, a Szlovákiáért felelős teljhatalmú miniszter a tisztségében meghagyott volna. A változások aztán hamar elérték az alsóbb szinteket is. Pozsony és Kassa polgármesterének, Kumlik Tódornak és Blanár Bélának a helyére Kánya Richárd és Vladimír Mutňanský került. Azoknak a magyar állami köztisztviselőknek és közalkalmazottaknak, akik maradni kívántak, hűségesküt kellett tenniük a néhány éve még csak politikai elképzelésekben létező csehszlovák államra.
A masaryki rendszert demokráciaként értelmezi a szakirodalom, azonban az akkori rendszer demokratikus jellegét árnyalják azok a kormányzati törekvések, amelyek a soknemzetiségű államot cseh-szlovák nemzetállammá kívánták változtatni – az ott élő magyarok és németek kárára…
