Létrejött az új Szent István Egyetem

Az agrár-felsőoktatás integrációjával a XXI. század kihívásaira keresi a válaszokat a megújuló Szent István Egyetem – közölte az agrárminiszter Gödöllőn.

Nagy István (képen középen) abból az alkalomból beszélt erről, hogy augusztus 1-jén az Eszterházy Károly Egyetem gyöngyösi Károly Róbert kampusza és a Pannon Egyetem Georgikon Kara beolvad a Szent István Egyetembe, valamint a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem egy szervezetben működik tovább.

– Tudás nélkül nem lehetünk sikeresek – mondta, hozzátéve: az agrárium sikere azon múlik, hogyan sikerül új struktúrában ötvözni a hagyományokat. Cél, hogy egyre több fiatal akarjon agrármérnök lenni, “elhivatott szolgája” a magyar mezőgazdaságnak. A miniszter szólt arról, hogy az integrációba nemcsak egyetemeket, hanem agrárkutatóintézeteket is bevontak.

Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára (j2) arról szólt, hogy a mostani egyetemi átalakulás része a már korábban megkezdett modellváltásnak, azonban a Szent István Egyetemnél – a Corvinussal ellentétben – megmarad egy állami köldökzsinór a finanszírozással.

Gyuricza Csaba, az új Szent István Egyetem rektori jogkörben eljáró intézményvezetője (j4) kiemelte, hogy az intézmény mintegy 15 ezer hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz, amelynek célja, hogy tíz éven belül Kelet-Közép-Európa legjobb agrárképzését tudja nyújtani és megújítsa a hazai agrár-felsőoktatást. Az integrációval egy új, a világ legjobb egyetemeinél is alkalmazott szervezeti felépítés jött létre, amely felszámolja a mostani rendszerre jellemző párhuzamosságokat, és versenyképes, hallgató- és oktató- barát működést tesz lehetővé. Az új intézménycsoportban megújul az oktatási tartalom a piaci igények és a külföldi trendek figyelembevételével.

Vécsey László, Gödöllő országgyűlési képviselője (b4) köszöntőjében kifejtette, hogy az átalakulásban közvetve érintett települések sem veszítenek, mint Budapest, Békéscsaba,Veszprém, Pápa, Nagykanizsa, Eger, Sárospatak és Jászberény. A közvetlenül érintettek – Kaposvár, Keszthely, Gyöngyös és Szarvas – pedig kifejezetten nyertesei lesznek a folyamatnak. A honatya hangot adott örömének, miszerint: az ITM és az agrártárca szigorúan szakmai döntése alapján Gödöllő lesz az új Szent István egyetem központja. Meggyőződését fejezte ki, hogy a gödöllői kampusz – csakúgy, mint a város és térsége – sokat profitálhat ebből az integrációból.

-fd