Mivel a Petőfi Sándor utcában működő Gödöllői Rendőrkapitányság 26 település mintegy 180 ezer lakosának közbiztonságáért felelős, ezért kiemelt státusszal rendelkezik, vezetőjét vagy…
ElolvasomÚgy gondolom, az utóbbi hetekben a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdés a koronavírus (COVID-19, SARS2) és természetesen a védőoltások. Bizalom és félelmek, tények…
ElolvasomKözeledik az idei költségvetés tárgyalása, ezért érdemes tágabb kitekintést adni. Várható, hogy Gémesi György - a saját látásmódját követő kommunikációval - véghez…
ElolvasomVan Gödöllőn egy közszereplő, aki az önkormányzat 2019-es alakuló ülésén mondott beszédében ex cathedra kijelentette: ő harmincnégyezer gödöllői polgármestere szeretne lenni! Megható…
ElolvasomA gödöllői polgármester és kabinetfőnöke annyit utazgatott „hivatalból” a világban, hogy 2019-ben négy hétig tartott összesíteni a gödöllői önkormányzatnak az utazások listáját.…
ElolvasomModellváltás zajlik a hazai felsőoktatásban. A döntéshozók elavultnak, gazdaságilag pazarlónak, versenyképtelennek ítélték az „állam a tulajdonos” konstrukciót, ezért úgy határoztak, hogy kuratóriumi…
ElolvasomÉv elején érdekes levélváltásnak lehettünk tanúi, amely Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, valamint Orbán Balázs miniszterhelyettes és parlamenti, stratégiai…
Elolvasom1. rész folytatása.
"Az ember nekimegy a meredeknek, s nem néz máshová, csak oda, ahova lépni szándékozik" (Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok)
Építészmérnök,…
Szent Balázs püspök élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, február 3-án. A vértanú püspök emlékezete különösen a névadásban és a népszokásokban él elevenen.…
ElolvasomMérföldkőhöz érkezett a Gödöllői Sport Klub labdarúgó szakosztálya, hiszen együttműködési megállapodást kötött az MTK Budapesttel.…
Elolvasom