Örömmel adunk hírt arról, hogy a városban élő lelkes gödöllői civil közösségek összefogásával, a gödöllői 802. számú Szent Korona Cserkészcsapat közreműködésével, és a Szövetségben a Gödöllőiekért Egyesület támogatásával jótékonysági labdarúgó tornát szervezünk 2022. október 2-án vasárnap reggel 9 órától, melyre minden sportot szerető, és az ifjúság jövőjéért tenni vágyó gödöllői lakost szeretettel várunk!
A nap folyamán befolyt adományokkal az ország legnagyobb cserkészcsapatát, és a sok száz fiatal nevelésével foglalkozó közösség új otthonának helyet adó Bezsilla villa felújítását támogatjuk, ezen belül pedig egy sérült födém megerősítését segítjük elő. A focitorna és a szervező civil közösségek is kiemelt céljának tekinti a helyi, gödöllői fiatalok értékeket megtartó, és a hagyományokat ápoló közösségeinek támogatását.
A rendezvény helyszíne a Szűcs Lajos Sportcentrum (2100 Gödöllő, Táncsics Mihály u. 5.) lesz, ahol a focitornán kívül programokkal és vendéglátással is várjuk vendégeinket, de egyéb meglepetéssel is készülünk.
A jótékonysági nap keretében Marco Rossi magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának felajánlásán kívül számos sportoló, válogatott és olimpikon által dedikált sportrelikvia kerül árverésre, ahol várjuk a magánszemélyek és vállalkozások felajánlását is a nemes célra.
A labdarúgótornára minimum 5+1 fős csapatok nevezését várjuk, általános iskolás kortól az öregfiúk korosztályig.
Nevezési díj: felnőtt és öregfiúk csapatoknál 15.000.- Ft, 18 év alatti korosztálynál 10.000.- Ft, amit a regisztráció során a Gödöllői Cserkészetért Egyesület 16200223-10077922-00000000 számlaszámára kérjük átutalni, ahol a közlemény rovatban a regisztrált focicsapat neve és az adomány szó szerepeljen. A programokon résztvevő személyek számára további adományok felajánlására is lehetőség nyílik majd a helyszínen.
Korosztályok:
I. alsó tagozat fiúk (6-10 év)
II. felső tagozat fiúk (10-14 év)
III. diáklányok (10-18 év)
IV. középiskola fiúk (14-18 év)
V. felnőtt nők (18 év felett)
VI. felnőtt férfiak (18 év felett)
VII. öregfiúk (35 év felett)
Jelentkezni a regisztrációs lap kitöltésével tudnak a csapatok!
A SPORTNAP PONTOS MENETRENDJE ÉS SZABÁLYZATA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ
A rendezvényre jelentkezés a regisztráció sorrendjében történik, ahol a csapatok száma maximalizált a rendezett lebonyolítás érdekében.
Egyéb információ: a legfontosabb tájékoztatót a torna szabályzatáról minden csapat megkapja az regisztrációnál megadott e-mail címre. Egyéb kérdés esetén a jotekonyfoci@gmail.com e-mail címen lehet tájékoztatást kérni.
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 29. csütörtök 18 óra.
A rendezvény megtartásának vagy programjának változtatási jogát a szervezők fenntartják!

NAPI MENETREND
9-től délig általános iskolás fiúk, lányok és felnőtt hölgyek fociznak
reggeltől 14 óráig arcfestés a kicsiknek
10 órától számos “Egy közülünk” vendég látogat hozzánk, és lesz, aki focizik is
a délelőtt folyamán Kovács Mátyás – déltől Gémesi Csanád – délután Bútor Anna, Kristóf Dóra, Vecsey Fanni, Simics Judit és Kopeczky Lajos
délben hivatalos megnyitó és a fiúk, lányok, asszonyok eredményhirdetése
délután a középiskolások, felnőttek és öregfiúk mérik össze labdarúgó tudásukat
egész nap látvány kőfaragás Varga Attila kőszobrász közreműködésével
18 óra körül ünnepélyes eredményhirdetés és zárszó
HELYSZÍNRAJZ

V.I.P. VENDÉGEK

Bútor Anna
A 17 éves (képen jobbra) lány strandröplabdában kétszeres U18-as országos bajnok, Közép-európai Liga-ezüstérmes (Gödöllői RC), középiskolai világbajnok, Diákolimpiai bajnok, teremröplabdában Diákolimpiai bajnok (Török Ignác Gimnázium), serdülő-ob bronzérmes (Gödöllői RC).
Kristóf Dóra
A szintén 17 éves lány (képen balra) strandröplabdában négyszeres korosztályos országos bajnok (U14, U16 és 2 x U18), Közép-európai Liga-ezüstérmes (Gödöllői RC), középiskolai világbajnok, Diákolimpiai bajnok, teremröplabdában Diákolimpiai bajnok (Török Ignác Gimnázium).
Vecsey Fanni
A még csak 19 éves Fanni (képen középen) strandröplabdában felnőtt és háromszoros korosztályos országos bajnok, Közép-európai Liga-ezüstérmes (Gödöllői RC), Diákolimpiai bajnok (Török Ignác Gimnázium). 2020-ban a legfiatalabb magyar felnőtt strandröplabda országos bajnok lett, az egyetlen magyar röplabdázó, aki terem- és strandszakágban is szerepelt Európa-bajnokságon (Európa-bajnoki 8., 9. és 12. helyezett). Mindhárman gödöllőiek és saját nevelésű versenyzők.

Simics Judit
Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, Bajnokcsapatok Európa Kupája-győztes, EHF-kupa győztes, Európai szuperkupa-győztes, 4-szeres magyar bajnok kézilabdázó.
Legnagyobb sikereit az ezredforduló környékén a Dunaferr SE-vel érte el, amikor Európa csúcsára érve mindent megnyert, ami klubszinten nyerhető. A válogatottban 82 alkalommal húzta magára a címeres mezt. Kimagasló védőjátéka miatt a sportág specialistájaként tartották számon. Pályafutása befejeztével sem szakadt el a kézilabdától, hiszen a Testnevelési Egyetemen óraadóként, illetve utánpótlásedzőként tevékenykedik. Legutóbbi klubja a Ferencváros volt, ahol ifjúsági csapatával többször bajnoki címet szerzett.

Gémesi Csanád
Többszörös Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes kardvívó, a MATE-GEAC sportolója.
Kezdetben tagja volt a 2004-es junior világbajnok kardcsapatnak, majd 2013-tól a felnőtt kard válogatottal számos egyéni és csapatérmet szerzett. A felnőtt Európa-bajnokságokról egyéniben egy bronzérmet, csapatban két arany-, két ezüst- és két bronzérmet, a világbajnokságokról csapatban három ezüst-, illetve két bronzérmet hozott haza. Eddigi pályafutása csúcsa a Tokióban Szilágyi Áron, Szatmári András és Decsi Tamás társaságában csapatban megszerzett olimpiai bronzérem, amelynek elismeréseképpen Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) állami kitüntetésben is részesült. Csapattársaival 2019-ben Fair play díjat kaptak. 2021-ben megkapta Gödöllő Város Díszpolgári címét.

Kovács Mátyás
A Gödöllői Sport Klub saját nevelésű 19 éves labdarúgója egykor a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola növendéke volt. 2020 januárjában, 16 évesen írta alá első profi szerződését az MTK Budapest klubbal, majd 2022 januárjától már a felnőtt csapat játékosa, aki középpályásként a szélső posztokon érzi jól magát. Tehetségét jól mutatja, hogy Gera Zoltán, az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a válogatott keretébe, ahol egy hete, szeptember 23-án be is mutatkozott Bulgária ellen. Idén májusban kiérdemelte Gödöllő városa Szűcs Lajos díját, mint a legtehetségesebb utánpótláskorú labdarúgó.

Kopeczky Lajos
Okleveles építészmérnök, sportújságíró és riporter. 1960-tól a Magyar Televízió külsős, majd 1969-től főállású munkatársa az MTV-nél. Az első közvetítésére 1960. október 23-án került sor a Népstadionban. Ettől kezdve dolgozott a sportnál, közvetített sporteseményeket, meccseket. 50 évig televíziózott, többek között a Telesport riportereként, ebből 20 évig a Televízió Híradójának sportkommentátora volt. 35 évig játszott az újságíró labdarúgó-válogatottban. Végzettségét tekintve pedig kézenfekvő volt, hogy építészeti műsoroknak, zenei vetélkedőnek, gazdasági adásoknak legyen a gazdája, riportere és műsorvezetője. Nevéhez fűződik pl. az Erzsébet híd avatásának egyenes közvetítése, a Muzsikus fiatalok zenei vetélkedőjének vezetése, vagy az Unokáink is látni fogják első adásainak műsorvezetése. 1995 óta nyugdíjas, de később aktívan még közéleti szerepkörben 1996-tól volt a Köztársaság Párt pártelnöke, és parlamenti képviselő-jelölt, valamint 2002-től Erdőkertes alpolgármestere, illetve az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnökségi tagja, miközben 15 éven keresztül egyéb TV műsorok vezetését is elvállalta a Budapest TV-ben. 2017-ben magyar sajtó kategóriában Príma díjban részesült.
ONLINE LICIT
A katari világbajnokság hivatalos labdája, amelyet Marco Rossi,
a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya dedikált
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 50.000 Ft

A Ferencváros labdarúgói által dedikált arany színű szurkolói mez
Dr. Urbányi Béla felajánlásából
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 45.000 Ft

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai által dedikált hivatalos mez
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 90.000 Ft

Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusának
egyik mérkőzésén használt kesztyűje
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 90.000 Ft

A 802. számú Szent Korona Cserkészcsapat otthonának falára faragott kőkereszt
a Varga és Fiai Kft. felajánlásából
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 50.000 Ft

Fucsovics Márton teniszező által dedikált magyar Davis Kupa
válogatott melegítő felsője
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 40.000 Ft

Az FTC női kézilabda csapat tagjai által dedikált Bajnokok Ligája kézilabda
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 35.000 Ft

A világbajnok magyar női kardcsapat által aláírt allstar mez
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 30.000 Ft

Tóth Krisztina egykori gödöllői Európa-bajnok és olimpikon asztaliteniszező
által aláírt és nevével ellátott mez
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 25.000 Ft

Bútor Anna, Kristóf Dóra és Vecsey Fanni
gödöllői strandröplabda bajnokok által aláírt röplabda
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 25.000 Ft

Benk András magyar válogatott jégkorongozó dedikált nadrágja és aláöltözete
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 25.000 Ft

Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó dedikált labdarúgó meze, amely a IV. Jótékonysági Sportnap az Ifjúságért focitornájára készült a NÉHÁNYAN KÖZÜLÜNK csapat játékosai számára.
>>> LICITÁLOK A VATERÁN <<<
Kezdő licit: 25.000 Ft

Helyszíni licit
A helyszínen is árverésre kerül egy focilabda, amit a nap során „Egy közülünk” vendégeink ellátnak kézjegyükkel. A labdát a Török Ignác Gimnázium ajánlotta fel a jótékonysági célra, amely intézménynek növendéke volt Nagy Dániel, egykori gödöllői nevelésű és magyar válogatott labdarúgó is, aki ettől az idénytől visszatért Gödöllőre és a Bikák csapatát erősíti felépülése után. Mivel a labdát Nagy Dániel ajándékozta egykoron az iskolának, így az Ő aláírásával kerül kalapács alá, bár Őmaga sajnos külföldi útja miatt nem lehet köztünk a sportnapon. A nap folyamán a labdát minden vendégünk aláírja, így számíthatunk többek között a gödöllői Kovács Mátyás U21 válogatott és MTK-ban futballozó labdarúgó aláírására is. Rajtuk kívül a gödöllői Bútor Anna, Kristóf Dóra és Vecsey Fanni strandröplabda országos bajnok lányok, Simics Judit Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Gémesi Csanád többszörös Európa-bajnok és olimpiai- illetve világbajnoki bronzérmes kardvívó, valamint Kopeczky Lajos nyugalmazott sportújságíró és riporter is ellátja kézjegyével a labdát.
A nap végére már az összes VIP vendégünk által aláírt labdára a regisztrációs pultnál kihelyezett lapon lehet licitálni. A licitálás reggel 9 órától délután 17:30 óráig folyamatos, miközben az aláírások a nap folyamán kerülnek a labdára. Az árverés nyertese az záróünnepségen veheti át a labdát!Köszönjük, hogy ezzel támogatja a gödöllői 802. számú Szent Korona Cserkészcsapat otthonának felújítását!

TÁMOGATÓINK
