Faültetés

A legalkalmasabb időpont egy fa ültetésére húsz évvel ezelőtt volt. A második legalkalmasabb időpont most van.

Fából sosem elég, nem is találhatnánk jobb időpontot, hogy beszéljünk róluk, hiszen a késő ősz a szabadgyökerű, földlabdás fák ültetési ideje. 

Akár gyümölcs-, akár díszfáról beszélünk, kora tavasszal és késő ősszel érdemes szabadgyökérrel ültetni őket, utóbbi időszaknál mindezt egészen a fagyok beálltáig megtehetjük. A konténeres fák ültetésére gyakorlatilag bármikor sort keríthetünk, azonban a szabadgyökerű növények esetében a lombtalan állapot, a keringés lelassulása a megfelelő körülmény.

A választás szempontjainak általánosságban az alábbiakat tekinthetjük:

Mekkora, milyen hely áll rendelkezésre?

Talán az egyik legfontosabb szempont, hogy hova tervezzük ültetni a növényt. Magasság szempontjából elsősorban a légvezetékekkel fontos számolnunk, ilyenkor előnyös, ha alacsony oltással rendelkező fát választunk. A csüngő és gömb díszfákra jellemzően 180-220 cm közötti oltás jellemző, ezt azt jelenti, hogy a lombkorona ebből a pontból fog fejlődni. Meg kell nézzük, mekkora és milyen formájú lombkoronával rendelkezik a növény. Ezzel szemben az oszlopos fajták jellemzően alacsonyra vannak oltva, hiszen habitusuk ezt kívánja meg. Figyeljünk oda arra, hogy ne ültessük túl közel a fákat épületekhez (javasolt legalább 2-3 méteres távolságot tartani), különösen, ha törékeny fáról beszélünk. Amennyiben közterületre szeretnénk fát ültetni, minden esetben járjunk utána a helyi szabályoknak, előírásoknak, ezek településenként is változhatnak! Fontos tudunk, hogy nem csak a közterületnek, hanem a belterületi ültetésnek is szabályai vannak fakivágás és faültetés terén.

Milyenek a helyi adottságok, ahova tervezzük a növényt? 

Érdemes megfigyelnünk a fényviszonyokat, ugyanis a díszfák között is akad, amely égésre hajlamos (például a Salix-, fűzfélék). A színes, sötétlombú fák jellemzően magasabb fényigényűek (például Prunus c. ’Woodi’, Malus ’Royalty’), és ahogyan a cserjékre is jellemző: kellő mennyiségű fény nélkül elveszíthetik díszítő értéküket. A talaj minősége meghatározó szempont lehet, választás előtt nézzünk utána, hogy a növény érzékeny-e a talaj valamely tulajdonságára! Minden esetben érdemes az ültetőgödröt könnyű szerkezetű földkeverékkel megtölteni, amiben könnyen megeredhet majd a gyökérzet.

Mekkora árnyékot fog adni?

Akár elsődleges célunk lehet egy árnyékosabb területet kialakítani, ugyanakkor figyeljünk oda arra, hogy ezáltal a fa alatt elhelyezkedő növényzetet is így kell kialakítanunk! Válasszunk árnyéktűrő növényeket, továbbá, ha füves területről beszélünk, vessünk ennek megfelelően fűmagot (erre alkalmas fűmagkeverék például: Landscaper Pro, Sun & Shade, ICL)!

Szemetel-e a növény?

Minden lombhullató szemetelni fog, elsősorban a lombjával. Azonban érdemes a termését és virágzatát, illetve a korábban említett törékenységet is vizsgálni. Csodás látványt nyújthat egy csüngőeper, azonban, ha „lustábbak” vagyunk és nem szeretnénk fáradozni termésének leszedésével, takarításával sok gondot okozhat (erjedés, rovarok, stb.). Könnyű beleesni abba a hibába, hogy gyorsan fejlődő növényt választunk, amely ezáltal azonban erősen sérülékenynek is tekinthető. Erre kiváló példa az elmúlt évek slágernövénye: a császárfa vagy a nyárfélék.

Milyen külső jellemzőt álmodtunk meg?

Ezzel a tényezővel szeretünk legjobban foglalkozni. Díszíthet formájával (elnevezések szerint például a ’Nana’ – általában gömb, ’Fastigiata’ – oszlopos, ’Pendula’- csüngő formát jelöl), virágzatával, termésével, őszi lombszínével. A fáknál is végtelen lehetőség létezik már a dísznövények világában.

Minden növényültetés előtt érdemes megfontoltan tervezni, azonban a fák esete különös körültekintést igényel. Viszont egy igazi kert nem létezhet fa nélkül, érdemes rászánni az időt és a fáradtságot. A kínálat lehetővé teszi, hogy ne csak a mi igényünket elégítse ki a megfelelő fajta, hanem mi is megfelelő helyet tudjuk biztosítani az általunk választott növénynek.

Egyházi Luca 

Specialmix Kft.